Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Külföld - Svajczi levelek

120 — Kevés előfizető és sok hátrálok, — nagy igé­nyek és kicsiny pártolás mellett nagyon bajos fen­tartani a lapot! Évnegyedes előfizetőinket előfizetéseik megújítá­sára, a hátralékosokat tartozásaik törlesztésére kéri a szerkesztő-kiadó. — Lelkészi jubileum. Mint értesülünk a losonczi ág. hitv. ev. nagy érdemű lelkész s érdemült pestmegyei fő­esperes nt. Margócsy József úr márczius 22-én ünnepelte papi hivataloskodásának 30. évfordulóját. A munkás férfiú szerénységének megfelelőleg csak legszűkebb családi s ba­ráti körben folyt le az ünnep. Engedje meg derék testvé­rünk, hogy habár csak utólag, mi is kivegyük részünket az ünneplésből, kivánva ugy magunk mint sok barátja nevében hosszan tartó életet, boldogságot s nemes törekvéseihez Istentől áldást ! — Wimmer-emlék. 1893. évi augusztus 20-án száz éve lesz, hogy Wimm er G. A. született. 0 mint lelkész és nemzetgazda, mint lelkes hazafi, ki ez okból külföldre mene­külni kénytelen volt, de első sorban mint a 46 év óta evan­gelikus és hazafias szellemben áldásosán működő felső-lövői evang. tanintézeteknek alapitója magának elévülhetlen érde­meket szerzett. Igy tehát nagyon természetes, miként többen azon gondolatra jöttek, hogy a magyar Franckenek szüle­tésnapja századik fordulója alkalmából Felső-Lövőn emléket kellene állítani. Dr. Károlyi Antal úr, Vasvármegye fő­jegyzője e czélra alkalmas terveket volt szives átengedni és Felső-Lövő községe ugyanazon czélra már 100 frt. ado­mányozott. Minthogy Wimmernek széles e hazában számos barátja és tisztelője van, ki Wimmer-emlék felállításához bizonyosan szintén szívesen hozzájárul, mindezeket azon tiszteletteljes kérelemmel tesszük közhírré, hogy e czélra szánt szives adományokat, mielőbb a felső-lövői evang. tan­intézetek igazgatóságának megküldeni méltóztassanak. — A magyar protestáns irodalmi társaság f. április hó 6-án d. u. 5 órakor a budapesti ev. ref. főgymnasium dísz­termében tartandó közgyűlése alkalmából megjelent a tár­saság pénztári állásának kimutatása. Bevétel: 7351 frt 46 kr. Kiadás: 6780 frt 49 kr. Maradék: 570 frt • 97 kr. Költségelőirányzat 1891. évre : Bevétel: 8336 frt. 97 kr. Kiadás: 6001 frt 29 kr. Maradék: 2333 frt 68 kr. Vagyonállás 1890. decz. 31-én: 40,880 frt. 15 kr. Szaporulat: 1248 frt 95 kr. Sajnos, hogy e társaságnál is nagy szerepet játszanak atagdíjhátra­1 é k o k. Vagy talán ez minden protestáns vállalat termé­szetes tartozéka? Különhen az Urnák áldásából csak ör­vendenünk lehet e szép sikernek. Nagyon óhajtandó, hogy a fokozódó igényeknek megfelelően fokozódjék a pártfogás buzgalma, kivált ha az annyira szükséges s követelt n é­pies kiadványok megindítására is ki akarjuk terjesz­teni a társaság működését. — Első magyar nyelvű istentiszteletet tartott f. é. Húsvét első ünnepén tiszt. Bogyay Antal lelkész úr Nyitra-Zerdahelyen! Helyes ! I. Kor. IX, 20. 