Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyházunk haladása érdekében (Sass János)

•391 felvilágosoclottság közti örökös sivár harczban tévelyeg, küzd és szenved. És mig a korszellem ily gyökeresen megváltozott, mennyiben mutat haladást ezen idő alatt a protestáns egyház — mert czikkem ezen részében nem egyes Áronokról, hanem a protestáns egyházról szóltam ! i Hogy a mi vallásunknak — többet mondok : katexochen az ember viszonyának az Istenhez szilárdabb, változhatlanabb alapja nem lehet, mint a Jézus; hogy az Isten ő általa „oly igazságokat közlött, melyek minden változó világnézetek felett mindörökké változatlanok és íidvösségesek," ezzel Lauko Károly ur oly igazságot mondott el, a melyben, meg vagyok győződve, hogy higgadt, felvilágosodott ember nem kételkedhetik, de oly általánosat, melyet nemcsak mi, hanem a pápától az utólsó pópáig és Ariustól meg Athanaziustól a jelenkorig minden keresztény ember habozás nélkül elfogad. De hogy ezen általános alapon a rendszereknek mily változatos sokféleségét állíthatja fel az emberi természetnek végetlen sokfélesége, azt mutatja — gyakran igen sötét lapokon — a keresztény egyház története s bizonyitja egyszersmind azt, hogy e rendszereknek — ha czéljukat : az emberiség boldogitását elérni akarják — a korszellem és világnézet igényei, követelményei szerint változniok, fejlődniök, t ö k él e t e se d n i ök kell. Azért ismétlem újra Lauko Károly ur szavait, miszerint a papi intézmény hivatása: „az emberi sziv és lélek természetét, kívánságát és vágyait alaposan ismerni s . . . s az emberiség fejlődésének uj és nemesebb irányt adni." Igaz, hogy létezik is egyházunkban törekvés és mozgalom korszerű vallásos eszmék meghonosítására bizonyságául annak, hogy a gondolkozásmód terén az egyháznak haladnia kell, és e törekvés létezésére és irányára engem Lauko Károly ur figyelmeztetett, a miért nem is mulaszthatom el legőszintébb hálámat kifejezni. Ez előtt 22 esztendővel jelent meg Lauko Károly ur fordításában dr. Schwalb Móricz, brémai evang. pap, egy kis értekezése,*) mely akkor egyházi és világi ismerőseim által a legrokonszenvesebb indulattal, lelkesedéssel fogadtatott. Múltkori czikkemnek nem is volt egyéb czélja, mint ezen uj irány követőit figyelmeztetni, kérni : hol késtek az éji homályban. Ezen értekezés rövid, de határozott vonásokkal jelöli meg az irányt, melyen a protestantismusnak — ha a jövőt meghódítani akarja — haladnia elengedhetlen kötelessége. De egyházunk, qua egyház, eddig még egy parányi lépést se haladt előre, mereven ragaszkodik a régi hithez, mintha nem is volnánk protestánsok, a lelkiismeret-szabadság magasztos elvének megteremtői és letéteményesei. E lap olvasói előtt nem szükséges hogy e merev ragaszkodás tényeit elősoroljam, senki j sincs köztük, ki azokat nem ismerné. De egy esetet *) A régi és az uj hit a Krisztusban. Pest, 1869. nem hagyhatok említés nélkül, mely nem történt ugyan speciálisán a mi egyházunk kebelében, de miután általában protestantismusról van szó és miután — valljuk meg — mi sem vagyunk különbek; jellemvonáskép igen ide illik. Három éve lesz, hogy midőn a protestáns irodalmi társaság az unitáriusokat is felvette a társaság tényezői közé ; a tiszántúli ref. atyafiaknak egy oly tiltakozó nyilatkozata jelent meg az „Egyetértés" hasábjain, melynek tartalma a középkori vallásos viszályok ingerült hullámai közé méltán oda illene, vagy a Jézus személye fölött a kereszténység ó korában keleten folytatott kárhozatos, véres harczok között igen helyén lett volna, de hogy a szabadság századában és épen a protestantismus kebelében ily tartalmú nyilatkozat napvilágra lépni nem átall ; ez a jelenség valóban megdöbbentő. Azzal volt a nyilatkozat indokolva miszerint : „Egyházunk főhitelvéhez ragaszkodás megtiltja a hittanilag ellentétes felekezettel szövetkezést egyházi, vallásos irodalmi ezélra." Azt hinné az ember, hogy a kik igy szólnak, sohase látták lélekben a Megváltót, kinek első és legfőbb parancsolatja : szeresd felebarátodat. Hiszen a protestantismusnak főhitelve talán csak nem egyéb mint a lelkiismeretszabadság, mely a Jézusi szeretet helyes f e 1 fogásának szükségképe ni következménye? Vagy nem hallottuk még soha ama szavakat, miszerint sem a Garizim hegyéhez, sem Jeruzsálemhez nincs kötve az Isten imádása, hanem azok az igaz imádók, kik az Istent lélekben és igazságban imádják? Ez az a jellemvonás, melyre egyik — épen e téren avatott — koszorús költőnk igy nyilatkozik : „Az elv, a rendszerért marjátok egymást és meddő elvvitátok mellett az emberiség romlik, szenved. (Tompa.) Ez az a gondolkozásmód, melyre azt mondám, hogy nem értjük. Az első apostoloknak szent ihlettől áthatott beszédét a legkülönfélébb szójárásu népek megértették, mert ifjú eszmék édes borától voltak azok ittasok ; a mi papjainkat — tisztelet, kegyelet a kivételeknek — saját népük nem érti ; mert beszédeik háromszázéves ódon gondolatokkal terhesek. Azért, midőn panaszkodunk, hogy velünk született szent vágyunk : érintkezni a végetlennel s benne megnyugvást találni, nem találja meg az utat kielégíttetésének forrásához; lehetetlen, hogy az egyház non possumus álláspontjára helyezkedve boszus indulattal azt válaszolja: „ha eltávoztatok oltárainktól, ám lássátok, hogyan boldogultok a kietlen pusztában." A korszellem ragadott oda bennünket és ha az ész korszakában az emberi gyarlóság ép ugy eltévedt, mint hajdan a vallás korszakában az ellenkező szélsőségekbe, a Jézusi szent szeretetre esküdött apostoloknak szent kötelessége felkeresni a tévelygőket, a bűnösöket, s valamint a Jézus tudott ilynemű kérdésekre: „kell-e adót fizetnünk, vagy szabad-e ünnepnapon gyógyítani" megnyugtató választ adni ; ugy az ő mai utódainak fel kell fegyverkezve