Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Uj Evangyélium

367* tót egyházközségeink s népünk szivébe, emlékezetébe és nem is fognak onnan kiveszni, történelmi adatokat képeznek azon kereszténytelen, egyházellenes és demoralizáló szellemről, mely az utóbbi évtizedekben egyházunk kebelében grassál s önkénykedik. És ilyen tényekkel szemben Dixi úr azt az alternatívát állítja fel, hogy „az egyetemes gyűlés, ha enged a dunáninneni kerületi gyűlés határozatainak, akkor megszűnt egyházi hatóság lenni s inaugurálta az anarchiát : ha nem enged, akkor kénytelen lesz felfüggeszteni az egyházi alkotmányt, azaz az autonom rendszert." Valóban különös logika! Hiszen az egyetemes gyűlés egyházunk hittételeivel ellenkező és — tekintve az ő hatáskörét — teljesen inkompetens határozataival idézi elő az anarchiát és törvényellenes állapotok uralmát. A dunáninneni kerület pedig, hivatkozván az Augustánában foglalt prohibitióra, tehát kétségtelenül konservativ alapon, védekezik ezen megtámadás ellen. És mégis ő legyen az anarchista ! Ilyen logika mellett a támadó nihilismus is anarchiával vádolhatja mindazokat, akik az ő destructiv tendentiái ellen meg akarják védeni a törvényes állapotokat. A mi pedig az egyházi alkotmány s autonomia felfüggesztését illeti, jó lesz megfontolni, hogy azt nem az egyetemes gyűlés adta, s így nem is rendelkezhetik felette. Vívmánya az századokon át tartott véres harczoknak s nemzetközi békekötéseknek, és ezt a vívmányt az ország törvénye s az uralkodó esküje szentesítette. Igen természetes tehát, hogy a mely egyetemes egyházi gyűlés ezt a vívmányt fel akarná függeszteni, vagy függesztetni, az eo ipso egyházon kivül helyezné magát s megszűnnék lenni egyházi törvényes hatóság. Ilyen consequentiák mellett nem való tehát alkotmányfelfüggesztésekkel ijesztgetni bennünket, és pedig annál kevésbbé : mert a mely egyetemes gyűlés képes lenne elvenni tőlünk egyházi alkotmányunkat s autonómiánkat, az képes lesz elvenni tőlünk a szent evangyéliomot is! Ilyen ellennel szemben pedig kénytelenek lennénk lemondani minden félelmünkről, de egyszersmind az olyan ellennel való minden közösségről is. Tudjuk mi azt, hogy mi mindent képes keresztül vinni az egyházunkban önkénykedő kotteria, azért csak per tangentem emlékeztetünk, hogy vannak egyházunkban oly positiv igazságok s azokból kifolyó érdekek és törvényes állapotok, melyekre nézve a majorizálás elvét nem lehet alkalmazni. Dixi úr elmélkedései közben maga is beismeri, hogy a kérdésben levő V. pont ellen formai szempontból — például, „hogy kánonokat hozni nem áll az egyetemes gyűlés jogában, hogy a sújtott vétséget szabatosabban kellett volna meghatározni stb." — lehet kifogásokat tenni; de tagadja, hogy az ellen, az Augustánára hivatkozva non obedientiát lehetne hangoztatni. Hiszen a competentia fori oly fő és lényeges kelléket képez minden határozatnál, hogy a nélkül minden határozat semmis és érvénytelen. Ilyen határozat iránt pedig obedientiát követelni nem lehet. Végre azzal a barátságos megszólítással, „legyünk őszinték," Dixi úr úgy végzi elmélkedését, hogy „a dunáninneni kerület, mint magyarellenes kisebbség, tartozik pactálni, míg ideje van, mert különben sorsát el nem kerülheti. Ugyanis a magyar (t. i. az V. pont alkotója) nem pactálhat, — s akkor a tények logikája csak élethalál-harczot, a legyőzetést vagy diadalt ismer." Erre nézve azt jegyezzük meg, hogy mi bizony nem vagyunk oly harczias dispositióban azokkal, kik, mint egyházunk igaz hivei, annak törvényeiből s hittételeiből indulnak ki az V. pont megbirálásánál, legyenek azok bármely nemzetből vagy népfajból valók, könnyen megegyezünk, a nélkül, hogy álláspontunkat feladni kényteleníttetnénk ; azokkal az inreconciliabilis urakkal szemben pedig, a kik egyházunknak világi ügyekben való törvényhozói és jurisdictionális hatalmat vindikálnak, oly czélból, hogy azt a hatalmat egyházunk nevében nemzetiségi persecutióra s más passiójukra használhassák fel, azokkal szemben megtartjuk védekező törvényes álláspontunkat s nem adjuk fel egyházunk szent ügyét s jövőjét! Ezúttal egy kis interpellátiót is koczkáztatunk Dixi úrhoz. Legyen szives nekünk őszintén és sophismák nélkül megmondani : vájjon ha valamely egyház vagy vallásfelekezet bizonyos nemzet vagy népfaj és annak nemzetisége ellen ellenséges állásba helyezi magát, nemzeti szelleme s öntudata terjedésének minden kitelhető módon való akadályoztatását a maga főfeladatául tűzi ki, nemzeti középiskoláit megsemmisíti, tanuló iíjúságát saját nemzete, illetőleg ne'pfaja gyűlöletére oktatja s közüle azokat, a kiknél ezen törekvése nem sikerül, iskoláiból kiutasítja, nemzeti nyelvét nemcsak az iskolából kizárja, hanem még nyilvános közgyűléseiből is kiküszöböli, vallásos érzelmű, becsületes és népök javán s mívelődésén fáradozó férfiait koholt bűntettek elkövetésével vádolja, üldözi, becsületöktől, hivatalaiktól, kenyeröktől megfosztja, sőt egész erkölcsi testületek iránt is jogfosztólag jár el, a jogsérelmet szenvedők panaszait pedig minden törvéuy és igazság megfoghatatlan megtagadásával s a jogot megvető cynismussal elveti, mintha csak az illető panaszkodók emberi jogokkal sem bírnának (lásd a nyustyai felebbvitt papválasztási ügyet), szóval gyűlöletes élethalál-harczot folytat ellene : vájjon az ekként persequált nemzet vagy népfaj kebelében van-e, lehet-e annak az egyháznak vagy vallásfelekezetnek valami jövője? van-e, lehet-e valami kulturmissiója? Mi azt mondjuk : hogy nincs s az Úristennek örökkévaló törvénye szerint nem is lehet! És ez az indok nagyon is elégséges arra, hogy egyházunk az ily reá nézve vészt hozó ellenségeskedéstől óvakodjék, illetőleg attól az ellenségeskedéstől igaz hivei által megóvassék ! Mert hiszen tudjuk azt, hogy a mi ág. hitv. ev. egyházunk távol van attól, hogy valamely keresztény államnak, nemzetnek vagy népfajnak ellensége legyen, miután a földkerekség valamennyi népét a Krisztus Urunkban való hit által magában egyesíteni van hivatva. De tudjuk, s fájdalommal látjuk azt is, hogy támadnak az egyházban