Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Provokált válasz

66 Legyen meggyőződve Magyari tiszttársam arról, hogy ha felhatalmazásom volna az ön által kivánt erélyesség gyakorlására, gyakorolnám azt nemcsak a makacs gondnokok, de mások ellen is. Megengedem, hogy erélytelen vagyok. De esperesi beköszöntőmben is kijelentettem, hogy én szeretettel akarok kormányozni inkább, mint kemény szigorral. Hogy melyik vezet inkább a czélhoz, azt Magyari testvérem magán tapasztalhatta. Mig Kapolcson mint segéd lelkész működött, szelid modorával sok üdvöset vitt véghez. Mikor a gyülekezet közbizalma egyhangúlag rendeslelkészszé választotta erélyesen lépett fel. Mi lett az eredmény ? A beavatás után egy hétre — miután végrehajtót rendeltetett a hivekre — panasz támadt ellene, nem volt két hónapos lelkész, már épen neve estéjén gazdasági épületei felgyujtásával világítottak neki. Ez a tűz Kapolcson az óta folyton ég. 0 eloltani nem tudja, azért azt akarja, hogy az „esperes uram" oltsa el egyszerre, s ha ezt nem teheti, azonnal rá süti a bélyeget az esperesre, hogy „erélytelen." Ily körülmények között hogyan kívánja én tőlem, hogy én csináljak rendet az egész egyházmegyében — a mi Kapolcsot kivéve megvan mindenütt — midőn ő ismert erélyével saját gyülekezetében sem tud rendet csinálni. Hogy nem tud, bizonyítja azon levél is, melyet épen ma kaptam Kapolcsról, melyben le van irva azon zűrzavar, mely között a gondnoki számadás véghez ment. Tóth Gyula, ev. leik. és esperes. Provokált válasz a „Zalai egyházi állapotok" Írójának. Minden közmondás sántít, tehát az is, hogy „n e azt nézzük: ki, — de hogy mit mond" csak félig igaz. — Nézzük biz' azt — hiába tagadnók — hogy ki mondta — ki irta? . . . ahhoz mérve hisszük el félig vagy egészen — vagy sehogyse! Ez a logika — ez a rátio! Ekként én sem leszek logikátlan, ha 1-ször is ama czikk fiatal íróját mutatom be azoknak, akik nem ismerik, — mert még nem is igen ismerhetik. Hát kérem ássan : — egyszer volt egy nagyon fiatal sima külsejű káplán, a ki egy nagyon hirtelen elbetegesült agg lelkész mellé — nagyon sebtében kineveztetvén, itt oly nagyon hamar akklimatizálódott, hogy alig egy évi adlátussága alatt oly gyorsan nőtt a hivek és a könnyen hivők jó vélelmében, hogy ezek már a 2-ik évben azon nézetre tértek, hogy modern dolog — ha miként a viseltes subát, úgy régi jó lelkészüket is — újabbal felcserélik ! Megírták a vádlevelet az agg ellen (tanúk szerint az „új" concipiálta.) Az agg lemondott. Kérték a káplán úr kijelölését. Az esperesség ellenezte — hogy ősrégi szokásjog szerint se jó : fiatal káplánt ott helyben pappá * avatni. De a mi jóságos jó főpásztorunk megerősíté a káplán úr pappá választását — gondolván, hogy pásztor és nyáj megismervén egymást: összevalók lesznek s béke lesz az Eklézsiában ! — Ámde csalódott. Egy év múlva elégedetlenebb lett a nyáj új pásztorával — s nagyobb lett a disharmonia, mint azelőtt, mert — szerintük — új papjuk, mint a besfcoplizva volt pezsgőpalaczk : pappá levén egyszerre kidurrant, — uralkodni akart kormányzat helyett, parancsolni követelés helyett — korlátlanul, túlhajtott arrogantiával, — mely persze reactiót szült; — paskillokat raggattak falaira, — ő börtönbe vettette pár hivét, — épületei felégettettek! . . . E nyáj a kapolcsi Eklézsia — se szerencsétlen fiatal pásztor : Magyari úr, a neheztelt cikk írója ! Az esperesség és elnökei a nyájt is sajnálván : — a helyszínére siettünk — s kölcsönös megrovás és 2-szeri künnlételre összebékítők őket tavai. De a lelkész úr túlizgékony természete — unván e kurta békét, mint a jó katona : oda siet, ahol harcz folyik ; csakhogy illetéktelenül bemártja magát a zánkai ügybe, neki megy (2 czikkével) humánus buzgó esperesünknek — beteg felügyelőnknek, alulirt csekélységemnek — a zánkaügyi hivatalos küldöttségnek, vádolván mindnyájunkat fejenként és egyetemesen, látatlanban, kószahír és egyoldalú értesültség után, valótlan, logikátlan, ildomtalan — kusza irmodorral írt tudósításaiban; — vádolván esperességünket vallási közönynyel — minket rosz Ítélettel (ami még nincs is) lekenyereztetéssel és sok mindennel ! De lássuk valótlan czikkjeit. Alulirt személyesen is provokálva lévén, de mint hivatalos közeg is cáfolatomat kötelességből, önön hivatalos tapasztalataimból és az akták alapján (az esperes úr czikkjével egyezőleg) közlöm a következőkben : 1-ső czikkje elején álpáthoszszal dicséri őseinket — s ócsálja a jelen ivadékot ; ámde ő mint most idecsöppent amazokat már nem, emezeket még nem ismerhetve, párhuzamot sem tehet. Vallásos buzgóságunkat se keveselje ! En 1/

2 százados tapasztalásból mondhatom, hogy ez se hanyatlik a mai ivadéknál, itt e szép Balaton-parti tős gyökeres magyar híveinknél. (Kérdezze meg p. o. Kővágóörsön ama szegény ügyvéd nevét, aki nemrég is 600 frtos kerttel dotálta a tanítói állást). Kapolcs ís nagyrészt kikontakozott terheiből (de nem az ön ottlétében.) így virágzik Mencshely is — Dörgicse is ! En inkább bámulom jó híveink buzgalmát — csak így maradjon: túléli kisded egyházmegyénk a 2-ik milleniumot is !... Kapolcs az ön ottléte óta zavarog! Nem mondom, hogy csak ön miatt, de azt hallottam és bizonyíthatom, hogy ön pappá levén: jelszóul hirdeté, hogy aki agg elődje családjával merészel tovább barátkozni, azt ön ezért ellenségként traktálja! Maga ez egy aktus elég önt condemnálni! Mert egy ily keresztyéntelen elvből ezer synonim aktus folyik. Mult Novbrben békélteté ki Kapolcsot önnel (irja ön) az esperesség! . . . Nos — és a tegnapi kúrátori számadó gyűlésen (hol még buzgó nők is voltak) — a közönségnek önnel való 2 órai vitatkozása viharát, csak a higgadtabb helybeli tanító úr segélyével birtam (mint meghívott t. ügyész) lecsillapítani úgy, hogy a presbitérium ma már új panaszszal futott esperes úrhoz ön ellen ! Tegnap egy beteg nő — hive — sirva mondá beteg ágyában előttem, többek hallatára, hogy inkább gyónatlanul hal meg, semhogy önhöz gyónjon! Uram! Ez mind faktum — nem frázis! ítéljen ezekből a t. olvasó közönség, melyet ön olvasásra provokált. * * *