Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A classikus nyelvek és irodalmuk tanítása a gymnasiumban (Markusovszky Sámuel)

váló egészekké alakítja. Itt van helye annak, hogy az oktatás a mennyire a systemából és annak akár fő, akár mellékes re'szeiből lehetséges, helyes következtetéseket von. és az a tanulók következtetéseivel bővítteti. Az ötödik az alkalmazás foka (methodus). E fokon az oktatás a közölt uj ismeretet gyakorlatilag alkalmazza, értékesíti. Már fentebb említém, hogy e tanítási fokozatok a középiskolák bármely tantárgyára alkalmazhatók, ezért kitűzött czélomhoz képest most csupán arra szorítkozom, hogy ezen fokozatok mikép értékesíthetők a classikus nyelveknél, illetőleg az auctorok olvasásánál. Hogy a classicus auctorok olvasása által kitűzött czéllioz helyes úton érhessünk, a legelső teendő az, hogy a tanulóban az auctor iránt kellő érdeklődést költsűnk és az olvasandó mű megértéséhez előkészítsük. Mennél nagyobb veszedelmeket rejt magában gyakorlati életünk köznapiassága, annál nagyobb feladatává és kötelességévé válik az iskolának, hogy az ifjúságot korunk hibáitól megóvja, és az emberiségnek és a hazának egy józanul és nemesen gondolkodó nemzedéket képezzen. Kötelessége a felületesség iránti hajlamot elnyomni és az ifjú szellemet alapos és mélyre ható ismeretek után való törekvésre késztetni. A classicus auctorokat alaposan kell tehát olvasni. Alaposan azonban akkor olvassuk valamely auctor művét, ha nem elégszünk meg annak puszta lefordításával, hanem annak szellemi világába is behatolni törekszünk, és gondolatait is magunkévá tesszük, a fordítás pedig oly szellemi munkásság eredménye legyen, melyhez a tanuló anyanyelvének az ó classicus nyelvvel való összehasonlítás utján jutott; ha továbbá az olvasottak tartalma nemcsak nyelvészeti, hanem aesthetikai, ethikai szempontból is beható megbeszélés tárgyává tétetik, és az olvasott részben előforduló tárgyi dolgok — reáliák — is behatóan megismertetnek és végül, ha egyes részletek, melyek vagy költőiségüknél fogva kiválók, vagy ethikai és életbölcsészeti tartalmuk miatt történelmi nevezettességüekké lettek, a tanulók által könyv nélkül is betanultatnak. Ezen átalános szempontok figyelembe vétele után mindenek előtt az olvasásra felvett auctor művét kisebb kerek részekre — egységekre osztjuk. Az olvasásra felvett mű egyes cap utjai nem mindég képezhetnek ilyen egységet: magának a tanárnak kell a művet ilyen egységekre osztania, és teljességgel nem szükséges, hogy egy-egy ilyen egység csupán egy tanórának a pensumát képezze, terjedhet az több órára is. A tanulók rendesen egy-egy ilyen egységet kapnak fel praeparatiora. Ezek után a tanítás menete a következő : I. Előkészités. Tájékoztató bevezetés a mű megértéséhez, mi alatt azonban nem annak tartalmát kell érteni. így pl. Cicerónak „de imperio Cn. Pompei" cz. beszéde megkezdéséhez tájékoztató bevezetés lehetne rövid összefoglalása és felelevenitése annak, t- » « mit a tanulók már a politikai történelemből Rómának a Pontus vidékén tett hódításairól és a Mithridates ellen viselt háborúiról tanultak. Ehhez járulna még annak a felemlítése, hogy minő volt Róma helyzete a keleten, midőn Cicero ezen beszédét elmondta. Erre következik a beszéd első egységéből (I. cap.) a praeparatio kikérdezése. A praeparatio terjedelme az osztályok szerint változik, de annyi mégis megkövetelhető, hogy minden tanuló praeparatiójában a szóknak legalább is első jelentése, az előforduló szólásmódok, grammatikai és syntaktikai alakok és az előforduló reáliák benne meglegyenek. A praeparatio lekérdezése után elővesszük a szöveget pontonként. • Minden pontnál először meghatározzuk azt, vájjon egyszerű, összetett vagy körmondat van-e az olvasott pontban? Összetett mondatoknál és körmondatoknál felkeressük a fő és mellékmondatokat és ezeknek egymáshoz való viszonyát; körmondatoknál az egyes tagokat. Ezután elemezzük az egyes mondatok részeit: állítmányt, alanyt, tárgyat, határozókat stb. Mindezeket az állítmányhoz tett alkalmas kérdések által találjuk meg. Alsóbb osztályokban a mondatrészek nevét is megmondatjuk a tanulóval, felsőbben már nem szükséges. Ezek meglévén, következik. o o " II. A fordítás és megértés. Az elemzett és és most már kellő hangsúlyozással még egyszer összefüggően elolvasott mondatot vagy mondatcsoportot lefordíttatjuk, miközben ezt tartalmilag megbeszéljük és a benne előforduló uj nyelvtani, stilisztikai stb. sajátságokat a mennyire a tartalom megértéséhez múlhatatlanul szükséges, megvilágítjuk. A fordításnál azon kell lennünk, hogy az Visszaadja az eredetinek tartalmát és alakját ha ezt szószerinti fordítás által el nem érhetjük: akkor nyelvünk szellemének megfelelőbb szólásmódot választunk, de mindég az eredetinek megfelelően. Ilyen fordítást, igaz, hogy a tanulótól nem követelhetünk, épen azért ez csak az iskolában az osztály együttes közreműködése mellett érhető el. Fordítás közben akár csak egy szónak is rossz fordítását javitatlanul hagyni, helytelen dolog, de viszont az sem helyes, hogy a tanár maga adja a gondalatnak kifejezésére a megfelelő magyaros szólásmódot, hanem a tanulókkal találtassa ki jól irányzott felvilágosító kérdésekkel. A szólásmódot a megfelelő magyaros kifejezéssel együtt a tanulók preeparatios füzeteikbe bejegyzik és a következő órára meg is tanulják, midőn a tanár tőlük számon kéri. Miután a fordítás igy pontról-pontra feldolgoztatott akkor helyes dolog az egész egységet folyékonyan szabatosan lefordíttatni és tartalmilag elmondatni. A helyes forditással az olvasott szöveget megértettük ugyan, de a tulaj donképeni feladatnak a végire még nem jutottunk, mert nem elég az auctort csak megérteni, hanem belőle njat is kell tanulni. Ezt eszközli a tanár interpretatiója, mely az egész osztálv együttes közreműködésével történik. Menetét körülírja a III-ik vagyis a kapcsolás foka. Miután az egység helyes fordítása megtörtént az egész egységet tartalmilag elmondatjuk a fordítás alkalmával beleI