21. — Theol. akadémiai tanárok díjazása. A pozsonyi kir. jogakadémia tanárainak háromtagú bizottsága e napokban volt megköszönni grf. Csáky ministernek, hogy fizetésüket 500 forinttal felemelte s őket — mint a pozsonyi lapok írják — »egy rangba" helyezte a kolozsvári egyetemi taná­rokkal. — Vájjon a magyarhoni ev. egyház theol. akadé­miájának tanárai mikor részesülnek valami hasonló szeren­csében? Hasznos ugyan a türelem erényében való gyakorlás, s a tudomány is többi között arra való, hogy hevítsen, de hát „sunt denique certi fines." A rendes tanároknak — kivévén a gyakorlati theol. tanszék betöltőjét, ki i n­g y e n tanít — épen 1000 forint hiányzik a még Ácsán régen megállapított summához, — a magántanárok pedig oly összeggel díjaztatnak, mely még a méregdrága Pozsony­ban is az éhenhalásra sok talán, a megélhetésre azonban mindenesetre kevés (jó, hogy van némi privátvagyonuk s lelkesedés a szivökben). Tarthat-e ez állapot így sokáig? Nt. Gaál Mihály lelkész úr szerint igen(?); aki érdeklő­déssel viseltetik ugyan az akadémia irodalmi működése iránt, a sorsjáték nyereményének proponált felosztásánál azonban, (1. Ev. Egyh. s Isk. f. é. 10. sz.) valamint álta­lában az ő — külömben szép — zsinati törvényjavaslatában, kihagyta a pozsonyi theol. akadémiának nyugdíj dolgá­ban is csehül álló tanárait a sorból. Feltesszük, hogy igen tisztelt lelkész úr nem szűkölködik bizonyos kárpótló re­serve-gondolatok nélkül ezen, — talán szintén napirenden álló — kérdésben. Mert azt talán nem nehéz belátni, hogy az anyaszentegyház azon munkásai, kiktől a papi vizsgák jeles megállásán kivül, theol. tanári vizsga, irodalmi munkálkodás és derék — minden másféle keresetet kizáró tanári gyakorlat kívántatik ; — állandó nyomoru­ságra nem kárhoztathatvák. . . . papos. — Gyászeset. Folyó év márczius hó 31-ikén, korának 83-ik évében meghalt Gr in á don fiánál, az ottani lelkész­nél, és ugyanott április hó 2-ikán nagy részvét mellett el is temettetett : C s e r n á k Tamás. A boldogult 48 évig a 1 u b i n a i ev. egyház tanítójaként működött. Testi ere­jének fogyatkozása miatt kénytelen volt 12 év előtt állását elhagyni. A több mint 2500 lelket számító egyház 48 évi fáradhatlan működés után a boldogultat minden további segély, illetőleg nyugdíj nélkül hagyta — tovább menni. Ez is egy példája a mi hazai egyházunk — rendetlen­ségének. — Protestáns szemle II. füzete érdekes és változatos tartalommal megjelent. — Vannak benne. I. E r t e k e z é s e k és tanulmán y ok: 1. Kermann Dániel élete, Zs. M. 2. Egyházi tanulmányut franczia földön. — Balogh Fe­rencz. — 2. Révész Imre a magyar reformáczió kezdetéről. Révész Kálmán. — 3. A korinthusi gyülekezet bajai. Dr. Masznyik E. — 5. A reformáczió Magyarországon a mo­hácsi vészig. ZoványiJenő. — II. Könyvismertetés: Fáy András életrajza. Irta Badics Ferencz. — Fáy An­drás élete és művei. Irta Erdélyi Pál. — Kenessey Béla. — Missióügy: Belmissiói levelek. Csiky Lajos. Iro­dalmi szemle a) Hazai irodalom b) külföldi irodalom. PÁLYÁZATOK. Segédlelkészt keresek, ki német és magyar nyelven a lelkészi teendőkben segédkezni képes. Javadalmazása: külön butorzott szoba, teljes ellátás és évi 100 frt. Szives jelentkezések alúlirotthoz intézendők. Mezőberény (Békésm.), 1891. márczius 30-án. Dax György, ev. lelkész. A nyíregyházi államilag segélyzett ágost. hitv. evang. főgymnasiumban a német és latin nyelv tanításával egybekötött segédtanári tanszék betöltendő. Évi fizetés 800 frt. A protestáns vallású pályázók végzett tanulmányaik­ról, képesítésükről, eddigi alkalmaztatásukról szóló bizonyít­ványukkal felszerelt kérvényeiket f. évi junius hó 10-ig az alólirott felügyelőhöz küldjék be. Nyíregyháza, 1891. márczius 10-én. Dr. Meskó László, főgymn. felügyelő. WIGAND F. K. NYOMDÁJA, POZSONYIJÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents