Evangélikus Egyház és Iskola 1890.
Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Zalai esperességből
oldalú informátióra, hanem bevégzett tényekre hivatkozhatott volna Magyari lelkész társam. Ezért mondom most is, hogy különösen a tanitó úr érdekében kár volt ezen ügyet idő előtt nyilvánosan szellőztetni. A mi a legfelsőbb kegyadományt illeti, Magyari lelkész társam is elismeri hogy az tanitólak és iskolaépítésre adatott. Az iskola a tanitólak kai egy fedél alatt van. Az egész épület külső munkálataiért kiadatott 20.72 frt. Számítsa ki Magyari kartárs úr, hogy ebből mi juthat a legfólebb 2 J/ 2 hoszszuságu iskola külső falának bevakolására s tetejének néhány nádkévével való fedésére. A mult közleményemben még én tettem ugy látszik többre ezen összeget. A kályha vétel ellen sem nekem — ki azt megengedtem — sem a bizottságnak nem volt kifogása, hanem csak a drága kályha ellen; mert nem volt szükség oly drága kályhára — porczellán fogantyúkkal — hanem megtette volna olcsóbb is és így legalább került volna az iskolára is annyi, hogy ki lehetett volna padlóztatni, mi annyival inkább szükséges lett volna, mivel a tanitó egészségtelen és így a tanítónak a késő őszi, téli és korai hónapokban, melyeket a tanitó hivatalánál fogva az iskolában kénytelen tölteni, nem kellene félnie, hogy a különben is nedves talaj s a gyermekek által behurczolt sár kártékonyán fog hatni rá. Pedig ezen kipadlózás némi takarékosság mellett megtörténhetett volna. Az ablaktok.— mint a bizottság meggyőződött, melyet én előbb nem is ismertem — nem volt korhadt. A költség tervezet nem volt elibém terjesztve, én csak a nyugtákat kértem. Ezek előmutattattak a visgálat alkalmával. Magyari lelkész úr felhozza a panaszlevél ezen két pontját, melyek a vizsgáló bizottság jegyzőkönyvéből kivonatilag már általam közölve voltak. A tanítónak — mult közleményemben említett — nyilatkozatára azt mondja : „Igaza van, mert a tanítói földeket nem lehetne áttéríteni." Nem tudja az ember, hogy bosszankodjék-e vagy szánalmat érezzen azon lelkész iránt, aki így mer nyilatkozni. Nem törődni a hívekkel csak a földbirtok, jövedelem maradjon meg: ez anyagiságot árul el. Mi evangélikus lelkészek ugyhiszem első sorban a nyájnak s csak azután vagyunk a nyáj vagyonának őrei. Abban igazat adok Magyari lelkész úrnak, hogy csak két panaszpontot hoztam fel a tanitó ellen a beadott 6 közül, a mint ki is jelentettem első közleményemben. Magyari úr most a tanit&ra nézve sérelmes három pontot hoz fel. Ezekre vonatkozólag feleletem az, hogy a bizottság ezen pontokban nem a tanitót, de a gyülekezetet, illetve annak tagjait deklarálta hibásnak. A gyülekezet is adott be a Magyari lelkész úr által említett vádakon kivül másokat is, de ezeket jónak látta Magyari úr elhallgatni, én pedig a tanitó érdekében most nem hozom fel. Azt azonban itt is kijelentem, hogy a három család nem száz évvel — mi sajtó hiba — hanem pár évvel ez előtt tért át a róm. kath. hitre a jelenlegi tanitó miatt. Tisztelendő Magyari úr hivatkozik egy a tanítóhoz intézett deczember 9-én kelt levelemre. Megengedem, hogy azokat a szavakat írtam ; de nem szabad elfelejteni, hogy ez a vizsgálat előtt történt; és a vizsgálat alkalmával az egész gyülekezet tiltakozott ellene, hogy ők fel lettek volna izgatva. Továbbá a semlegesség