Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

1890-08-09 / 32. szám

261 tan a szent Írással, és egyházunk nyilvános tételeivel, ! a melyek úgyis a szentirással egyeznek s arról tanú­bizonyságot tesznek a hitelvekben, legyen mindenben megegyező. Főképen utánna fogok nézni, hogy lelki üdvünk kincse, a hit általi megigazulás teljes tiszta­sága, igazsága s érvényében tanittassék s kiki hallja s megismerje az Istennek kegyelmét valóságosan, az igazságnak beszédéből, mely az evangyéliom s vallja azt, kiben a Jézus Krisztusban vagyon váltságunk | az ő vére által az az bűneinknek bocsánatjok, a ki- ! nek kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök életnek reménysége szerint. Az evangyéliomnak ezen szent elvét, a mely az ágostai hitvallás tételé­ben teljes igazságában s fényében ragyog, teljes ép­ségben fenntartom s vallom. Más evangyéliom nincsen, más evangyéliomot hirdetni nem engedek. A mi egyházunk dicsekedjék a mi Urunk a Jézus Krisztus­nak keresztjében, ki által nekünk e világ megfeszít­tetett s mi is e világnak. Az ágostai hitvallástól, melynek őszinte híve vagyok, el nem térek, azt meg­másítlanul fogom fenntartani, mint a Krisztus kereszt­jéhez vezető szent zászlónkat. De a midőn annak hir­detését teljes mértékben kivánom, hogy Krisztusban megjelent az Istennek ama üdvözítő kegyelme min­den embereknek, ezen hitnek gyümölcsét is kivánom, a szent életet, mert Krisztus tisztította magának ki­váltképen való népet jó cselekedetekre ügyekezőt. Először is teljes szigorral magamon alkalmazom ez elvet, mert az apostolnak szava szerint szükség a püspöknek feddhetlennek lenni. A szent életről lesz szavam, intésem és feddésem minden méltósággal a tanitó egyházhoz s a hivek egyeteméhez : a hivek Krisztus keresztjének ellenségei ne legyenek, nem a testnek, de a léleknek gyümölcsei nyilvánvalók le­gyenek azoknál, a kik a Krisztuséi s a kikben kell, hogy éljen a Krisztus ; a tanitó egyház vezetői pedig tudják, hogy az apostol tanítása szerint a ki mások­nak prédikál, gonoszéletű ne legyen, mert Krisztusnak üdvözítő kegyelme minket tanít, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértéklete­sen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló r világon. Őrködni fogok, „hogy a lelki atya legyen az Úr nyájá­nak példája s Üdvözítőnk tanítása, hogy jaj annak, a ki a kicsinyek közül valakit megbotránkoztat, ennél fogva Krisztus Urunk bárányainak legeltetésénél a botrányt tűrni nem fogom. Szegény evang. egyházunk földi kincse a tiszta erkölcs ; ebben szigorú felügyelő leszek; a ki vallja, hogy Istent tudja, cselekedettel ne tagadja. Annak tudatában, hogy az irás szerint a sáfárok­ban az kívántatik meg, hogy minden hivnek talál­tassék, a hivatalos ügyek elintézésében hűséget, szor­galmat, pontosságot keresni fogok. Egyházunk dol­gozó egyház, távol legyen tőlünk, a ki szent szolga s elássa a talentumot, melyet vett. A hivatali hűség dolgában kiki számíthat segédkezemre, álljon itt az apostol intése : egymásnak terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. Istennek nyilván­való ajándékát egyben főkép látom magamnál, hogy rest és tétlen nem tudok lenni : az én püspöki látó- j gatásom főkép az egyházban hivalkodva állókra vonatkozni fog; mert sok a munka az Űr szőllőjében: mig nappal vagyon. S mely munka az, a melyre főképen én, ha az Ur akarandja hivatalos figyelmemet fordítani akarom ! Az, főtiszteletű gyűlés, a mely napirenden van ma az egyház szent mezején. Első : a theologusoknak aggasztóan csekély száma a mi kerületünkben. Okát ennek itt nem kutatom. Inkább első főpásztori imám legyen ez ügyben az Úrhoz, hogy, mert sok az aratni való de az arató kevés, bocsássa ő az aratókat az ő gabonájának aratására. Azon leszek azonban, hogy a mennyire szükséges, egyházi rendtartásunk 216. §-a a leendő lelkészek neveléséről az egyetemes egyház szerveze­tébe beleillesztessék s odahatni akarok, hogy mint annak előtte, az evang. családokban a papi pálya a kettős tisztességre méltóztatott isteni hivatásnak tartassék. Hasonlóan : kicsiny nálunk a tanítójelöltek száma. Pedig az iskola egyházunk veteményes kertje. ígére­tet sem kell tennem, hogy iskoláink felvirágzását szivemen akarom hordani: egész éltem az iskolával össze van forrva, bölcsőm az iskolában állott, első hivatalom a tanitói vala. Főbaj kerületünkben az, tanitóképezdénk nincs ; anyagi viszonyaink aligha fogják engedni, hogy a mit első sorban építeni men­nék, a tanitóképezdét, azt szemeimmel lássam is; a reményről azonban le nem mondok. Addig is véle­ményem szerint minden módon oda kellene hatnunk, hogy erkölcsi befolyással s anyagi segélylyel a tanitói pályát könnyítsük egyházkerületileg is a szegényebb sorsú szülők gyermekeinél az egyház s a haza javára. Ezzel összeköttetésben áll kerületünkben a lel­készi s tanitó hiványok átalakításának s rendezésének az ügye. Hiványaink nagy része maradványok a mult századból. E téren tisztelem ugyan az egyházak autonómiáját, de az egyházak érdeke azt kívánja, hogy ott a hol kell, s a miben lehet, a hiványok javíttassanak, mert méltó a munkás az ő jutalmára. S mind evvel kapcsolatban áll ama körülmény, hogy a midőn honi egyházunk többi három kerülete érdemült lelkészeik s tanítóik, valamint azok özvegyei s árvái számára gazdag intézetekkel rendelkezik, nálunk ennek eddig nyoma sincs. Az anyagiakban ugyan szegény egyházkerület vagyunk, de egyházunk érdeke azt kívánja, hogy ez így tovább nem maradhat. Boldogult poraiban tisztelt elődöm jó tervezetekkel megpróbálta a nehéz ügyet, s bár nem sikerült, kötelességem, hogy én, bár gyengébb erővel, hival­kodva itt ne álljak s kötelességemnek eleget tegyek: a sikert Istenre bizván. Említett ügyeink rendezésétől függ kerületünk szórványai gondozásának az ügye. Ugy a kerület, valamint a gyámintézet tanulmányozásuk tárgyává tették már ezen égető kérdést. Diasporánk nagy : gondozása elégtelen. Naponkint veszítünk azokból, a kiket nekünk adott az Ur. Gyermekeink nagy száma vagy idegen iskolákban tanúi, vagy pedig a

Next

/
Thumbnails
Contents