Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Audiatur et altera pars (Sass János)

•334 csapások, ma is szenvedünk pótolhatlan veszteségek | folytán, szenvedünk embertársaink gonoszsága által, ma is meg-megrendül nélia hitünk tapasztalt igazságtalanságok miatt, vagy a melyek gyarló értelmünk előtt azoknak látszanak, ma is beszennyezzük gyak- j ran lelkünk tisztaságát bűnök által és mindezek okozta szenvedéseink közt keresve keresünk vigasztalást, enyhülést, megnyugvást megigazulást. Szomjúhozzuk az igazságot és keressük ott, a hol kell, a kegyelem forrásának sziklájánál, a templomban, de a mai Áronok — tisztelet a kivételeknek — nem képesek megnyitni előttünk az üdülés szent forrását. Ama bibliai igazságoknak örök érvényén, melyeket ott nékünk hirdetnek, felvilágosodott ember nem kételkedik. Gyönge az én tollam, hogy csak meg is kíséreljem annak bizonyítását miszerint: „Ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak" de az Isten beszédét a mi elemző ér telni tink igen gyakran nem érti meg és nem képes azokat a mindennapi élet viszonyaira alkalmazni. A mi értelmünk okoskodik, kutat, meggyőződést keres. Ez tény melyről sem a Mózesek sem az Áronok nem tehetnek, melyet megváltoztatni ép úgy lehetetlen, mely ellen küzdeni ép oly sikertelen, valamint általában az ige és az eszme hatalma sem Heródes „zsarnoki féltésének" sem a pápák és császárok egyesült erejének fegyvereit nem félte és nem féli. E ténnyel számolni eliez alkalmazkodni és így az idők szellemével lépést tartva a tökéletesedés czélja felé haladni a lelkésznek és az egyháznak szent kötelessége. Napjainkban, midőn látjuk, érezzük a nyomort. Melyet a becsület válla hord, Megtiporva az erényt s az észt Mi g a vétek irigységre készt S a butának sorsa földi éden ; a költőtől elég intésül annyi, miszerint álljon a vallás a mérlegen ; de a lelkész nem elégít ki bennünket sem Lázár példájával, sem ama fenséges igazság dogmaszerű kijelentésével miszerint boldogok a kik sirnak, mert ők megvigasztaltatnak, vagy hogy: boldogok a kiknek szivük tiszta, mert ők az Istent meglátják. A kor szülöttének lelke sóvárog annak felvilágosítása után, miben találunk vigaszt. Abban, hogy az ember értéke lelkének tiszta öntudatában, önvádtól ment szabadságában s nyugodt lelkiismeretében fekszik, ezek az ember czéljának: a tökéletesedésnek és boldogságnak alapfeltételei és miután ezek azon kincsek, melyeket szegény és gazdag egyaránt megszer ez h et, ittnyilatkozik az Isten igazságossága, melyen meg kell és meg lehet nyugodnunk. A papi intézmény hivatása ezeket megmagyarázni s azon látszólagos ellentéteket, melyek lelkünk összhangzatát megzavarhatnák, kiegyenlíteni, vagy hogy Laukó Károly úr saját szavaival éljek : a korszellemben leledző „emberi szív és lélek természetét, kívánságát és vágyait alaposan ismerni" a mai korszellem által áthatott „emberi érzelem és gondolatvilágnak megmásíthatlan törvényeit feltárni és ezzel az emberiség fejlődésének uj és nemesebb irányt adni." Igen, ez volna papjaink hivatása, azonban hiba I és végzetes önámitás volna tagadnunk, hogy ők s általában egyházunk e hivatásnak ma nem felel meg. A kor szelleme egész sereg uj eszméket és ezek korcsszülötteit vetette felszínre. Socialismus, materialismus, anarchia, rationalismus, atheismus, communismus, nihilismus, Darwinismus, corruptio, internationalismus, inconfessionalismus és Isten tudja hány hasonló gondolat, a szellemi élet szabad fejlődésének teremtményei és korcskinövései, mozgatják az emberek kebleit és veszélyeztetik a hit és erkölcs, a társadalmi rend és csendes munkásság, tökéletesedés védvárait. Talán csalódom, de nem emlékszem, hogy az ember léleknyugalmát és boldogságát ostromló erőknek e vad chaoszában a protestantismus valahol, valamikor vala mely világító oszlopot emelt, csak parányi intést, uj mutatást adott volna, hogy értésünkre adja, merre találunk biztos ösvényt, hogy lelkünkben kárt ne valljunk, el ne bukjunk. Más gondok és gondolatok főnek, forrnak azon emberek agyában, kik ma az oltár és szónok körül helyet foglalnak, mint kik Chrysostomust hallgatták s annálfogva másnemű Chrysostomusokra volna szükségünk és lia ezeket nem találjuk ott, a hol keressük, a templomokban ; csuda-e, lia a templomok üresek ? De van más oka is annak, hogy a templomlátogatók száma különösen az intelligentia körében gyérül, melyet — nehogy tán személyeskedés színében tűnjek fel — csak röviden akarok, mint tényt registrálni. Szomorú tény, de tagadliatlan és nem szabad sem elhallgatnunk, sem elsimítanunk, hogy papjaink közt nem gyér kivételek, minők mindenkor, mindenütt, mindenkép voltak és lesznek, hanem számosan vannak, kik személyük iránt tiszteletet, a hivőkkel szemben tekintélyt gerjeszteni és fentartani nem képesek. Nem egy esetet tudok csekély ismeretségi körömben, hol a hivő azért nem él urvacsorával, mivel azt saját papja kezéből erkölcsi érzésének felháborodása nélkül el nem fogadhatja, távolabb fekvő gyülekezetbe pedig e czélból elmenni átall. Korunkban, épen a mai korban nem fényes szónoki tehetség a papi hivatal első kelléke, hanem feddhetlen Jézusi élet, Jézusi jellem az, mely a tömeget meghódítja. „Rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás," de erkölcseiben mindenki lehet kristálytiszta és ez alapon meg lehet, meg kell követelni, hogy az egyház kulcsait csak oly egyéniség kezére bízzuk, kinek szivében — emberileg szólva — bűn, kinek szájában álnokság nem találtatik. Aztán végre valahányszor olvasom vagy hallom a panaszt, miszerint mi világiak a templomot elhanyagoljuk, mindannyiszor édes álomként reppen