Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - A magyarhoni evangelikusok egyetemes névtára (Doleschall S. E.)

•361 kinek elévülhetlen érdemei ezen gyűlés jegyzőkönyvében méltó szavakban kell, hogy megörökíttessenek. Megemlékezik továbbá nagyt. Lágler Györgynek, volt kapolcsi lelkésznek s kiérdemült egyházmegyei esperesnek gyászos elhúnytáról. — „De míg egyfelől — úgymond — a fájdalom könnyei rezegnek szempilláinkon a veszteségért, addig másfelől öröm érzése hatja át lelkeinket a nyereség fölött, midőn az egyházmegyei felügyelői állásra nagys. Ihász Lajos urat, a dunántúli evang. egyházkerület gyámintézeti világi elnökét voltunk szerencsések megnyerhetni, ki ez alkalommal meg is jelent, hogy hivatalát elfoglalja." Küldöttség menesztetvén a megválasztottért, a gyűlés szűnni nem akaró éljenzéssel fogadja a díszmagyarban megjelent felügyelőt, kit Tóth Gyula esperes az egyházmegye részéről ekkép üdvözöl : „Mélyen tisztelt nagyságos Ur, szeretett Hitrokon ! Tudomására jutott Nagyságodnak már hetekkel ezelőtt hozzá intézett hivatalos levelemből, tudomására az imént Nagyságodat körünkbe hivó küldöttségnek örömteljes szavaiból az, a mit én most e helyen ünnepélyesen és hivatalosan is ismétlek, hogy kisded zalai egyházmegyénk néhai tek. Nagy Pál felügyelő úr f. é. aug. 4-én bekövetkezett gyászos elhunytával megüresedett felügyelői állására egyhangúlag Nagyságodat választotta meg. Most midőn hivatalos állásomból folyó kötelességem szerint Nagyságodat üdvözölni, mint az egyházmegye választott felügyelőjét szerencsém van, nemcsak saját érzelmeimnek akarok kifejezést adni, de kötelességem az, hogy egyházmegyém híveinek örömét és törhetlen bizalmát s uj felügyelőjéhez kötött várakozásait is tolmácsoljam. Nagy a mi örömünk a felett, hogy nagyságos urat tisztelhetjük, mint vezérünket egyházmegyénk felügyelői székében, a kit mint vallásos, meleg érzelmű, tevékeny buzgalmú és lankadatlan erélyű férfiút ismertünk meg mindazon téren, melyen eddig működött. Mindig úgy ismertük Nagyságodat, mint a kerület egyik kiváló férfiát, legújabban mint a kerületi gyámintézet lelkét, elnökét. Nagyságos úrnak egyhangúlag történt megválasztása által egyházmegyénk saját magát tisztelte meg és bebizonyította, hogy méltányolni tudja az érdemet s helyesen választani meg a férfiút, kire drága kincsét, egyházának ügyeit bizza, kitől annak megvédését s további fejlesztését reményli. Igen, nagyságos úr! nemcsak örömünk van. de — nem hallgathatom el — vannak várakozásaink is. Elmultak ugyan azon idők, midőn egyházunk a szó szoros értelmében küzdő egyház vala, midőn őseink kezökben karddal, lelkökben pedig Isten igéjének még hatalmasabb fegyverével voltak kénytelenek egyházunk jogainak megvédése végett síkra szállani ; elmultak azon setét idők, midőn ősatyáink vagyonukat, vérüket, ha kellett, életüket hozták áldozatul az oltárért. Hála Isten, ezek elmultak ! De ekkor is mindig világi férfiaink voltak azok, kik egyházunk hajóját az elmerüléstől legelső sorban megmentették, A mi korunk ilyen áldozatot nem kiván. Azonban még sem tagadhatjuk, hogy evangéliomi egyházunk hazánkban még sok tekintetben most is küzdő egyház. Kell küzdenie külső ellenséggel jelenleg is, a melyről azonban most