Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Ismét botrány (Farkas Géza)

360* mes szemlélő észre, már is a nyugalmukban megháborgatott habok fövenyt, sarat, szerves testek hulladékait hozzák fel a felszínre, s a még csak imént sima tó átlátszó vize sűrű piszkos pocsolyává válik. S hogy botrány hián ne legyünk, vannak gondviselő szellemek, a kik egy-egy botrányról gondoskodnak s ha meg már épen kifogytunk belőle, hát elővesznek egy esetet, azt a saját szájuk íze szerint kiszínezik, kikárpitozzák, az igazi indokot elhallgatják, ráfenik, hogy ép az az indok a cselekvény rugója, a mely nekik tetszik, s mire végig lovagolnak szenvedélyes kitöréseik klaviatúráján, olyan csinos kis botrányt fújnak ki belőle, hogy maguk sem gondolták volna. Hogy tényleg is botrányok vannak, azt nem csak hogy nem tagadjuk, de sőt fájdalommal s szivünk legmélyebb keserűségével beismerjük, hogy mindig gyakrabban ismétlődnek. Miért van ez így? Miért kell annak a kis tengerszemnek hazánk nagy bérczei közt folyton hullámzania? Miért kell kristály tisztaságra hivatott vizének folyton háborognia? Isten a megmondhatója. Talán rajtunk is teljesülenie kell az Igének : „mert szükség mind ezeknek meglenniök, de még akkor nem leszen vége." Azt azonban már könnyebb megfejteni s a kevésbbé tájékozott is el fogja találni, hogy mi e beteges állapotnak oka? Ez a botránykő nem más mint a nemzetiségi ellentétek. Ezek okai oly sok súrlódásnak, oly sok meddő mozgalomnak, melyben az erők a legnagyobb mértékben kifejtetnek s a munka, a kifejtett erő meddő, mégis áldatlan marad. Általánosan ismert dolog, hogy egyházunkat bizonyos részről szeretik a pánszlávizmussal azonosítani. Isten és világ előtt valljuk, hogy egyházunknak a pánszlávizmussal ép oly köze van, mint akár a pángermanizmussal. Ebben egyetért velünk Turócz úgy mint Pest, Nyitra, Liptó, úgy mint Somogy, Trencsén és Árva, úgy mint Győr, Komárom. Azonban nehogy a „qui tacet, consentit" elve ránk alkalmaztassák, a mind hangosabban nyilatkozó vádak, gyanúsítások, izgatások ellenében, melyekkel az utóbbi időben egyházunk — mondhatjuk minden józanul elfogadható ok nélkül elhalmaztatott; a sok rágalom ellenében, a mely fejére csövestül zúdíttatott, mind ezen üzelmek ellenében egyházunk felemelte tiltakozó szavát, a rágalmazó száját ugyan be nem tapaszthatta, de egy erős csapással örök időkre élét vette minden vádnak s minden erőlködésüket nevetségessé tette, hasonlóvá azokhoz mint a kik vaktában hasogatják a levegő eget. Az egyetemes egyház a sok hűhóra azzal válaszolt, hogy a pánszlávizmust kánoni vétségnek mondta ki s ezzel ünnepélyesen manifesztálta azt, hogy a pánszlávizmussal legkisebb solidaritásban nincsen s ilyenbe lépni jövőbe sem akar. S mi lett e határozatnak vége? Az, hogy épen azok, a kiket ez intézkedés oltalmuk alá vett, a kikről mint gyanúsítottakról el akarta a gyanút oszlatni, épen azok jajdultak fel e határozatra. Mert ugyan e vád az egész egyházat illette, de azt mindenki jól tudta, hogy Pestnek, Győrnek, Pozsonynak nincs szüksége a pánszlávizmus vádja ellen védekeznie. Ámde pánszlávizmus Nyitra-, Trencsén-, Békés-, Gömörben sincsen! Mije fáj hát és miért fáj azoknak fejők a kik az egyetemes gyűlés e határozata ellen agitálnak. Minden törvény csak addig érvényes, a meddig arra szükség van. Nem kell azt megmásítani sem, meghalt betűvé válik az, mihelyt nincs rá szükség. Vagy hát miért nem agitálnak sokkal inkább a „lutherani comburantur" ellen, hisz ez vérünkbe vág, / s életét szomjuzza az ártatlan lutheránusoknak. Ámde törvény előtt lutheránusok nem léteznek Magyarországon, tehát a törvény -— törvény maradhat miattunk akár Ítélet napig. Sőt valóban én azt mondanám, hogy ne törüljük el a „lutherani comburanturt." Miért? Azért az egyért, hogy sokkal nagyobb kárnak tekinteném az országra nézve annak a drága időnek elvesztését, a mit az országgyűlés ez intézkedésre vesztegetne, mint összességét annak a haszonnak, a melyet ránk annak eltörlése hozna. Kétségtelen, hogy egyházunk, mint olyan, kissé túl lőtt a czélon, midőn politikába ártotta magát. Azonban magyarázatát e körülménynek könnyen megtalálja ciZj 8J ki tudja, hogy egyházunk s autonómiánk századokon át csaknem utolsó védbástyája volt az alkotmánynak a nemzeti függetlenség és szabadság eszméjének. Most egy csekély töredék — a kik nem panszlávok — imperative azt kivánja, hogy az egyetemes gyűlés vonja vissza határozatát. Az egyetemes gyűlés azt hiszi, hogy határozatát meg nem másíthatja, már akár van rá szükség akár nincsen. Ha van rá szükség, akkor nem lehet visszavonni, ha nincsen, akkor — fölösleges. Nem sokkal jobb lett volna-e hagyni a dolgot magára, s oly sok más, talán üdvösebb határozattal a feledés homályába tűnni hagyni, mint újra és újra küzdeni a szélmalom ellen?! Kinek nem inge, miért veszi magára? Azt hiszszük, a mi a pánszlávizmust illeti, igen könnyen megértenék egymást tót ajkú atyánkíiaival, a kik nem panszlávok, mert hisz panszlávok nincsenek, csak egy lépést kellene még tenniök s ez, hogy tegyenek le az előitéletszerű gyűlölködésről. A gyűlölet vak, s mert nem lát, hát remeket rajzol magának ott is, a liol csak a száraz avar zörög. Mi legalább másnak nem tudjuk tulajdonítani, mint a szenvedély elfogultságának azt az eljárást, hogy mindig és mindenben pánszlávizmus üldözését látják, s ha a magyar szomszéd kakasa a tót szomszéd kakasát meg vérezné — bizony hajlandók lennének, azt is a magyar (értsd egyet, gyűlés) túlkapásának a pánszlávizmus ellen — betudni. íme a mult hónapban egy felvidéki egyházban állítólag egy úr (értsd magyarul beszélő egyháztag) nyomorult és gyáva támadást intézett a lelkész ellen. A gyülekezet iskolát építtetett. Ebből 7—800 frt