Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Kapuzárás előtt (Veres József)

26 A VIII. rész (Pénz-vagyon-ügy) kidolgozására dr. Schreiner Károly, Andorka Gyula, dr. Töpler Károly és az általuk felkért hitrokonok s a kerületi pénzügyi bizottság minden tagja. (Az egyházkerületi felügyelő úr 7/1890. sz. körleveléből.) Befejezésül ugyanezen körlevél szövegéből kölcsönzött szavakkal azon buzgó óhajomnak adok kifejezést, vajha az 1891.-ben megtartandó zsinatunknak sikerüljön zilált egyházviszonyainkat az egyetértés lelke által s százados küzdelmek után kivívott jogaink alapján törvényhozásilag akkép rendezni, hogy egyházi alkotmányunk, s egyéb egyházi intézményeink gyülekezeteinknek, egyetemes egyházunknak erős várai, felvirágzásunknak biztos alapjai, hatásos eszközei legyenek. Kund Samu, esperes. -zSX&Sl Kapuzáras előtt, Az egyetemes felügyelő képviselőségéről folytatott eszmecsere végéhez közeledik ; a t. szerkesztő úr is be szeretné már csapni előttünk a kaput ; magam sem kívántam többé felszólalni, de azok után, a miket xy úr legutóbb elmondott, s a milyen modorban azokat elmondotta: irói és egyéni hitelem érdekében kénytelen vagyok még egyszer bekopogtatni. Nem keresem : mi jogosítja fel xy urat arra, hogy ezen kérdésben rólam és velem olyan fitymáló, gúnyolódó hangon beszél; de azt tudom, hogy az olyan modor nem szolgálhat buzdítóul azoknak, kik egyházi ügyeink iránt érdeklődve, jóakarattól sugalt eszméiket nyilvános vitatás alá bocsájtják. A felszólamlókat lehurrogatni nem érdeke az egyháznak, nem dicsősége a névtelenségbe burkolódzó vitatkozónak. % Hiszen első czikkemre még azt mondta xy úr, hogy „teljesen illetékes férfiú által, érvek kíséretében vettetett föl a kérdés, " „ értekezésem higgadt hangon van tartva," — most meg már „kiábrándult." Mindegyik czikkében azon nyargal, hogy én ellenzéki képviselő vagyok (pedig az első czikk Írásakor is az voltam !), tehát „tudhatta volna, hogy elfogultságom miatt sohasem mondhatom azt, hogy a főfelügyelő ne lehessen képviselő." Ugyan ha nem irtam volna nevemet ki, mivel érvelne most ellenem? Éppen olyan joggal nem visszavághatnám-e én is neki : kormánypárti hogyan mondhatná azt, hogy a főfelügyelő lehessen képviselő. De az nem érv ! A kérdést nem én vetettem fel, hanem az 1889-i egyetemes gyűlés ; én csak megokoltam a határozatot, azon szándékból, hogy majd a zsinatnak is helyén volna igy határoznia annak idején. Nagyon alacsony felfogásból indul ki xy úr. Mert hiszen következtetésének alapjául fölteszi azt, miután az ,elv kimondása nincs időhöz kötve, hogy b. Prónay és én örökké élünk, (a mire mi nem számítunk,) mindig képviselők leszünk (a mit mi nem hiszünk), mindig ellenzék leszünk (a mit mi nem akarunk, mert elveinket győzelmében bizunk), s a mi fődolog: fölteszi, hogy egyházunk ügyeit politikai pártunk és egyéni érdekeink szempontjából tekintjük. Ilyen sértő, gyanusitó föltevésre csak az a válaszom : kövesse meg magát xy úr ; ő maga akár képes rá, akár nem : rólam tegye föl azt, hogy e g yházam érdekét nem rnuló politikai párt szempontból, nem is egyéni érdekem szerint fontolgatom. Az ő felfogásának egy kitűnő példáját majd később bemutatom. „Magyarul" mondtam én is, hogy „eltekintve minden személyi és politikai vonatkozásaitól, melyek úgyis ideiglenesek, változás alá esők: elvi jelentőség rejlik a kérdésben,~ „általában főfelügyelőről, nem a mostaniról beszélek." Minek is beszéltem volna a mostaniról? Hiszen czikkem írásakor már kimondta az egyetemes gyűlés általános h el y es lé ss e 1 a fölvetett elvi kérdésben, hogy „ez idő szerint nem látja az összeférlietlenség esetét fen forog ni és bizalommal viseltetvén egyetemes felügyelőjének személye iránt, a dunnáninneni egyházkerület indítványának mellőzésével napirendre tér." (Jkv. 11. pont.) Nyitott ajtót minek döngettem volna hát?! Egy kicsit talán nagyot vél magáról xy úr, midőn azt állítja, hogy „a gyengébbeknél jónak bizonyúlt érvelésem arra, hogy a kérdés valódi lényegétől elfordítsa a figyelmet." E lapok olvasói, — úgy hiszem — legtöbbnyire lelkészek, felügyelők, tehát a kérdéshez értő művelt egyének ; xy úr „gyengébbeknek" osztályozza mindazokat, kik nem neki adnak igazat; pedig biztosíthatom, hogy az „erősebbek" közül is nem egy helyesli érvelésemet ; sőt maga az egyetemes g y ülés is abban állapodott meg, a mit én első czikkemben igy fejeztem ki: „ne mondjuk ki, hogy az egyetemes felügyelő ne 1 ehe s s e n képviselő," „én hiszem, hogy a körülmények, az egyéni tapintat, mindig meg fogja a leghelyesebb módot találhatni," „örüljünk, ha ott, a hol legsikeresebben véli, jogával él, kötelességét teljesíti a főfelügyelő." Csakugyan „gyöngéknek" tekintheti xy úr e lapok olvasóit, ha fölteszi róluk, hogy ferdítés, kicsinylés, gúny által félre lehet őket vezetni — érvek nélkül is. t „Bizonyítványt is kész nekem arról adni xy úr, ha akarom, hogy én milyen pap és képviselő vagyok." Ejha! Hiszen három sorral alább maga bevallja, hogy „annak megítélésére sem képesnek sem illetékesnek nem tartja magát." Dehogy akarom, nincs nekem, urain, az ön bizonyítványára éppen semmi szükségem, nem adhatnék én arra éppen semmit ; hiszen nyilatkozataival nagyon rossz bizonyítványokat ád magáról is, bár nem akarja, — milyent adna még én rólam ! Szerencsémre, nincs az ő rá bizva! Méltatlankodva kérdezi xy úr: „miért keresek személyi okot ott, a hol az nincs." Azt csak akkor Ítélnők meg ha tudnók: vajh ki ő és merre