Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Szilárd János értekezése

•251 puszta szellemi lények nem vagyunk; testi szükségleteink vannak, melyeket, ha ki nem elégíthetünk, a lélek felmondja szolgálatát a testnek, fennakadás dissonantia áll be ; küzdelem a lélek és test között, minek vége az erősebb győzelme a gyengébb felett, elvállása a léleknek a testtől, — mit közönségesen halálnak nevezünk. Oly messzire nem megyek, hogy az enyészet örvényét látnám ez idő szerint azon isteni intézmény, azon magas valláserkölcsi testület közelében, melynek mi is magasztos érdekeit sziveinken hordozzuk és melengetjük, fenséges, isteni ezéljait a megvalósulás stadiumába juttatni törekszünk ; de mégis ki ne látná be, hogy az egyház, — bár e földön üdvintézmény is, — e világban él és működik ; testi, anyagi, világi eszközök felhasználásával halad magasztos czélja felé, mely úgy is csak a folytonos törekvés feladata maradhat, egy szóval a „nervus rerum gerendárum"-ot nem nélkülözheti. A megküldött paragraphusok tömkelegében ilven irányt, ilyen törekvést nem látok én. Pedig nemcsak Isten igéjével él a földön az egyház, hanem kenyérrel is. Azért templomaink, nem remek alkotásai a művészetnek, hanem azon alúl nagyon alacsony fokon vannak, sok helyütt vakolatlanok meszeletlenek, szegényesek, sőt itt-ott a tisztaság követelményeitől is messze állanak, porosak, pókhálósak; iskoláinkat pedig az anyagi tehetetlenség miatt a más felekezetűek műcsarnokai fényükkel nagyon is beárnyékolják, elhomályositják. Felette hosszúra nyúlna értekezésem, lia mindazon okokat elő kellene sorolnom, melyek egyházaink és iskoláink ily szegényes, siralmas állapotát eredményezik, vagy ha az okokat megszüntető javaslattal állanék elő ; én most csupán egy hasonló, de nem egészen azonos bajra óhajtom a Nagytiszteletű papi értekezlet nagybecsű figyelmét felhivni, arra; mely már a XIII. szepesi városi esperességből, Nógrádból, a mi szomszéd és anyaesperességünkből, legközelebb pedig Zólyomból több ajakról átliangzott hozzánk, melynek veleje ez : „Isten országának hírnökei, a lelkészek rosszúl, méltatlanúl vannak díjjazva."! Miben áll a mi fizetésünk? Terményben és a papi földek termésében. A papi jövedelemnek a készpénz legkevesebb helyen adja túlnyomó részét, többnyire annyit sem, a mennyi egy mosogató szolgáló bérére elég lenne. Nekem pl. az egyháztól van 11 frt készpénz fizetésem, cselédemnek vau 60 frtja. A consipatióból és földjeink terméséből kell tehát élnünk, ruházkodnunk, cselédet tartanunk, gyermekeket ruháznunk, neveltetnünk, ezek jövőjéről gondoskodnunk, lapot járatnunk, ha jut rá könyveket szereznünk, adót, özvegy árvaintézeti, Luthertársasági sat. díjat fizetnünk. Magunk iránti kötelességünk tehát, hogy rajta legyünk, hogy földjeink minél hasznavehetőbbek legyenek is, hogy termesztményünket s a consipatiót minél jobban tudjuk értékesíteni. Földjeinknek minél termékenyebbeknek kell lenni ! kivált ha a vocatorban az áll, hogy a hívek munkálják. A hol a pap igy szól, mint én már több mint 3 év óta minden gyűlésen sürgetem : „Adjatok kárpótlást ezért a munkáért, váltsátok meg, nektek is jobb lesz, a papnak és tanítónak is hasznosabb lesz," — ott a munkaértéknek sok huza-vona után sem Ígérnek többet, mint a felét és jobb ügyhöz méltó őszinteséggel azzal okolják meg szűkmarkú Ígéretüket : „Az olyan munkáért, a melyet a papnak, rektornak szokás tenni, még ez is sok volna, ha nem tetszik, nem muszáj beleegyezni, hisz a Tisztelendő úr meg a rektor úr kéri a megváltást, nem mi unszoltuk bele. Mi álljuk azt, a mi a vocatorban van, megtesszük a munkát a hogy szoktuk." És a pap földjét 3 — 4 ujjnyi mélységre ugarolják azt is akkor, mikor már a curator vagy biró uram azt látja, hogy minden ember elvégezte a magáét, vagyis akkor adják az evő kanalat kezünkbe, mikor már mindenki jóllakott, mitsem törődve azzal maradt-e még a tálban az ételből vagy sem ; a pap búzáját két hétig aratják, mikor már a szem fele kalászából kipotyogott. Ilyenkor a pap mit tehet ? Vagy hadilábra kell állania népével, szolgabíróhoz futkosni, irkálni — vagy ez esetben a birkaegytigyűséggel azonos békesség kedveért szenvedi a kárt, mit vele szenved a családja; a jövedelem forrása pedig hová tovább évről-évre apad utódról-utódra egészen 1 le a vasúti bakter fizetéseig. Ennyi árnyoldala van a hívek munkájának, fényoldala nincs is. Lássuk a terménybeli fizetést. Ez jövedelmünk oroszlánrésze. Különösen rozsban, néhol borban is. Itt ott pár szerint fizetnek közvetlenül a papnak rozsot, mit vidékünkön búzának csúfolnak. Hoznak apródonként, mellyel midőn a pap vasárnapi vagy temetési beszédét készíti, 5—6-szor is fel kell szaladnia naponként a pallásra, mi ugyan nagyon elő! segíti az eszmék sorakozását és társulását beszédében, I mondom összehoznak apródonként 50 kila gizt, 50 kila gazt, összesen 100 kila giz-gazt. „Szűken van ugyan mérve — mint Gaál Mihály mondja — de legalább gazos." Milyent az Isten adott — mondja hivünk s a cséplő kivallja, hogy buzgó hivünk a „papbért" a szénán készítette ki ocsuból. Szigorával azt éri el a pap, hogy messze földön rosznak, zsarolónak híresztelik ki. Másutt az elöljáróság szedi be a néptől mi ugyan czélszerűbb volna, de ebben sincs nagy köszönet, mert kisebb egyházakban a curator, a biró az egész falu népével áll atyafiságban, sógorságban komaságban ; az elnézésnek tág tere nyilik, s igy I aztán hoznak szemetes búzát, vizes bort. „Nunc veniamus ad fortissimum virum." Hátra van még a fekete leves. Azt a gizgazt el is k.41 ám adni, mert az mind el nem kél a háznál s ha elfogyna, miből fedeznők a napi szükségleteket ? Megyünk egv zacskó mustrával a zsidóhoz.