Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Bányakerületi leánynevelő intézet

I * Ha pedig a koldusbot és szabadság, ama szabadság „mellyel minket Krisztus megszabadított" mégis drágább volna nekünk, mint e világnak minden hatalma, gazdagsága és dicsősége ; akkor hát „alázzuk meg magunkat az Istennek hatalmas keze alatt, hogy bennünket alkalmas időben felmagasztaljon." Ne akarjunk több lenni, mint a mi mesterünk; „mert elég a tanítványnak, ha olyan leszen, mint az ő mestere és szolgájának, ha olyan, mint az ő Ura." Ne akarjunk több lenni, mint „Lázár a koldús" s elégedjünk meg a morzsalékokkal, melyek a gazdag embernek asztaláról hullanak. Ne jajgassunk, ne rimánkodjunk s ne szégyeneljtik rongyainkat sem, melyekkel fekélyes testünket takargatjuk, hanem „félelemmel és rettegéssel vigyük véghez a mi üdvességünket." „Mert mit használ valakinek, ha mind e világot megnyeri is, ha az ő lelke megbüntettetik?" — Ne irigyeljük meg r elleneinktől az épen nem irigylendő sorsukat. „Ok e világból valók, azért világiakat szólnak és e világ őket hallgatja. Mi Istentől valók vagyunk : a ki ismeri az Istent, hallgat minket ; a ki nincsen Istentől, nem hallgat minket. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a hamisságnak lelkét. " Nem azért bocsátott el bennünket az Ur mint juhokat a farkasok közibe, hogy a farkasokkal ordítsunk, hanem hogy hordozzuk az Urnák „gyönyörűséges igáját." Keressük mindenek felett az Istennek országát és annak igazságát és mind azok, melyekre megélhetésünkhez szükségünk van, bőviben megadatnak nekünk. Most egyházunk ugyan még betegen fekszik Krisztus nagy halastavának magyarhoni tornáczában. Hogy meddig? azt nem tudjuk; de annyi bizonyos: hacsak bevalljuk őszintén, hogy beteg egyház vagyunk s szívből kérjük Urunkat gyülekezet, esperesség és kerület szerte, hogy gyógyítson meg, az Úr segíteni fog, mint segített azon bethesdai halastó egyik tornáczában fekvő ügyefogyott, gyámoltalan betegen. A mi egyházunknak is mondja majd annak idején biztató hangon: „Kelj fel ! vedd fel a te nyoszolyádat és járj !" És a mi egyházunk járni, haladni fog rohamosan ; hanem bizonyára nem azon az úton, melyet neki most gyarló emberek, bár jószántából a legjobb hiszemben előirni szeretnének, hanem olyan úton, melytől emberek visszahökkeni, visszaborzadni szoktak : a szenvedések, üldöztetések utján — Golgatha felé. Most még fényesen ragyog fejünk felett a nap ; ámde eljő az idő, mikor majd vissza fog adatni „régi ellenségünknek" a hatalom onnan felülről, a mely hatalom után most még hiába epedez, midőn az a fényesen ragyogó nap vérveresen fog felkelni felettünk. Ám legyen! Régen volt Isten országában eső, véreső ; azért perzseli az az aggasztó szárazság az egyház vetőföldjét. Hadd szakadjon ránk ! legalább termékeny és buja lesz megint a most oly meddő talaj „az igazság gyümölcseinek" megtermelésére. Régen világlottak hazánkban a krisztusi szabadságnak máglyái ; azért oly nyomasztó a légkör a melyben lélekzünk. Hadd lángoljanak ismét ! legalább megtisztul a levegő azon miasmáktól, melyek a dögvésznél is gonoszabb ragályt, az örök halált hordozzák méhükben. Legyen zsinat ! én is azt mondom ; de olyan, mint az első pünkösd-é Jeruzsálemben, hol a szent lélek vitte a szót, s háromezer helyett egy és egy negyed millió lelket gyújtson lángra, nem az „egyházért" hanem Krisztusért élni, áldozni, szenvedni s meghalni. Adja Isten hogy akkorára a „haladás eszközlői" megtalálják az elvesztettnek állított igazi „kerékszeget !" Schivahn Gy. Ujabb időben világszerte felkarolják a leánynevelést. Állam, község, egyház, társadalom, egyesek belátják azt, hogy a nő — tekintettel arra a helyre, melyet elfoglalnia, a hivatásra, melynek megfelelnie kell — megérdemli, sőt igényelheti is, hogy neveltetésére, képeztetésére az eddiginél nagyobb gond fordíttassék. Ezen kulturális érdek lebegett az evang. bányakerület szeme előtt, midőn elhatározta egy leánynevelő intézet felállítását. Azon a kérdésen tehát már túl vagyunk, hogy legyen-e? az a kérdés azonban még mindig tartja magát, hogy hol legyen felállítva ez az intézet? Semmi esetre se Budapesten. Theologiai akadémiánkat kellett volna idejében Budapestre vinnünk és nem most leánynevelő intézetünket. Mert — ámbár én még a leendő papok neveltetésére, illetve képeztetésére is alkalmasabbnak tartom, ad normám Jena, Halle stb. a kevésbé lármás, tehát provincziális városokat, mint pl. első sorban is Pozsonyt, ha az esetleg nem az ország határszélén fekszik, hanem persze itt is evangélmi szegénységünkön szenvedett hajótörést az egyetem érdeke, miután kénytelenek voltunk oda gravitálni, ahol legtöbb anyagi segélyre számíthattunk, — ha már egyszer arról is szó van, hogy Sionunk fénye hazaszerte messze világoljon : akkor theologiai akadémiánkkal, felekezeti intézményünk ezen csúcspontjával inkább tündökölhetnénk, inkább latba vethetnénk erkölcsi súlyunkat Budapesten, mintha most ott leánynevelő intézetet állítunk fel. Leánynevelő intézet, ép azért, mert leányokat nevel, legkevésbé lehet eszköz bármely irányban reklám csinálásra. Nem zúgó folyam sebes árja, melynek kitörése ellen magas védgátakat kell emelni, hanem csergedező gyógyforrás, mely virágos partok által határolt kedves otthonában lármát nem csapva, feltűnést nem keltve egy nagy vidéknek kellemes és boldogító „légyott"-jául szolgál. Azon kellékek, melyek leánynevelő intézetünk felállításánál okvetetlen megkívántatnak, a következők :