Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Súrlódás az élet (Bierbrunner Gusztáv)

•400 Súrlódás ai élei A zsinat előtt, ha nem is pezsgő, de mégis mozgékony élet fejlődött ki egyházunk kebelében. Számtalan óhaj és vágy, mely eddig azért húzódott vissza a kebel csendességébe, mert nem tudta, hová forduljon, hogy meghallgatásban és megvalósulásban részesüljön, a zsinat megtartásának kilátásba való helyezése óta áttörte a félénkség és óvatosság gubóját és szárnyra kelt, mint a pillangó, ha az uj életet elővarázsló tavaszi napsugarak hatása alatt fogházát szétrombolja s ifjú, féket nem ismerő mohósággal röpdös a szélességbe és hosszúságba, ámítván magát, hogy ezen meg nem határozott mesgyéjű terület az enyim, kérem : ezt számomra biztosítani. Szerény nézetem szerint ez egészen természetes dolog, s magában véve ez egészen jól van így. Ma holnap 380 éve, hogy a reformatio hazánkban is kezdett hódítani és volt idő, midőn a hazának lakosai túlnyomólag a reformátorok hitelveit vallották és mind ennek daczára mai napig sincs egyházi szervezetünk, mely az államhatalom, az ország királya által jóváhagyva, szentesítve volna. Ki róhatna fel bűnül valakinek azt, hogy most midőn ez elérhető, rohanva siet elmondani, taglalni s figyelembe ajánlani mind azon óhajait, melyek megvalósításától felfogása szerint biztosítva lesz szeretett evang. egyházának jövője közelben és távolban. Sokat elmulasztottunk, sok pótolni valónk van. Bajnak csak azt tartom, hogy ha valamely egyházi ügyünkben felszólalunk, felszólalásaink nem tartják be a szigorú tárgyilagosság nemes és üdvös követelményeit. Mihelyt hozzáfogunk valamely, egyházi életünk megszilárdítása és fejlődésére vonatkozó eszmecserét kezdeményezni, azonnal át csapunk czélzatos polemizálásba, sőt kihívó és sértegető személyeskedésbe, melylyel elvégre csak azt bizonyítjuk be, hogy súrlódás az élet. Igy történt ez a legujabbi időben nálunk is, a bácsszerémi esperességben, midőn a horvát-szlavonországi evang. egyházak jövendő sorsa felőli elmélkedés megindult. A dolog komoly s megérdemli, hogy annak szellőztetésénél eltekintsünk minden mellékes kérdéstől. Tudjuk, ha más forrásból nem is, azon nyilatkozatokból, melyek ez ügyről e becses lapokban közzététettek, hogy a protestantismusnak Horvát-Szlavonországban az 1859. évi pátensen kivül semmiféle más, törvények által biztosított alapja nincsen. Ehhez még az is járul, hogy Horvát-Szlavonország az 1868 évi I(XXX.) kiegyezési törvényczikk 48-ik §-a értelmében a vallás és közoktatási ügyekben teljes önkormányzási joggal bír. A magyarországi e tekintetbeni törvények ennél fogva Horvát-Szlavonországra érvénynyel nem birnak. Másrészt igaz, hogy a szerémségi evang. egyházak, különösen az ujabbak a bácsi esperességből oda költözött hívekből alakultak meg s így magától értetik, miszerint ezen hívek egész lényükkel magyarhoni anyaegyházunkhoz szítanak. Onnan keletkeztek, innen lettek gondozva ; szivük, gondolatuk ide vonza őket. A horvát államkormány nem is akadályozta őket ezen szívvonzalmuk érvényesítésében. Az 1872-ik évben a beskai egyház anyásítását nem hiúsította meg és az ottani papválasztás, mely a BácsSzerémi esperesség intézkedése folytán megejtetett, háborítlanul ment végbe. Midőn pedig boldogult és dicsőemlékezetű dr. Szeberényi Grueztáv püspök úr 1874. év őszén a canonica visitátiót tartotta a szerémségi egyházakban, a mitroviczi parancsnokság egész előzékenységgel törvényes bizonyság gyanánt és a látogatás kísérőjéül melléje rendelte Habel Ede kapitány és főszolgabíró urat, a ki erélyével lehetővé tette, hogy a hosszú időn át daczoskodó ó-pázuai egyház a zágrábi főhadiparancsnokság becslése szerint kiállított papihiványt elfogadta s így a papválasztást megtartotta. Az óta a mi esperességünk alkalmazta a Szerémségben az utazó lelkészt, megválasztotta az uj-pázuai lelkészt és a horvát-szlavonországi kormány egyetlen egy ízben sem tiltotta el ily eljárástól a mi esperességi elnökségünket. Ellenkezőleg még ez év folytán is, mikor buzgó alesperesünk az uj utazó lelkészt, Abaffy Miklóst hivatalába bevezette, a világi hatóságtól a legszívélyesebb támogatásban részesült. Talán, midőn a horvátkormány ily állást foglalt el a magyarországi evang. egyházhatóság intézkedéseivel szemben, arra gondolt, hogy hiszen a pécsi püspökség néhány ecclesiája szintén horvát-szlavon területen van s így egy Magyarországban székelő hatóság alatt áll. Igaz, hogy a katholicismusban egy az úr, a pápa ki universalis joggal bír s azért itt territoiáális visszásságokat nem tekintenek politikai szemüvegen át. De szerény nézetem szerint mégis, ha egyházunk ily kedvező atributumokkal nem dicsekedhetik is, a szerémségi híveink, kivált mert tőlünk származnak, kívánhatják, hogy egyházilag hozzánk tartozzanak. Van azonban bizonyos nehézség, mely a dolgot könynyen elmérgesítheti, és melyet a már eddig e kérdésre vonatkozó véleménynyilvánításokból ki lehet érezni. Az uj-pázuai lelkész, lelkesülvén anyaországáért, a magyar hazájáért, óhajtaná, hogy a zsinati törvények, I melyek hozandók, a horvát-szlavon evang. egyházakra i nézve is érvénynyel bírjanak. Részemről is, még Horvátország e tekintetbeni törvénj'ét nem ismertem és még az ev. református testvérek 1881. évben megalkotott zsinati törvényeket nem olvastam volt, azt hittem, hogy eme zsinati törvények a Horvátországban létező reform, egyházgyülekezetekre nézve is hatállyal birnak. Csak most tudom, hogy ez nincsen így s hogy a nálunknál sokkal tekintélyesebb reform, egyháznak sem volt annyi ereje, hogy a magyarországi kormánynál az 1868. évi I. (XXX.) t. czikk megváltoztatását kieszközölje. Ezt a zágrábi evang. egyház és annak lelkésze tudja s igy az uj-pazuai lelkész szép törekvését lázitásnak declarálják. A zágrábi egyház is kivánja a Horvát-Szlavonországban létező ev. egyházak szervezkedését, de egy önálló horvát-szlavonországi összegyházat, melynek gyúpontja sem Budapest, sem Bécs, hanem Zágráb és a dolgok természeténél fogva hihető is, hogy ha a zágrábi kormány idején valónak fogja majd találni ezen szervezkedés létesítését, a zágrábi egyház óhaja teljesülni fog.