Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Előítélet és balvélemény

103 uj, hogy Bód Péter szerint a viták kikötéssel történtek és igy „Sámbár meggyőzetvén ket első fogait egy kovácsfogóval vakmerőségének czímeréűl kivonatták a birák." Fogadást is ajánlottak nálunk is csak nem rég a vita eldöntésére, de mégis — hála korunk humanusabb szellemének jóval szelidebbet. „Kis pápa, kathedrás bölcs, kontár, hóhér" más berekben pedig „gyerekes észjárás," ismét másfelé szerénységi leczke, „kókler fogás" stbről ma is szól az ének. Azt mondja már a jó Bód Péter Athenása, mikor a fentebbiekről emlékezik : „Boldogtalan ido az, a mely ily Könyvnek Írására kénszeríti az Istent félő Papot." És a maiak is alig szolgálnak épülésére az egyháznak és nagyobb dicsőségére a két kathedrának. Tudjuk, van a népnek bizonyos előitéletszerű véleménye mindegyik hitfelekezetről. Mond biz az csúfolódó verset is, prózát is ügy a pápistáról, mint a lutrános és kálomistáról. S még az sem oly felettébb különös, hogy midőn a nyáron egyik utazó atyánkfia Debreczenben is megfordulván, szerény nyájas hangon (a mint egy lutheránushoz illik ott a hatalmas városban) kérdé egy polgárembertől : Ugyan édes Bátyám, merre volna a lutheránus parochia ? — teljes indignatióval vont az vállat: „Ha csak a jó Isten jobban nem tudja . . . !" De már azután, ha a felekezeti előitélet felsőbb körben, egyháziak közt is felüti fejét, ügy ez már joggal Ítélhető el. A mult évben egy „Nyílt szó"-ban ütöttek meg olyan hangot, hogy azt a „lutheránus" jelzőt nem minden gúnyos czélzat nélkül használják ellenünk. Bizony az idegen szóra különben is nehezen gördülő nyelv sokszor ejti azt oly nyomatékkal és megszakítással hogy hajlandó az ember kérdezni : ugyan ha már lut-heranus is, de talán csak nem haeretikus? Ha aztán a névvel együtt felekezetünket is gyaláztatni hallom egybekötve elbízott önteltség- és öndicsérettel, csak eszembe jut, a mit a „Szent-Iván éji álomban" mondanak bizonyos emberekről : „Ha mi rosszabbat nem gondolunk rólok, mint ők magukról, úgy ők nagyon jeles férfiak." De soha sem feledem e mellett, hogy mindig csak egyes hang szól ilyenkor ellenünk, melyet maga az egyház intene több kiméletre irántunk, a melynek ily túlbuzgó hangadója akadt. Különben pedig semmi okunk sincs Luther nevéért magunkat szégyenlenünk. Mindig dicsőségteljes, a reformatio igéjét önmagában átélt és megtestesített, diadalmas hőse maradand ő prot. egyházunknak. Ha egyes világra szóló szavaiból és tetteiből (mint pl. csak a Wormsban mondottakból is) le akar is vonni az éles kritika; (és itt az igazság kutatásában egyik-másik ref. testvér valóban előzékeny irántunk, hiszen hát csak tehetné simábbakká más szavait is, teszem pl. azokat, melyekkel VIII. Henrik koronája dicsőségéhez kivánt hozzá járulni) ha a pórlázadással szemben való viselkedését magunk emberei is elitélik ; ha mások a híres reformatiói éneket sem ismerik el övének : szerencsére, Luther nem az a történeti alak, a kinek dicsősége egy-két fénysugárral egészében is megfogyatkoznék. Hogy ne ismételjük Kazinczy G. (Hutter által idézett) igazán szép, jellemző szavait, a hires ó-kath. történész Döllinger is azt mondja Lutherről: „Luther meggyőző szellemnagysága és csodálatos sokoldalúsága volt az, melynél fogva ő embere lőn népének és korának. Többet is adott népének, mint a mennyit keresztény idő óta egy ember népének adott : nyelvet, néptankönyvet, bibliát, egyházi éneket. Elleneinek minden felszólalása bágyadt, szin- és erőtelen volt az ő elragadó ékesszólása mellett. Azok gagyogtak, ő beszélt. És azok is, kik mint a vallás megrontóját lelkük mélyéből gyűlölik, nem tehetnek különben, az ő szavaival szólanak (a németek t. i.) az ő gondolataival gondolkodnak." Hanem • más okok azok, melyek azt kivánják, hogy inkább az ág. hitv. evang. hivatalos elnevezést kérjük magunk számára. Az első már magának a reformátornak határozottan kinyilvánított akarata. A ref. AVarga Lajos is új, jeles egyháztörténetében, ha másutt kevésbé kíméletes is iránta (a marburgi colloquiumon : „előítéletekkel telt fejű Luther- — szegény feje !) bevallja : „soha sem jutott eszébe, hogy nevét az új egyház homlokzatára felirja." Saját szavai erre nézve egészen Pál apostol szellemében (I. Kor. 1, 12 —13): „Nevemet hallgassák el és ne lutheránusoknak, hanem keresztényeknek nevezzék magukat. Micsoda Luther ? Tán csak nem enyém a tan ? Szintúgy nem is feszítettek me

g senkiért." Azután a lutheránus név használata hozzájárulhat azon téves nézet terjedéséhez is, melyet bosszankodva kell hallanunk, hogy t. i. Luther vallásalapító volna s ennek kapcsán aztán a keresztény nevet is megtagadják tőlünk. Valamely párt vagy felekezet megjelölésénél az illető pártvezér nevének használata könnyen a vakon követésnek a mester szavára való esküvésnek gyanújába is ejt, a mi különösen hit és lelkiismeret dolgában kerülendő. Továbbá pedig mindig méltóbbnak tartanám bármely hitfelekezetet az isteni eredetű tan (evangeliom) és az egyházilag formulázott vallástétel (ágostai hitv.) után, mint valamely személynév után nevezni, még lia oly nagy szellemé is az különben, mint Luther volt. S végűi ne feledjük, hogy a lutheránus elnevezésben Romának is része van. Ugyanis X. Leo még a wormsi birodalmi gyűlés megnyitása előtt, 1521. jan. 3-án Luther nyakába zúdított második bullájában rendelte el, hogy követői gyalázatül neveztessenek lutheránusoknak. A sors különös satirája volna, ha ez intentio mai nap éretnék el. Ha csak azután mi is úgy nem teszünk, mint a németalföldiek a koldus (gueux) csúfnévvel ! Egyébként pedig semmi okát sem látni, hogy miért ne tiszteltessünk mi is hivatalos ág. hitv. ev. nevünkön, mikor a testvéregyház „evangyéliom szerint reformált" elnevezésénél bizony a mienk sem körülményesebb semmivel. Ha röviden csak evangélikusoknak szólítandanak is bennünket, azért az evangeliomszerűséget kizárólag a magunk számára lefoglalni soha sem jutand eszünkbe, valamint a protestáns