Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Farbaky József székfoglaló beszéde

266 dúlna mitőlünk Ő Felségének védői jó akarata, el az országnak részvéte is; mert salus reipublica suprema lex. Én ugyan ezen a hazaárulással azonos tendentiákkal kerületünkben nem találkozom, de mihelyest e nehéz gyanú terheli egyházunkat, elodázhatlan kötelességünk minden separatisticus intentiók még látszatát is kikerülni s az ország jó véleményét visszahódítani. Mit tartok én egyházi önkormányzatról azt igazolja 56 éves egyházi multam, azonfelül a középiskolai törvény tárgyalása alkalmával a főrendi házban elmondott beszédem következő passusa: hogy én az egyházi autonómiának hive vagyok, hanem csak egy bizonyos határig t. i. addig, a mig az önkormányzat az állam érdekével összeütközésbe nem jön s daczára annak, hogy egyházunk legválságosabb napjaiban az autonómia mellett foglaltam állást, kijelentem, hogy a jelzett esetben az autonómiától el fognék fordulni és az állam érdeke körül fognék sorakozni. Hogy az egyházi önkormányzat az állam érdekével mindig megtudott férni, annak bebizonyítására elég legyen hivatkoznom a magyar protestáns egyháznak százados történelmére, de megvagyok győződve arról is, hogy azon perczben a melyben be volna igazolva, hogy az egyházi autonómiák örve alatt bizonyos czélok hajhásztatnak, amelyek az állam érdekét képesek compromitálni, hogy azon perczben az állam és szerintem helyesen és jogosan a legelkeseredettebb ellenségévé válnék az egyházi autonómiának és ezen egyenlőtlen harcznak a kimenetele én előttem nem kétséges és ha akadna magyar protestáns ember, aki annak horderejét és következményeit megbírálni vagy nem tudná, vagy nem akarná, az tekintsen Karlóczára. Ezt elmondtam a felső házban és ezen álláspontomat, mert ez képezi egyházi politikám credóját, fentartom most is és felkérem Főtisztelendőségedet, hogy engem magarészéről ez irányban támogatni szives legyen. Ezen reményben én is részemről minden loyalis törekvésénél felajánlom segédkezésemet. Üdvözlöm mint emlékezetem óta ötödik főpásztorunkat, ki az Ur nevében közeledik hozzánk, üdvözlöm mint 3-ik elnöktársamat e kerület kormányzatában, amely ha üdvös akar lenni, csak egyértelmű lehet. Ha pedig amit fel sem akarok tenni utaink válnának el, akkor én átadnám helyemet annak, ki múltjánál fogva a politikai irányadó körök bizalmára érdemesebb lenne nálamnál, kitől azonban megkövetelném, hogy öntudatos férfi legyen, kit „nec ardor civium prava jubentium nec vultus instantis tiranni" meggyőződésétől el ne tántorítson, legyen független „nulli alteri officio obnoxius, " hogy azon esetben, ha conflictus officiorum támadna, nehogy a haza képzelt ellenségeivel czimborasággal gyanusittassék, vagy egyháza jogait megtagadni, vagy pedig vallása jogaiért ^ politikai compromissiot eltűrni legyen kénytelen. Ezzel Főtisztelendőségedet mint e kerület megválasztott püspökét uj hivatalába igtatom, a főpásztori állásának jelvényét ezennel átadom és a kerületi gyűlést megnyitottalak nyilvánítom. Farbaky József, hegyaljai esperes székfoglaló beszéde. (Tokaj, 1890. julius 30-án.) Nagy tekintetű és nagy tiszteletű egyházmegyei közgyűlés! Meghajlok az ezen egyházmegyét alkotó egyházaknak és középtanodáknak osztatlan bizalma előtt, melynélfogva engem ezen egyházmegye főesperesi állására egyhangúlag megválasztani méltóztattak. Fogadják e megtisztelő bizalomért hálás köszönetemet. Büszkén vallom be, hogy ezen osztatlan bizalom reám nézve lélekemelő, buzdító. Hiszen, a kik kivétel nélkül, egyűl akarattal reám gondoltak akkor, mikor ezen állás betöltéséről volt szó, azokról fel lehet, fel kell tennem, hogy egyűl akarattal követni, támogatni is fognak engem. De nem tagadhatom, hogy e bizalomnak bizonyos nyomását, súlyát is érzem. Nem hiába, hogy e bizalom aranynak értékével bír reám nézve: bírnia kell tehát annak súlyával is, már pedig tudjuk, hogy az aranynak fajsúlya tetemes. Érzem, hogy a kiknek osztatlan bizalma összpontosul bennem azok sokat is várnak tőlem s ha erőim fogyatékos voltát a reám váró feladatok nehészségeivel mérem össze, majdnem kishitűség vészen erőt szívemen. Oly egyházmegyének vezetését veszem át, mely édes hazánkban egyike a legelszórtabbnak. Az egyházak nagy részét, túl a Tiszán mondhatnám valamennyit, mérföldek hosszú sora választja el egymástól. Már pedig a mindennapi élet bajai között is több bátorságot, bízóbb lelket tanúsít az, a ki a testvért, atyafit, jó szomszédot közelében tudja, úgy hogy támaszukra, segítségökre minden perczben számíthat, míg azt, ki magát idegenek közt elszigetelve, atyafitól, rokontól távol tudja, már maga e tudat hányszor teszi kishitűvé, csüggedővé? Az elszigeteltség folytán magokat elhagyottaknak érző ilyetén csüggedokbe új bátorságnak lelkét önteni hányszor lesz nekem is szép, de nehéz feladatom? Oly egyházmegyének a vezetését veszem át, melyben, egy-kettőnek kivételével, az egyházak a megélhetés gondjaival, Ínséggel, szegénységgel küzdenek. Nem mintha restelkedésből mondanám. A ki a szegénységet restelli, azt nem teremtette az Isten magyar protestánsnak, jobban teszi, ha még ma kilép sorainkból s különben is, tudjuk és érezzük, mennyire teljesedésbe mennek rajtunk is Pál apostolnak (II. Kor. 6, 19) ama szavai „mintha semmink nem volna, mégis mindennel birunk", mert hiszen a mi hitünk minden szegénységünk mellett is gazdagokká tészen bennünket. De mégis .... ezen egyházmegye határain belől én leszek BiZ^ R kinek füleit a szűkölködők panasza először fogja megütni s óh hányszor leszek abban a nem irigylendő helyzetben, hogy ismételjem az Úrnak szavait „keserülöm e sokaságot" és ismét : „hol vegyünk kenyereket, hogy ezek egyenek?" mondanom keilend ezt a nélkül, hogy adva volna nekem is az a csudatévő hatalom, a mely adva volt neki : öt árpakenyérrel és két halacskával öt ezernyi éhezőt jól tarthatni.