Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Viszhang

I 377 Csak így szabadíthatja fel az egyén lelkiismeretét az igaz ker. vallás keretén belül, csak így szülhet újra olyan meggyőződést minden korban, melyet meg nem dönthet a világon semmi. — Míg nem ezen az uton halad mögötte fog állani — minden felvilágosodottsága daczára — a sötétség egyházának, melynek arra különös gondja van, hogy szinleg nem mondom a nemzetiségnek, hanem a félszegségnek szolgálatot tegyen minden hazában, csakhogy politikailag speciatim maga mellett dolgozzék. Az igaz ker. egyházban és országban összefér zsidó, görög, szolga, szabados, férfiú és nő, — de a pápista egyházban csak az a kit elsőben minden út Rómába vezet; itt római, ott nemzetközi, emberi és isteni az erény! Németország 29 milliós prot. egyház lépjen itt is elől, kövesse Angolhon, Svajcz, Magyarország stb., mert ezt mindegyiknek tudnia kell ! A melyik ezt nem tudja, az csak tapogat egy olyan politika ellen, mely vezetőjét Róma jelenlegi zseniális főpapjában találja. Ez a tudat kell tehát, hogy mintegy ösztön legyen itt is, mindenütt, akkor fog teljesülni a nagy apostol szava : nincsen sem zsidó, sem görög stb. Ebben tehát bátran előre, nem csüggedve, nem kételkedve s a protestantismusnak, mint igaz ker. vallásnak jövője biztosítva lesz a felvilágosodottság iránt fogékony korban. Ha nagy, ha kicsiny, ám térjen ki előle; a lelkiismeret felszabadításában más uton csak kontárkodik, és nincsen része benne. Mi nem azért imádjuk az Istent mint a modern judaismus, hogy adjon pénzt és szerencsét; sem azért, mint a merev dogmatikus pápistaság, hogy emberi cselekedeteinket vesse fényes latba, sőt esetleg azok feleslegéből adjon kölcsönt, mit soha vissza fizetni nem kell, nem is lehet; hanem egyedül azért, hogy adjon nekünk erőt és kitartást, minden jóban, s áldást a Jézus Krisztusban! Döröcskei. Visszhang a „Luther Társaság" alelnöki jelentésére, a „népiratkák" ügyében. A Luth. Trs. egy év előtt pályázatot irt ki a nép számára irandó iratkákra. E sorok irója nem akarván a jósnak czimét igényelni, tartózkodott a nyilvánosság elé lépni azzal a meggyőződésével, hogy a pályázat legalább a közel jövőben meddő marad, őszintén óhajtván, vajha meggyőződésében csalódnék! Amit e sorok irója, bár nem óhajtott, de mondjuk meggvőződésszerüleg sejtett, bekövetkezett. Persze semmi sem könnyebb mint valamely eseményre miután már megtörtént azt mondani : én tudtam hogy úgy lesz, előre láttam a végét stb. És semmi sem természetesebb, mint ha azt válaszolja valaki, ha olyan bölcs vagy, mond meg hát most előre, hogy az újra kiírt pályázatnak lesz-e eredménye? Akkor meghisszük, hogy igazad volt-e az első esetben vagy sem? S én a nélkül, hogy bölcsnek látszani kívánnék sőt annál erősebben kivánom az események által való megczáfoltatásomat — annyira, hogy épen e megczáfoltatásom érdekében irom e soraimat, s állítom hogy a pályázatnak most is aligha lesz kivánt eredménye. Ê véleményemben pedig épen a fentnevezett jelentés még inkább megerősített. Azt mondja a jelentés: „azt hittük hogy a kősziklát csak meg kell érintenünk Mózes vesszőjével, hogy egész források jöjjenek ki abból — s ime csalatkoztunk várakozásunkban!" Ennél pedig nincs is természetesebb a világon. A hitregék költészeti világi régen elmúlt. A szikla nem a vízzel és erekkel gazdag szikla többé; kőtömeg csak, melyből a nedvesség csak lassan, csöppenként szivárog. S a vessző sem Mózés vesszeje, mert nincs varázs ereje, s ha mégis bir némi varázslattal az inkább a víz felszáritására, mint annak megindítására szolgál. „Váljon, honnét származik ezen váratlan meddőség ?" — kérdi a jelentés. S a nélkül hogy sejtené, iziben megadja rá a feleletet is. „Talán nagyon megkötöttük a szerzők kezeit, midőn magyarhoni ev. egyháznak történetéből merített elbeszélést kívántunk?" Én azt hiszem, hogy meg. Mikor víz kell, ne kérdjük azt, hogy melyik oldaláról fut a sziklának, csak had fusson, akár honnan. Népiratkák kellenek, miért legyenek azok épen történeti iratkák? Hátha valaki más természetű művet tudna termelni, minek fojtsuk vissza benne a jó igyekezetet ? Hagyjunk érvényre jutni minden tehetséget s ne vessünk neki gátat semmi akadály felállításával. „Vagy talán hiányt szenvedünk munkaerőben? Vagy talán a munkakedv hiányán szenvedett hajótörést az általunk kihirdetett pályázat?" kérdi tovább a jelentés. E két kérdés igen közel rokonságban állván egymással, azokra együtt adhatjuk meg a feleletet. Nem tagadjuk, hogy erők találkoznának a feladat megoldására ámbár talán épen a népszerűség teszi annak megoldását ha nem is nehézzé, de nem mindennapivá, „a népszerű irály charismája nincs mindenkinek adva" mondja maga a jelentés. Ha vannak erők — kétségtelen, nem sokan vannak ; s ha e keveset is a kedvetlenség fogja el, akkor bizvást olybá vehetjük, mintha nem lennének ! Hogy pedig a hivatottakat bizonyos kedvetlenség fogta el, arra nézve kiáltó bizonyíték — a pályázat meddősége. Nézzünk ennek a kedvetlenségnek kissé a szeme közé, s vizsgáljuk meg, mennyire van az indokolva. A Társaság ha jól emlékezünk 1886-ben már irt volt ki egy pályázatot a „Luther élete" megírására. A munka megírására alig volt több idő adva 10 hónapnál. A munka terjedelme 10 ívre volt határozva. S annak a munkának pályadíja a melynek elkészítésére 10 hónap volt adva 3, mond három év múlva lett kihirdetve. Szegény szerzők akár bele is őszülhettek a várakozásba. A mint hogy az egyik szerző vissza is vette művét, s még mielőtt a pályázat némi eredményének kilátása lett volna, már ő rég meg-