szólni nem akarok ; de kell küzdenie különösen belső ellenséggel, mely ellen pedig a védekezés sokkal nehezebb. Ilyen ellenséget látok én hazai evangéliomi egyházunk kebelében kettőt; nevök: hitközöny és szegénység. Valljuk be, mindkettő igen hatalmas. Az elsőt részint fásultság, lemondás vagy épen a korszellem materialistikus iránya okozza ; az utóbbit különösen itt, az egykor édenkertileg virágzó Balaton partján a sorsnak, a természetnek elemi csapása. Nehéz, csaknem emberi, testi s lelki erőt fölülmúló munka e bajon segíteni. De azoknak, kik a hajó kormányán állanak, mindent meg kell próbálniok, hogy a hajót az elmerüléstől megmentsék. — Nagyságos uram ! Nekünk, kik ez idő szerint ezen egyházmegyének kormányán állunk, feladatunk, hogy azt a jéggyürűt, mely az egyházunk iránt közönyösek szivét körülfogja a lelkesítés és szeretet szavaival felölvaszszuk, az izgatók, makacsok ellen, kik egyházunk törvényeit megvetik, a megvetett törvény szigorát alkalmazzuk. A másik rémes ellenség a szegénység. A Krisztus országa ugyan nem e világból való, de tagadhatlanul itt is virágzásra kell azt juttatni, az pedig anyagi támogatás nélkül nem fog megtörténni. Egykor virágzó kis egyházmegyénk gyülekezetei fenn tudták tartani magokat, most azonban — midőn legfőbb keresetforrásuktól — szőlőjük jövedelmétől fosztattak meg, midőn ez által sok helyen a mindennapi kenyeret sem képesek kiszolgáltatni övéik számára, most az Urnák oltárára még a köteles járadékot sem képesek feladni, azért kérjük nagyságos urat, hogy mint ezen egyházmegyének felügyelője s mint a kerületi gyámintézet elnöke az egyházmegye segélyre méltó s kérvényező gyülekezeteit az illetékes helyeken ajánlani s pártfogolni kegyeskedjék. — Nagyságos úr ! A hivatal tehát, melyet elfogad, nem fogja jutalmazni Nagyságodat fáradozásaiért sem aranynyal sem ezüsttel, de jutalmazni fogja ezeknél nagyságos úr előtt is sokkal értékesebb közelismeréssel, közbizalommal, köztisztelettel. Ezen közelismerést, közbizalmat és köztiszteletet már is előlegezte egyházmegyénk nagyságos úrnak akkor, midőn felügyelőjévé választotta." Az eskü letétele után a felügyelő a következőkép adja elő székfoglaló beszédét : .,Mélyen tisztelt egyházmegyei közgyűlés ! Protestáns egyházunk önkormányzatának egyik legszebb joga, hogy vezérférfiait, kiknek kezébe akarja tenni sorsának intézését, a legtágabb alapokon, — gyülekezetei által választatja. Ugy, hogy ezen választás mikéntje képezi hévmérőjét azon bizalomnak, szeretetnek, melylyel a kijelölt férfiút óhajtják vezetőjüknek. Ha e jelekre szabad építenem, akkor csekély személyem iránt egyhangúlag nyilvánult bizalma zalai hitrokonaimnak : legszebb záloga szeretetüknek, melyet ezen esetben annyival inkább nagyra veszek, mert a szokástól eltérőleg, engemet, mint más egyházmegye tagját ért a kitüntetés, és emelt hitrokonaim szeretete a zalai egyházmegyei felügyelői székbe. Ezek előrebocsátása után engedjék meg, hogy röviden jelezhessem nézeteimet. Mindnyájunk előtt köztudomású szegénységünk s ha ennek daczára a minden téren rohamosan emelkedő igényeknek meg akarunk felelni s egyházunkat, iskoláinkat a mai viszonyok közt a kor által megkívánt színvonalon fenn akarjuk tartani, a közös teher-