Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Tünődések házasság-jogunk mezején (Idb. Sztehlo János)

355 eszméje a zsinati tárgyalásokból végkép kihagyandó. Ha azt hinném, hogy az eddig mondottak nem eléggé ingatták meg a tervezett presbyteriumok állását, elmondhatnám még, hogy magok az esperességi gyűlések a tulaj don képe ni esperességi presbyteriumok, melyek az elnökséggel, önmaguk és bizottságaik által osztoznak a felelősségben. Elmondhatnám, hogy az ily presbyteriumok a püspökök és esperesek felelőségét a közegyház kárára illuzoriussá tennék, tevékenységét lanyhítanák. Elmondhatnám, hogy nem fejlődött egyházi alkotmányunk, autonómiánk emlőin, hogy egy ilyen importált növény, mely más helyen díszlik, itt csak sinylődés várhat reá. Beszélhetnék arról, hogy ha reá positiv hatáskör fog bizatni, a nagy testület hatalmának kevesekben leendő összpontosítása veszélyessé nőheti ki magát az egyház élet-feltételére, szabadságára nézve ; hogy a közvélemény rovására a a protekcziónak fog benne a zsinat melegágyat csinálni ; hogy az egyház közügyei iránt amúgy is hanyatló érdeklődést, az esperességi gyűlések látogatását, a különféle bizottságok feleslegessé tétele által is a legalacsonyabb fokra szállítaná. Sokat, mindenesetre többet s fontosabb érveket lehetne ellene felhordani, mint védői vagy tervezői mellette felhozni képesek voltak, de mindezeknek kifejtése nem fér bele mostani észrevételeim keretébe s a mondottak alapján ezen második általános észrevételem csupán az, hogy a kerületi valamint az esperességi presbyterium is, mint szükségtelen sőt károssá válható kormányzati szerv az egyház szekerének ötödik kereke. HoJles Dani. Tünődések házasság-jogunk mezején, Házasság-jogunk, jelen állapotában már magában véve is valóságos „Centuriae dubietatum et contrarie tat um," — s még inkább azzá bonyolítja azon középkori szellem, melynek suliogása manapság az „elkeresztelési heccz"-ben hallatszik. Törvényeinknek egy részről hézagossága, más részről, több nemű elavult intézkedései e téren vajmi gyakran oly ferde és viszás helyzetet teremtenek, hogy csak Isten a megmondhatója, mennyi baj és zavar jár nyomukban a házas vagy házasulandó felekre s a lelkészkedő papságra nézve egyiránt. E visszás helyzet súlya alatt bizony akárhányszor történik, hogy magunk mi lelkészek sopánkodunk a polgári házasság után, úgy hogy az mint valami panacéa tűnik fel, — holott máskülömben épen nem volnánk valami nagyon szerelmesek belé, jóllehet az a liberalïsmusnak, bizony egyik ősrégi követelménye. Nem ok nélkül tartunk tőle, hogy többé-kevésbbé bizony fenyegeti a házas és családi életnek azon vallásos zománczát, melyet az egyházi jelleg kölcsönöz neki ; de a lábra kapott türelmetlen exclusivitás kétségtelenül elvezet hozzá elvégre nálunk is csak úgy, mint több más újabbkori államokban. A tényleges helyzet illustratiójául lássunk csak egy-két esetet. 1. A tiltott fokozatú vérrokonság, vagy sógorság felmenthető eseteiben : a protestáns fél a fenforgó házassági akadály elől a maga utján törvényesen felmentetik; — nem úgy a r. kath. fél; utóbbinak — hacsak térit vényt nem ád, — a felmentvény kereken megtagadtatik, sőt lelkésze annak kieszközlésére nem is vállalkozik. A protestáns lelkész a nyert felmentvény alapján házasságilag összeadja a feleket, — s kész egy oly házasság, melyre nézve nagynevű b. Eötvös József mint vallásügyi minister egyik leiratában úgy nyilatkozott, hogy.e házasság „érvényessége vagy érvénytelensége kérdésének vitatásába bocsátkozni nem kiván", — jóllehet a királyi felmentést, mint magy. kir. minister, ő maga közvetítette. — Hogy törvényes az ilyetén házasság, — az — úgy hiszem — kétséget nem szenved ; én részemről legalább elképzelni nem tudnám, hogy magyar alkotmányos bíróság az országban egy ily módon, királyi legfelsőbb felmentvény alapján létrejött házasságot érvénytelennek mondhatná ki. S mind a mellett még is a r. kath. egyház a maga álláspontján az ily házasságot érvényesnek el nem ismeri s az abban született gyermekeket tör vényesek ül nem anyakönyvezi, — a miből aztán azon további viszásság folyik, hogy a protestáns lelkész, hivatásszerű közbenjárásra felhívatván, akarata ellenére is kénytelen az illető gyermekeket esetleg elkeresztelni, hogy azt törvényesnek anyakönyvezhesse s a protestáns házasfél további súlyos sérelmének elejét vegye. Megesnék, hahogy ezt tenni nem akarná! — Tudok reá esetet, — s nem csak egyet, — hogy lelkészünk — a törvényre hivatkozólag — azt megtenni vonakodott, ügy hogy az illető szegény szüle, ekként saját hibáján kivül két tűz közé jutván, perbe akarta fogni mind a kettőt ! . . . Látni való többi közt ebből is, hogy az elkeresztelési vitatkozásokban kath. lelkésztársaink abbeli érvelése, miszerint — úgymond — a protestáns lelkészek sem tartják meg a törvényt, csak cum grano salis fogadható el mentségül, mert a fentebbiek szerint ilyetén esetekben csakugyan méltán mondható, hogy „duo dum faciunt idem, — non est idem". . . Azt sem igen lehet allegálni, hogy ezek csak gyéren előforduló, ritka kivételes esetek : mert tudok egyházmegyét, melyben kerek 20 év óta szám szerint 7 ilyen ügynevezett egyoldalú házasság köttetett (szent szám, — nem megvetendő ez sem!) — más nagyobb megyékben bizony jóval több eset is volt reá, s természetes következményefíl aztán több s több hasonló elkeresztelési eset is. 2. A hires König Péter-féle esetek! — Az öregebb lelkésztársak, kivált városi gyülekezetekben, jól ismerik ezeket; b. e. Székács József kezdeményezése folytán az 1868—1869-ik években az egyetemes gyűlésen, nem különben az akkori napi lapokban sokat vitatkoztunk róluk (maga Székács különösen az akkori „Pesti Napló"-ban egész hosszú