Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - A lelkész képzésről (Schneller István)

122 tányoljuk s" ne éljünk azon képzelődésben, hogy azért mivel műveltségünk színvonala magasabb, mind azt tudjuk s mind annak birtokában is vagyunk a mi egy alantabb színvonalú ugyan, de szinte teljes erőt igénybe vevő életpályának tartalma és munkája. Ezen ignorálást és ezen képzelődést csak is táplálná azon felfogás érvényesülése, hogy a lelkész már mint ilyen is képzett tanító. Ezért is veszélyesnek tartom a kivánatot, hogy egy theologiai intézet, mint ilyen tanító képesítő oklevelet állítson ki. De van még egy más okom is, a mely miatt e kivánatot veszélyesnek tartom. Az emberiség fejlődésének leghatásosabb mozgatója az individuatio elve. Ezen egyéniesítő elv a renaisanceban s általa a vallás terén a reformáczióban győzedelmeskedett. Ezen elv egyik követelménye, hogy azon culturális hatalmak, a melyek a patriarchalismus korában mind magában a patriarchában, később egyes rendekben, osztályokban képviselve voltak : ezek az egyéni arravalóság, a hivatásérzet alapján szabadon alakuló testületek és ezeken belül ismét sajátosan egyes egyénekben nyerjenek hatásos organumokat. Ezzel adott a tudománynak, ezen leghatalmasabb culturális tényezőnek differentiálása. Az encyclopaedikus ismeret helyébe lép a szakismeret követelése; sőt a szakok is az intensiv müvelés következtében mind inkább egyéniesülnek, elkülönülnek ; — s ezzel az élethivatások és életpályák, valamint az azokra való előkészülések is minél inkább egyéni, külön-külön alakot vesznek fel. Az újkor, a protestantismus elvének követelménye tehát az, hogy a theologiai szakpálya ne tekintessék oly általános valaminek, a mi egyaránt képesít akár lelkészi, akár tanári, akár tanítói szakpályára. Az egyéniség elve azonban csak ott igazán egyéni s nem egyedi (atomistikus, véletlen s igy desorganisáló), ahol meg van annak iker testvére, a szerves egésznek elve. — Egyéni szervek csak a szerves egészen belül vannak, s szerves egész csak ott van, a hol sajátos feladatot végző, tehát egyéni szervek is vannak. Minél tökéletesebb valamely szervezet, annál változatosabbak s különfélébbek a szervek is, s minél egyénibbek, minél inkább feltétlen értékűek a szervek, annál tökéletesebb, életteljesebb, maga a szerves egész is. — Azért is az egyéniség elvének a culturális hatalmak differentiáló érvényesülésével természetesen és szükségszerűen adott az, hogy ezen culturliatalmakat magában őrző állani a rendi, — a jogállam álláspontját minél inkább elhagyva — valódi szerves egészszé, culturállammá váljon; azaz oly szerves egészszé, mely a többi culturállamokkal szemben sajátos hivatásának a nemzeti szellemben tudatára emelkedve ezen egységes nemzeti szellemmel kivánja áthatni minden egyes szervét, ugy azonban, hogy ezen nemzeti szellem életteljes megerősödését nem az uniformisálás, hanem az erkölcsi, valamint az egyes személyiségek minél egyénibb fejlesztése által közvetlenül, avagy közvetett módon czélozza. — Ezért is a culturállam a mily határozatlan, meg nem engedheti azt, hogy akár egyesek, akár erkölcsi személyiségek mások által egyéniségük, sajátos fejlődésében megakadályoztassanak, ép oly kevéssé sem tűrheti azt, hogy területén ezen egyéniségek ugy fejlődjenek, hogy más államokhoz vagy idegen intézményekhez szítva a nemzeti szellemmel ellenkezésbe jussanak. — Ily szellemű fejlődés létesítésére a legfontosabb tényező : az iskola. — Ezért is magyar államunk, — amint a culturállam eszméje felé közeledett, a nationalis educatiót tűzte ki még a mult század végével a haladás zászlójára ; s amint nevezetesen nagy Eötvösünk mély elméjében eme culturállam eszméje világos tudatra emelkedett — ép a nevelés, az iskola utján kivánta azt a köztudatba bevezetni, abban megerősíteni. — A mint szükséges volt ezen szempontból is az iskolázás általános kötelezettsége s ott, hol erkölcsi testületek vagy egyesek iskolák felállításáról nem gondoskodtak, azoknak államköltségén való létesítése : oly szükséges volt ép az egyéniség elvénél fogva, hogy a külömböző életpályákra való előkészülés igazán szakszerű (133. §.) és hogy ezen az egyéniség és előkészülésen alapuló életpályán való működés az egész embert, minden erejét és idejét igénybe vevő legyen (141. §.) — s továbbá a mennyire jogosult volt az, hogy a culturállam culturfeladatához képest, a culturának magasabb színvonalra való emelése érdekében a tanczélt mint minimálisát kitűzze, ugy szinte ép az egyéniség elvének volt követelménye, hogy ezen czél megvalósításának módját és eszközeit a történeti egyéniségekre bizta (11, 12, 13. §); s végre amint az egyéniség elve megkívánta azt, hogy a történetileg megalakult culturális tényezőket az állam elismerje, ugy viszont a szerves egésznek elve megkövetelte azt, hogy az egyes, valamint az erkölcsi szervek a culturállamnak nemzeti szellemben vezető és felügyelő, őrködő szerepét is elismerjék (§. 14). — Protestáns egyházunk — a culturállam eszméjétől nem idegenkedett. A kezdetben érvényesülő bizalmatlanságnak alapja nem a culturállam eszméjében, hanem államunk múltjában, a marioni állam eszméjében rejlett. De nem csak hogy nem idegenkedett, sőt egyenesen nem is idegenkedhetett protestáns egyházunk a culturállam eszméjétől, és pedig azért nem, mivel a culturállam ugyanazon elvek megvalósítása, melyek protestáns egyházunk szervező elvei. Az egyéniség elve alapján követelte egyházunk a lelkiismereti, vallási szabadságot, a kutatás szabadságát, az egyéniség elve kivánta azt, hogy kerülve minden uniformisálást le gyülekezeteinkig minden autonom módon szervezkedjék, hogy maga a kultus is nevezetesen a nemzetiségi egyéniségek szerint egész sajátosan alakuljon ; s viszont a szerves egésznek elve magával hozta azt, hogy magyarhoni protestáns egyházunk szemben a reformátio többi egyházaival hazánk nemzeti geniusa által meghatározta!,

va ügy alakult meg, hogy egyházunkat mindig ott találjuk, a hol az államban a nemzeti és cultur törekvések tehát a nemzeti culturállam érdekében küzdeni, szenvedni, áldozni kellett. S a mint általában egész tör-