Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Belföld - A bányakerület aszódi leánynevelő intézete

•401 Ezen lehetőség riasztotta fel Stenczel Károly, neudorfi lelkésztársa mat, ki hosszú évek során át ott hivataloskodik s a viszonyokat tüzetesen ismerheti. Mind ezekből látni való, hogy ezen ügy felette kényes. Akkor sem volna kevésbé kényes, ba esetleg a zsinaton egy alföldi superintendentia létesíttetnék például Bánát-Bácska-Szerémségből. mert félő, hogy épen ez indítaná a horvát kormányt erélyes fellépésre, mely a mi magyarországi egyházunkat azon csekély jogtól is megfosztaná, melyet jelenleg a horvát-szlavon területen létező egyházakban gyakorolhat. Akkor mind az a sok áldozat, melyet mi és reform, testvéreink eddig az ottani egyházak fentartására hoztak, mi reánk nézve, kárba vesznének. Pedig sok áldozatot hoztunk. A mi bácsi esperességünk évek óta gyűjtéseket eszközöl a szerémségi szegény egyházak támogatására. Ennek sárba vesztét akarja megakadályozni, úgy hiszem, főesperesünk. Nemes czélokért küzdeni bizonyosan nem bűn, még akkor sem, ha mások meggyőződése szerint, téveszközhöz is nyulunk. Magam részéről legalább kalapomat emelem az előtt, a ki magasztos eszmékért lelkesülni tud. Nem mindig érhetünk czélt, bár a legnemesebb dolog után is törekedtünk. Ha bukunk is, még sem volt életünk puszta súrlódás. Bierbrunner Gusztáv. -^SxCJGkBiHírit, §, A bányakerület aszódi leánynevelő intézete. „Aszód! Itt irtam az első verset!" Ezt írja Petőfi, az aszódi gymnasium egykori növendéke az igénytelen, de kies fekvésű városkáról, mely ott fekszik fővárosunk közelében az erdőkoszorúzta hegyek közt elterülő virágos Galga-völgy északi lejtőjén. Itt irta első verseit nemzeti irodalmunk első büszkesége; ő maga is e városkát tartja szelleme bölcsőjének. Hogy maradt volna hatástalanul az ő lángoló lelke, mely itt bontotta ki szárnyait, hogy az egész világ művelt és érző sziveit meghódítsa! A kis város utczái, erdei, virágos rétjei hiven viszhangozzák emlékét s a szebb idők hálás epígonjai méltók akarnak maradni a mult emlékéhez. Valóban Aszód minden igénytelensége mellett eddig is mindig hű ápolója volt a nemes és magasztos czéloknak; gymnasiumából, mely már több mint egy század óta hirdetője a protestáns áldozatkészségnek, nem egy jeles ember vált ki. magával vive onnan az ott uralkodó szellemet, az igazi evangyéliomi vallásos érzületet s a tettre kész hazaszeretet soha ki nem alvó hiven ápolt lángját. És most, mikor Aszódot az a szép kitüntetés érte, hogy a bányakerület ott helyezte el első lánynevelő intézetét, kell hogy fokozott figyelemmel forduljon a városka felé nemcsak a bányakerület, hanem egész magyarhoni evang. egyházunk figyelme. Az egyházkerület igen jó választást tett, midőn az intézetet oda helyezte. Az északról hegyek által védett hely már egészséges fekvésénél fogva is kiválóan alkalmas e czélra; mondják, hogy a járványos betegségek mindenkor elkerülik Aszódot s a statisztika kimutatásai általában igen kedvező egészségi állapotokat jegyeznek fel e helyről teljesen megnyugtatva a nem csupán gyermekeik kiképzését óhajtó, hanem egészségükért is rettegő szülőket. A büszke tornyos kastély, melynek korábbi tulajdonosai, a Podmaniczky bárók, a múltban is mindenkor hatalmas oszlopai voltak egyházunknak, méltóbb, nemesebb czél megvalósítását valóban nem fogadhatná falai közzé, mint épen azt, a mely oly fontos kulturális missiót van hivatva teljesíteni. Hogy e felette biztató jövőjű intézet működése iránt épen nem érdemetlenül támadt oly nagy érdeklődés, az könnyen értbetővé válik, ha az intézettel, berendezésével s az ott uralkodó szellemmel megismerkedünk. Podmaniczky Géza báró, a ki az intézet Aszódra való helyezésének leglelkesebb harczosa volt, valóban az ő eddigi működéséhez s családhagyományaihoz méltó győzelmet vivott ki. A tágas termekből álló kastély czélszerű, a feleslegest kerülő, de minden kényelemnek s az egészségügyi követelményeknek is megfelelő berendezésével a legmagasabb igényeket is kielégítheti. A mely szülő oda adja leányát, meg lehet róla gj^őződve, hogy ez a mai kor ki~ vánalmaihoz mért ellátásban részesül. Nézzük meg az intézet berendezését s be fogjuk látni, hogy ott teljesen érvényesül az az elv, mely szerint a szellemi nevelés csak úgy haladhat helyes irányban, ha egyszersmind a test nevelése s az oly fontos egészségi intézkedések által is támogatva van. Az épület két hatalmas, bástyaszerű toronyban mintegy két szárnyban kifutó főrészből áll, melynek homlokzatát tágas és bosszú nyitott terrace előzi meg. A balszárnyban van az iroda, mellette az igazgatónő lakása s a gyermekek fogadó szobája, mely a pihenő órákban egyúttal játszó helyiségül is használható. Itt van még egy zongoraszoba is, melyből egy előszobán át a nagy díszterembe jutunk. Az épület homlokzatán balfelől vannak a hálóhelyiségek, jobbfelől a tantermek; a hálószobák mellett van a két tanítónő szobája és a mosdóhelyiség; ezek megett hosszú fedett folyosó terül el, melyre a növendékek téli időben szellőztetés alkalmával kibocsáthatók. A jobb szárnyban vannak — egészen elkülönítve — a beteghelyiségek, mellettök egy tanítónői szoba és a közös munkaterem. Az épület alsó helyiségében van a konyha és az étkező terem. E mintaszerű berendezésű intézetben a növendékek száma máris túlhaladott minden várakozást. Eddig negyvenketten vannak s több bennlakónak jelentkezőt vissza kellett utasítani. Az intézet szellemi vezetésének élén Bartholomaeides Adél, az igazgató áll, kinek magas színvonalon álló műveltsége, finom tapintata s gyöngéd bánásmódja kellő biztosítékot nyújt arra nézve, hogy az intézet vezetése jó kezekbe jutott. Hogy mily szellemben óhajtja vezetni az igazgató az intézetet, az legjobban kitűnik a megnyitáskor mondott programmbeszédéből, mely leghívebben jellemzi az elmondóját is. „Ünnepélyesen ígérjük — úgymond — hogy a megválasztatásunk által belénk helyezett bizalomnak teljes mértékben megfelelni életünk legfőbb feladata leend, hogy a kötelesség szava lesz legfőbb parancsolónk, hogy elválasztjuk magunkban a tanítót és nevelőt az embertől; s ha kell, a kötelesség oltárán feláldozzuk az öröm és bánat könyeit egyaránt. — Ünnepélyesen fogadjuk továbbá, „hogy egyházunk szellemét terjeszteni, a gondjainkra bizott