Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Belföld - Resicza

134 püspök úr imájával s az elnökség iránt őszinte szívből fakadó köszönettel a nevezetes gyűlés befejezte tanácskozásait. r • l* Resicza. — A ki másnak vermet ás, maga esik bele ! Vannak azonban e jegyzőkönyvben még személyemet illető jelentések is. Az egyik igy hangzik: „A körlelkész megjelenésének czéljáról az egyház ágostai vallású lelkésze s reform, felügyelője megütközéssel értesültek." Mi engem illet, kijelentem, hogy megbotránkoztam; de nem Nagyúr megjelenése, hanem magaviselete felett! Alig, hogy helyet foglalt szobámban, már is sértő szava k a t kellett hallanom. Elmondván ugyanis Nagy úr megjelenésének czélját s hogy őszinteséggel jött hozzám, ekképen nyilatkozott: „mert mi reformátusok őszinték vagyunk," — mire én azt válaszoltam, hogy a kivánt adatokkal lutheránus őszinteséggel szolgálni fogok. Ha ezt Nagy úr jó lélekkel tagadja, — ám tegye ; én mindazon állításaimat, melyeket Nagy úr „j ó lélekkel" „nem m o n d t a m"-mal, „légből kapott áilítás"-sal megdönteni iparkodik, fenntartom. A másik, személyemet illető jelentés igy hangzik: „hivatkoztak arra, hogy az egyház már 18 év óta „egyesült protestáns egyház." Erre ennyit : mivel Nagy úr a jegyzőkönyv szerint tiltakozott az egyesült czim használata ellen, bizony én sem tehetek mást, minthogy ez állítása ellen t i 1

1 a k o z z a m és kijelentsem, hogy ha ezt a czimet valaki használta, azt csakis önhatalmilag használta ! Azt elhiszem, hogy Nagy úrnak az ilyen állításra is szüksége volt, mert különben hogyan nyilváníthatta volna ki az imaházat „közösnek"; — de a hiteles adathoz bizony több kívántatik az ilyen szükségnél ! Az idézett jegyzőkönyvre nézve ennyit találtam szükségesnek a t. olvasóközönség felvilágosítása végett közzé tenni — és most már a t. olvasó ítéletére bízom, hogy hány benne a nem hamis adat s hogy mily munkát végzett Nagy úr Resiczán? Igy támadtattunk meg midőn arról sejtelmünk sem volt, hátulról — és midőn már az egyházmegye fellépése Nagy úr által félrevezettetve, biztosítva volt, elülről a helyi gyűlésben! Testvériség támad-e igy? En azt tartom, hogy a hol igazság nincs, ott a testvériséget híjába keressük ! Lássuk azokat a száraz tényeket ! Nagy úr már első látogatása alkalmával fájdalmasan tapasztalta, hogy én a magyar istentisztelet tartására kijelölt napot kirándulásra fordítottam. Nagy úr, nem mondtam-e, hogy egy leánygyülekezetemben, Zsidovinban, voltam ? S íme Nagy úr a „kirándulás" szó mögé búvik, hogy azután, ha rajta kapom, csűrhesse-csavarhassa a dolgot. Igenis odamentem, bol a hivek mindig összejönni szoktak és nem maradtam Resiczán, hol híjába vártam volna a reform, híveket. Hogy jobban tettem-e igy, mint lelkész, a felett ítéljen a t. olvasó. De azután száraz tény-e az a kirándulás? Hogy miféle, Ítéljen a t. olvasó. Nagy urnák azonban az ilyen szóra is szüksége volt, hogy oda állhasson az olvasóközönség elé a következtetésével! Es „fájdalommal tapasztalta!" Képzelem, mily nagy lehetett a fájdalma ! Körülbelül olyan, mint az 1889-ik pünkösd második napján, mely napra átengedtem volt Nagy urnák az imatermet, — de azért Nagy úr abbeli fájdalmában, hogy Resiczán talán e napon nem lesz magyar istenitisztelet, mégis csak szépecskén otthon marad! Ily adattal szemben ugyan mivé válik a Nagy úr fájdalma? Továbbá tapasztalta Nagy úr „hogy egy harmad éves tanuló, ki reform, szülőktől származott, olvasni ugyan tudott magyarul, de abból a mit olvasott, egy szót sem értett." Hogy ez ügyben nyilatkozhassam : tudnom kellene, m i t adott neki Nagy úr olvasni, — miféle szavak voltak azok? — és még többet is ; de mivel ezt nem tudom, csak Nagy úr szavaira hivatkozom: „olvasni tudott magyarul!" A többire pedig azt mondom : nemcsak a népiskolában, de még az alsóbb gymnasiális osztályokban is találkoznak oly tanítványok, kik az olvasottakat nem értik. De hát Nagy úr az iskolámról is akart valamit mondani, mivel arra is kellett hivatkoznia. A mint látom, e kritikájával csak azt árulta el, hogy ez ügyben teljesen járatlan. Kellett még azt is felhoznia: hogy magyar, német és tót nyelven sikeresen tanítsak, azt tőlem senki sem kívánhatja. íme Nagy úr jobban tudja, mint én, hogy hány nyelven tanítok? De hát Nagy úrnak nemcsak a német, de a tót nyelv is kellett, hogy azután az olvasóközönség elé állhasson ezen ítélettel: magyar híveim magyarokul és reformátusokul megtartása már koczkára vettetett." Nagy úr ugy akart engem mesterséges körülírással, az olvasóközönség szeme elé állítani, hogy ez kétkedjék hazafias érzületemben! Azután azt mondja : még eddig nem szoktuk kiírni, hogy az elválasztottnak hazafisági nyilatkozatot keilend aláírni, mint egy némely felekezetnél szokás." Erre ennyit: az ily gyanúsításokat, sértegetéseket mi már megszoktuk ; de legyen Nagy úr meggyőződve, mi azon némely uraktól, kik uton-utfélén hazafiságukkal kérkednek s kik némely felekezetet sértegetni szeretik, — mit különben később jó lélekkel, tagadni szoktak, sem hazafiságot, sem testvériséget, sem tapintatot tanulni nem fogunk ! Nagy úr száraz adatai között ez is áll : „hogy az ő segítségére is" — ime a lépveszsző — „állítunk egy magyar reform, tanítóságot." Mégis csak igaz az, hogy : kibúvik a szög a zsákból. „Lévén ott e czélra fordítható lakás," tehát „állítunk" — sa lakáson kivül adjon az ágost. egyház neki valami fizetést is." Ugyan minek is képzelte Nagy úr azt az ágostai egyházat és annak lelkészét? adjon lakást, — iskolatermet, némi fizetést is és még se legyen tanítója! De hát, mivel a felügyelő református volt, mindenhatónak képzelték magukat azon némely urak, kiknek az volt a tervük, hogy „állítunk" s kik ezt hangoztatták: mi nekem esperes, mi nekem esperesség?! Hogy az én lobbanékony természetem ezt meg nem engedte, — azért bizony, biztosítom, az az eleven szén nem égeti a fejemet ! Az a keresztelés és temetés ! Lássa, Nagy úr ! én ezt nem tagadom; de egy kis kommentárral még is szolgálok. Nem emlékszik-e Nagy úr arra, hogy a resiczai reform, hivek beszüntették volt már egyházi adójuk levonását? Nem emlékszik-e arra, hogy már „a re si-