Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Papokról – Papoknak

•351 fáradságát megkímélte volna, lia tágabb keretben készíti elő annak dolgát. Egyébiránt egy zsebből megy ! Még segíthetni a bajon ! A zsinaton ! Csak azután a zsinat ne kövessen el mulasztást ! — rk. Nem szólok az annyi port fölvert „Sz. István napról", mert azt lelkiismeretünk sérelme nélkül el nem fogadhatjuk. De vannak nekünk ezen kivül is elég felesleges ünnepeink ! Igy tót egyházainkban többnyire megünnepelik a „vízkeresztet", a mit magyar egyházaink csak a kalendáriumból ismernek. Egy nagyobb városi német-magyar egyházunkban hűségesen megünnepelnek egy február hóba eső „Mária ünnepet!" Egy kisebb városi magyar egyházunkban pedig a „Sz. Márton napot" (nov. 11.) ünnepelik. Vannak egyházaink, melyek a „Péter-Pál napot" is ünnep gyanánt tartják. A sátoros ünnepek harmadik napját is igen sok helyen megünnepelik. Sőt — horribile dictu — van olyan egyházunk is, a hol az „Űrnapjának" a megünnepelését csakis felsőbb hatósági uton lehetett betiltani ! Igy állunk mi az ünnepekkel! Bizony nem ártana itt is egy kis puriíicatio ; nem ártana, ha e téren is a protestantizmus természetének megfelelőleg egy kissé puritánabbak lennénk ! Hát még milyen a mi istenitiszteletünk rendje és módja ? Bizony erről is azt mondhatjuk, hogy : „a hány az egyház, annyi a szokás ! Ismerek egy városi ev. egyházat, a hol a pap midőn a szószékről lejő, nem megy helyére, hanem az oltár háta megett áll, vagy ül az odatett széken mindaddig, a mig egy verset el nem énekelnek ; s csakis ekkor megy az oltár elé, a honnét adja az ároni áldást. És ez minden istentiszteleten mindig így történik! Nálunk pedig s a szomszéd egyházakban az a szokás, hogy p. o. sátoros ünnepeken az első ének elénekelése után a pap az oltár elé megy, s ott a gyülekezetnek háttal fordulva áll mindaddig, a mig a „Téged úr Isten" czimű 7 verses éneket el nem énekelik, s ekkor fordul meg, hogy a sz. leczkét felolvassa s imádkozzék. Nagy-Pénteken pedig az ú. n. „passiót" olvassuk föl a hiveknek az énekeskönyvből. Közbejönnek ehez a megfelelő énekversek, ezután a predikáczió, majd az úrvacsora kiosztása, úgy hogy ilyenkor némely helyeken az istentisztelet két, sőt harmadfél óráig is eltart, a mely a szegény papot bizony lelkileg és testileg is eléggé kimeríti ! S van még egy, a mit nem szivesen látok a mi istentiszteletünk rendjében, s ez a tiílságos sok perzsel y szedés! Nálunk s közeli egyházainkban p. o. minden sátoros ünnep első napján a papnak, egyháznak, egyházfinak, iskolás gyermekeknek, s az úrvacsoránál ismét a papnak, délután az egyháznak is; másodnapon: egyháznak, tanítónak, újra az iskolásgyermekeknek, s ezután az úrvacsoránál ismét a papnak van offertoriuma. Igy p. o. az első ünnepnapon, mielőtt a pap a szószékre menne, az egyházfi már az ének alatt körül jár a perzselylyel, s a mi ekkor begyül : az az egyházé. A szószékről a papnak ki kell hirdetnie, hogy „isteni tisztelet után a lelkész javára offertorium fog tartatni, az egyházfinak pedig a „szokásos tányér" a templom ajtó előtt van kitéve, s egyszersmind, hogy az úr vacsorája is ki fog szolgáltatni. Ekkor egy vers eléneklése alatt az egyházfi másodszor jár körül a perzselylyel, s ez a papé. Következik azúrvacsora kiosztása, s itt a harmadik offertorium ugyancsak a papé. Midőn a hivek a templomból kimennek, már ott várja őket az egyházfi a templomajtónál egy székre helyezett tányér előtt, s ugyancsak argus-szemek kel lesi a jókedvű adakozókat. Ez a negyedik offertorium. De még ez sem elég. A templom ajtóban közvetlenül az egyházfi háta megett ott áll még jobbról és balról a tanitó által oda állított 3—4 iskolás gyermek is, régi szokás szerint kinyitott énekeskönyvekkel s kinyitott tenyérlel várva mind, hogy az alamizsna krajczárt abba lökjék. Miközben nem egyszer történt már meg, hogy a kis nebulók a nem mindig egyforma arányban kapott alamizsna krajczár miatt az ünnep nagyobb tisztességére összeverekedtek. S ez volna az ötödik offertorium. Ezekhez jön még hatodiknak a templom oldalára függesztett két perzsely, a gyámintézeté, és a helybeli szegényeké Hát bizony egy kissé sok volna ez a jóból, még ha oly szűk időket nem élnénk is, s ha a vallásos buzgalom lankadó félben nem volna is közöttünk ! Vannak még olyan egyházaink is — és pedig nem is az utolsók közül — a hol a pap, a tanitó, és az egyházfi (ez utóbbi vállára vetett zsákkal és tarisznyával) a karácsonyi ünnepek előtt a nyakukba veszik az egész falut, s házról-házra járnak a híveknél, s kéregetnek — maguknak ! A mi bizony nem épen épületes lehet úgy az illetőkre, valamint a hivekre nézve sem. Ismerek olyan egyházat is, a hol a pap olykor egész litániákat szokott felolvasni a szószékről, a saját maga és a tanitó számára tett adakozásokról; melyek között néha ugyan 20—30 kros adomány is előfordul, de többször hallottam ilyen tételeket is : „N. N. atyánkfia adott a lelkész úr számára 6 krt, a tanitó úrnak 4 krt, s az egyházfinak 2 krt!" Hát biz' az ily esetek korántsem szolgálnak az oly sokszor hangoztatott lelkészi tekintély emelésére. No de nem folytatom tovább ! Megvallom, hogy a midőn e különböző meg nem nevezett egyházainkat s papjainkat jellemző sorokat megirtam, czélom nem a satyra, hanem egyedül csak az volt, hogy rámutassak egyházunk