Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Márton napján (id. Sztehlo János)

•392 lenniök oly tudománnyal, melynek segítségével azon számtalan kérdések közt, melyek a mai kor irányaiból származva hitünket megingatják, lelkünk egyensúlyát, ossz hangzatát zavarják az üdvösségre, boldogságra vezető utat kijelölni képesek. Vonja le az egyház ama fentebb emiitett röpiratban foglalt — ma már kétségbevonliatlan igazságnak, a Jézusban való uj hitnek consequentiáit a maguk teljességében és őszinteségében — legyen az egyház e tekintetben volens, s az Isten szent lelke nem fog késedelmezni, hogy megszállja az ige hirdetőit, mint egykor az apostolokat, s nyújtson nékik tudományt oly világító oszlop emelésére, mely nemcsak a templomba vágyókat fogja oda vezérelni, hanem hódítani fog azok közt is, kiket balgatag tévelygés vagy dölyfös önbizottság tart távol az Isten oltárától. Ez az, a mit a protestantismus főhitelve és a haladás szelleme követel. Ez az, a mit a protestantismus kétségkívül tenni fog; de itt volna az ideje, hogy már ma is megmozdítsa megfeneklett ósdi bárkáját, melyben ép ugy tűnik fel előttem a protestantismus, mint a magyar nemesség e század elején ugyanazon országgyűlés hozta törvényekkel megerősített alkotmányai sánczai között, melynek 100 éves jubilaeumát most akarjuk ünnepelni. Itt volna az ideje, mert ha majd ez a dölyfös észuralom öntudatára jut saját tehetetlenségének és testben, lélekben megtörve, porig alázva, öntettei rútságát megutálva megereszkedett idegekkel elcsüggedt, töredelmes lélekkel keresi a tékozló fiúként Istenét : akkor e csatavesztett, demoralizált nép a természet és történetbölcselet törvényei szerint nem a protestantismus eszményi világa felé hajol, hanem azon egyház karjába veti magát, mely a vezeklésnek, bünbocsátásnak, megigazulásnak, érzékiebb és kényelmesebb formáját nyújtja s beteljesednek a haladó protestantismus egy nagy nevű bajnokának Lange, zürichi lelkésznek jósló szavai : Wo kühler Verstand herrschen will, da wird bald der Pater Kapuziner herrschen. Quod Deus avertat! Sas s János. Hát csak felhangzott volna ismét az okt. 31-iki nagy dátum alkalmából templomainkban közel és távol az „Erős várunk nékünk Isten!" A modern reactionárius áramlatok néha sűrű ködként nehezednek a lélekre : itt benn elkeresztelési keserű viták, ott künn trieri búcsújárások s más, nem igen biztató tünetek borítják a szellemi láthatárt, s a mi még inkább lehangoló, az — hogy mindezekkel szemben mi magunk nem igen tudunk egyek lenni. Megvigasztal mégis e nagy naphoz fűződő nagy dolgok emléke : mert csak nem lehetett muló emberi ötlet műve, a mi ott azon wittenbergi Márton által hosszú évszázadokra uj irányba terelte a történelem kerekét; s ime megértük, hogy Rómában is templom emeltetik a szerény szerzetes emlékére, a ki azt mondá : „Ich will nicht, dass sich die Christenheit nach meinem heillosen Namen nenne." Ez magában a legeclatansabb bizonyság arra nézve, hogy mennyire változtak az idők az óta, hogy Luther Márton döngetni kezdé agg falát. Hát csak jól mondta: „Az igét hagyják békével, mert úgysem birnak vele." Hál' Istennek, már az egykori „regnum Marianum"-ban sem oly könnyű dolog, megbolygatni a törvényes alapot, melyet a honatyák bölcsesége az ország törvényhozásában rakott le a hit felekezeti béke megvédésére, ámbár bizony még feles számban is vannak olyanok is, kiknek minden bölcsesége abban culminál, hogy — azt az átkozott eretnekséget nem kellene tűrni többé, — s azért érintkezni sem akarnak a protestáns lelkészszel; hogy adhatnák tehát számára előforduló esetben azt az elkeresztelési bizonyítványt, hogy a maga el kárhozott nyájába felvehesse azt, a ki a törvény értelmében mégis csak oda tartozik?! — Hát hiába! Annak ugyan még ideje nem mult, hogy — gross' Macht und viel List ein grausam' Rüstung ist", — de azért az alkotmányos magyar kormányt még sem lehetett leterelni a törvényes alapról, a mely azt tartja, hogy „suum cuique", még ha eretnek volna is. Márton napja! — Nem volt ugyan szent az a wittenbergi szegény szerzetes; — sem mi nem tartjuk annak, sem ő maga nem akart annak tekintetni, — távol attól ! De azért az a divatos sárraldobálás nem járja már többé, melylyel Jansen és Májunké urak illetni szeretik emlékét, nem is gondolván arra, hogy tehetetlen már az erőlködés, sőt hogy ócsárlásaik által sokaknál annak ellenkezőjét érik el, a mit elérni szeretnének, t. i. a tisztelet még magasb polczára segítik emelni a becsmérelt haeresiarchát. S ez nem üres beszéd; a ki elfogulatlanul körülnéz azok sorában, kik az igazságnak és a szabadságnak barátai, közvetlenül meggyőződhetik róla. Hát ő bizony nem fél tőletek most se, a mint hogy nem félt akkor, a midőn éneklé : „Er ist bei uns wohl auf dem Pian, Mit Seinem Greist und Graben!" Sztelüo János. illFlll. Losoncz, .1891. nov. 17. Török József fó'espereslelkész barátomnak Czegléden. Midó'n egykor reményteljes káplánkoromban a pestmegyei esperességbe olyan egyház papi állomása végett jelentkeztem, a mely egyház vegyes osztálybeli közönségből, különösen pedig sok úri tagokból állott s midőn a sok pályázó miatt, mint idegen esperességbeli is, jelölve