megsértésével vádolja Magyari 65 lelkész társam az esperest és a vizsgáló bizottságot. Igaz, hogy a tanitó úr szíves meghívását köszönettel párosult tisztelettel vissza utasítottam. „Es mi történik ?" kérdi lelkész társam. Hát az, hogy a bizottság négy tagja a gyülekezeti felügyelőhöz szállt. Ha ez az illetők részéről a semlegesség megsértése, miért nem vádolja Magyari lelkész úr azon két tagot is hasonlóval, a kik a tanítóhoz szálltak? Az sem tetszik, hogy a bizottságnak három tagja ugyanezen alkalommal a felügyelőnél maradt ebédre. Mintha az a három egyén egy tál lencseért, vagy egy jó ebédért eladta volna meggyőződését. Ezt talán .maga sem teszi róluk fel — legfelebb „esperes uram"-ról, ki szerencséjére nem volt ott. Azon kijelentésemre, hogy féltem az egyházmegyét — mint annak egyik őre — attól, hogy több nem épen távol fekvő ev. ref. gyülekezet után, az áttérés mániája — hogy ugy mondjam, átjut kisded egyházmegyénkbe is, Magyari lelkész úr nagyon közönyösen felel. De ugy látszik a geográfiában egy kissé gyenge lábon áll, midőn azt állítja, hogy Monoszló és Balaton-Henye közelebb fekszik Nagy-Vázsonyhoz, mint Kapolcshoz. Majd azután jobban félti Magyari lelkész úr Nagy-Vázsonyt az áttéréstől mint Kapolcsot, mert az előbbi szegény, az utolsó gazdag. Megnyugtathatom Tisztelendőségedet, hogy Nagy-Vázsony miatt ne aggódjék. Igaza van : szegény, a gyámintézet segélyezését nem nélkülözheti, de arról biztosítom, hogy hitben és pedig munkás hitben erős. Megtörténhetik, hogy egyházi férfiait nem lesz képes fizetni, egyházi terhét hordozni ; de azt tudom, hogy ezért egyetlen fia sem lesz hűtelen egyházához. Az én gyülekezetem nem szegény, többet mondok : koldus — és én mégis elégedett vagyok koldus gyülekezetemben, sőt büszke vagyok arra, hogy ily hitbuzgó népnek lehetek szegény papja. Végre még egyre kell felelnem. Azt irja Magyari lelkész úr, hogy az esperes erélytelensége oka minden zavarnak Zalában, és mégis számba adja azon kifejezést, hogy „jöjjenek csak hozzám a zánkaiak, nem tudom mikép mennek ki tőlem." A ki engem s természetemet ismeri, tudni fogja, hogy ilyen kifejezést nem szoktam használni. « Ezen nevemben mondott szavak ellen határozottan tiltakozom, mert én egy panaszos felet sem szoktam hajlékomból kiűzni, hanem azokat meghallgatom s tőlem telő tanácscsal bocsátom el és minden esetben megkívánom, hogy panaszaikat Írásban terjesszék be. Továbbá azt kérdezem Tisztelendő úrtól, hogy vajon mi jogok illetik meg az esperest az „egyházi rendszer"-ben előírtakon kivül ? Azt hiszem, erre feleletet adni nem képes. Lelkész úrnak is meg van a maga hatásköre gyülekezetében és még sem tud parancsolni saját gondnokának vagy legalább rá hatni. Sokszor, igen sokszor tett a gondnok ellen nálam panaszt, de a jó tanácsot mindig elfelej-* tette hozzá tenni ez alkalmakkor. Már ezen év elején megírtam Magyari tisztelendő úrnak, hogy az olyan konok, makacs gondnok ellen mint a minő a kapolcsi, panaszt emelek az esperességi gyűlés alkalmával és elégtételt követelek utasításaim végre nem hajtásaért. Mást a rakonczátlan gondnok ellen nem tehetek, állásától fel nem függeszthetem ; ő a gyülekezetnek választott tisztviselője l^vén, csakis gyülekezeti panasz folytán volna jogom őt állásától elmozdítani, ez pedig eddig nem történt a gyülekezet részéről.
