Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyházunk haladása érdekében (Sass János)

•390 Egyházunk haladása érdekében. Mielőtt a vitatott tárgy érdemére térnék, egy rövid megjegyzést nem mulaszthatok el Lauko Ká­roly ur egyik állítására, miszerint czikkemből az volna kiolvasható, hogy a világiak azért nem értik meg papjaikat, mivel fel sem kereshetik őket. Midőn arról szóltam, hogy papjainkat nem értjük, nem egy osztályról, a hivatalnokokról, hanem általában a vilá­giakról beszéltem. Ha egy osztály nem keresheti fel a papokat a templomokban, ebből nem következik, hogy az összes világiak ki vannak onnan zárva; de még az sem következik, hogy hivatalnokok közt nem létezhetnék olyan, a ki papjainkat s azok gon­dolkodás módját ismeri. És igy Lauko Károly ur azon különben kifogástalan logikája, miszerint a kit meg nem hallgathatok, arról lehetetlen elmondanom, hogy nem értem ; ezen specialis esetben egyáltalán nem alkalmazható. De hát ez mellékes dolog. Halad-e a protestáns egyház lépést tartva a fel­világosodással ? That is the question ! Nem vélemény­különbség van Lauko Károly ur és alólirott közt, legalább azokban, miket ő válaszul kérdéses czik­kernre e lapok 43. számában elmond; hanem ha a fenti kérdésre elvitázhatlan tények igennel válaszol­nak, úgy kötelességemnek kell ismernem bünbánólag, de őszinte megnyugvással bevallani tévedésemet ; ha pedig tény az, a mit ama czikkemben elmondani bátorkodtam, miszerint a protestáns egyház a gon­dolkodásmód terén — tehát nem a külterjes fejlő­désben — Luther óta egy parányi lépést se haladt, akkor e tényből önkényt következik, hogy a fel­világosodottság századának emlőin nevelkedett nem­zedéket háromszáz év előtti álláspontról szónokló papjaink a vallás malasztjában — nem a szentségek kiszolgáltatását értem — részeltetni s a gomba módra szaporodó uj irányok közt a boldogság és üdvösség útjára vezetni nem képesek. Mert azóta, hogy Copernikus, Galilaei lángesze a világtestet kimozditotta sarkaiból, azóta, hogy az önálló szabad gondolkodás — melynek istápja épen a protestantizmus elve volt — a természet végetlen titkaiból óriási birodalmat hódított el és hajtott a halandó véges hatalma alá; egészen más fogalmaink vannak a világrendszerről és a világban működő végetlen erőkről, mint Luthernek s kortársainak vol­tak. A tudományosság igen sok mythost, melyben a régi kor gyermeteg kedéllyel hitt, mindennapi törté­netté praecipitált és igen sok történetet, mit a régi kor szűk látköre elfogulatlan szivvel elfogadott, leg­alább is kétes hitelű mondává, igen sokat képzelet szülte, a történettudomány krónikái részére nézve értéktelen költeménnyé sublimált. És miután az ember erkölcsi világa a világrend­szerről alkotott fogalmaival legszorosabb összefüggés­ben van, természetes következménye a felvilágoso­dásnak, hogy azon a régi, ma már romokban heverő világrendszeren alapult eszményeink szétfosz­ladoztak. Abban a világban a végetlen, megfoghatlan, földöntúli hatalom s örök jóság volt az ember esz­ménye, mely felé lelke áhitozott, miként a szarvas a szép híves patakra ; ma az ésszel megmagya­rázható, kézzel fogható, érzékelhető ké­pezi az ember összes törekvéseinek czélpontját. A halandó keblébe oltott vágy a tökéletesedésre most abban nyilatkozik, hogy gyarló eszünk az ő óriási sikerei következtében elbizakodott önhittséggel semmit se tart önmaga előtt lehetetlennek s miként Bábel épitoi, a végetlenség örök titkainak zárait kopogtatja a helyett, hogy az Isten utainak megfoghatatlanságá­ban megnyugvást találni igyekeznék, másrészt sza­badságra törekvő lelkünk minden korlátot legyőzve, mindenhatónak hitt gyarló eszünkkel minden termé­szeti erők felett uralkodva, a természet törvényeit letapodva, vagy — meggyőződésünk szerint — ügyes ravaszsággal kijátszva önmagunkat, értelmünket bál­ványozza. Nem vallástalanság lakozik ben­nünk, a vallás az ember szivéből kiolt­hatlan, ma is van vallásunk; de bálvány­imádás. Pénz, dicsőség, hatalom és érzéki gyönyö­! rökben keressük a belénk oltott végetlenség utáni ! vágy kielégítését. Aztán mikor a lélek megundorodva a minden­napi, ünneptelen, eszménytelen élet gyönyöreitől, melyekben szent vágyainak kielégítését hasztalan ke­reste, érezni kezdi, hogy hiu erőlködése, dölyfös pályafutása nem az óhajtott megelégedés, megnyug­vás révpartjára, hanem az önmagával, a természettel, a világgal való meghasonlás komor, vigasztalan odú­jába vezette ; akkor az elcsigázott, kimerült halandó még jó szerencse, ha lemondva minden vágyairól, elfojtva a tökéletesedés vágyát fásult közönnyel ten­geti tovább napjait csak azért élve, hogy éljen és nem is sejtve, hogy az Isten e legdrágább ajándéká­nak saját czélja is kell hogy legyen. Ez az, a mit ama czikkemben röviden — gon­I dolva, hogy sapienti sat — azzal a kifejezésemmel I jelezni akartam, miszerint a föld ma már nem köz­pontja a világnak. Az ész uralma és féktelen­ség és boldogtalanság jellemzi korunkat. Már gyermekeinket ugy nevelik az iskolában, hogy azoknak zsenge elméje már az elemi osztályok­ban az értelmi gymnastica minden eszközein keresz­tül gyakorolja magát és talán nemcsak én tapasz­talom, hogy habár ismeretanyaguk és belátásuk "ke­vesebb, mint ez előtt 30—40 évvel hasonkoruaknak I volt; de bizonyára élelmesebbek, okosabbak, találé­konyabbak, ravaszabbak. Vannak egyesek, kétségtelenül vannak, kik sze­rencsés neveltetés, szerencsés körülmények folytán az értelmi felvilágosodottság álláspontján se vesztették el szemük elől a legfőbb eszményt és a kiket ennek szeretete megtanított az uj világnézettel szer­vesen összefüggő, vele békésen össze­hangzó eszményvilágot alkotni és ebben jó és balsors változásai közt boldog nyu­galommal, megelégedettséggel élni; de a nagy tömeg eszmények nélkül, vallásosság és értelmi

Next

/
Thumbnails
Contents