Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Protestans Irodalmi Társaság és Debreczen (Dr. Masznyik Endre)

12 híressé?) gyűlést."*) Honnét vette magának ezt a jogot a református konvent, azt én nem tudom, — de azt nagyon jól tudom, hogy, ha a lutheránus vagy unitárius konvent hasonló eljárást követ, akkor Önök (s méltán!) megbotránkoznak (különösen a tótok) vakmerőségén. Persze, hogy ezzel a fordulattal Önök „helvét hitvallású evangélikusok" legott alapot nyertek a támadásra (hisz csakis ezt akarták!), de ugyanakkor magát a társaságot is lejtő elé állították. Ha megindul rajta — vége neki s bizony-bizony fel nem támasztja azt halottaiból soha senki. Mi meg fogjuk siratni — Önök pedig — dalolhatják tovább a debreczeni nótát : „csak azért is dungó!" Ám azért azt mondom: vigyázzanak! Légycsapóval járunk s azt a dungót diridungót meglapítjuk ! Denique a végzetes lépés megtörtént. A református konvent fent jellemzett illetéktelen beavatkozása némileg alterálta ugyan a tudományos irodalmi szövetkezés jellegét,— a szabad társaságot, quasi felekezeti (az igaz, hogy csak kálvinista) testület szinében mutatta be, de ebből a bajból az mindjárt kigyógyult, — magok a megbizottak nagy vezéreink báró A

7 a y és báró P r ó n a y gyógyították ki, a midőn a megliivókat hivatalosan aláirták ugyan, de magát a közgyűlést minden egy házhatósági megbizásra való hivatkozás nélkül, tisztán a maguk nevében, oly czélból nyitották meg, hogy — Prónay szavával élve — „az általuk felkarolt ügy, a prot. irodalom művelésére, az öszszes hazai protestánsok buzgó férfiait tömörítsék" s midőn ugyancsak Prónaynk Vay elnöklését nem a megbízatás, hanem a szivesség jellegében tüntette fel. S még inkább tisztult a helyzet, mikor a titkos ellenség egész nyiltan felütötte fejét s bevallotta valódi czélját s szándékát. S ezzel most már bizvást rátérhetek a kérdésre : mit akarnak a debreczeniek? Szinte felesleges megemlítenem, hogy Debreczen, mint ú. n. kálvinista Róma két dologra nézve önmagával már régóta tisztában van, t. i. : 1) hogy Magyarországon csak ő a tiszta és meghamisítatlan kálvinismus incarnatiója, egyedül illetékes szószólója és őre; *) Kissé másként hangzik, de lényegileg szintén ide rúg ki az ev. ref. egyház egyetemes konventjének jegyzőkönyvi határozata (1 1887. nov. 19—26. gyűlések jk. 90. p.): „Világi elnök vir megkéretik, hogy működjék közre, hogy a tényleges alakulás és szervezkedés megtörténjék." S hogy az ev. ref. konvent tényleg a társaság jellegének alterálására törekedett, kitűnik ugyanazon jk. pontból. Világi'elnökét azért kéri fel „a tényleges megalakulás kezdeményezésére", minthogy a „mozgalom addig csak társadalmi uton és a sajtó terén folyt s azzal a dolog természete szerint senki megbízva nem volt." Nem felekezeti túlkapás ez? S mily különös, hogy ugyancsak az ev. ref. egyetemes konvent 1886-ban (1. jk. 66. pontját) még a beavatkozásra nem tartotta magát illetékesnek, s mindössze is csak annyit mondott ki, hogy: „egy protestáns tudományos irodalmi társaság létrejöttét óhajtja, arra nézve erkölcsi támogatását felajánlja, utasította bizottságunkat s különösen annak elnökét, hogy a társadalmi úton megindult mozgalmat kisérje figyelemmel, esetleg ahhoz a kivánt érintekezés útján járuljon hozzá s a következő konventre úgy az ez irányban eddig történtekről, mint a konvent által netán tovább teendők iránt adjon véleményes jelentést." Persze! mert akkor még nem ébredt fel Debreczenben a ^hitelvi" tudat s nem volt kész a haditerv!! Dr. M. E. 2) hogy — miképen maga a kálvinismus, azonképen ő is c s a 1 a tk o z na ta tla 11. Csak e tudatból magyarázható meg az a törek-^j vése, hogy régtől fogva minden a protestantismus körében felmerülő mozgalomnak — legyen bár az magában véve oly üdvös — konokul ellenszegül, 3 ? ha az nem onnét indul ki. E particularis álláspont £ eredménye az a feszült viszony, a mi Debreczen és ImlÖnösen Budapest között létezik. Tagadhatatlan, hogy az a mi kedves Budapestünk kissé el van kényeztetve. Olyan rosz gyermêkp a ki, tudván, hogy ő az egész háznak szemefénye, mindent magának követel, mindent maga számára foglal le. Ott futnak öszsze (és ez igen természetes, mert hisz országszive) az állami élet öszszes szálai — ott van a magyar tudományosság, művészet stb. úgyszólván kizárólagos góczpontja. S míg o erőben fényben folyton növekszik, a vidék mind jobban csenevész. Az egyházi élet szempontjából Budapest soha/ sem vólt központ. A r. katholikusok szeme Esztergomon, a kálvinistáké Debreczenen, az unitáriusoké Kolozsváron csüngött. Csak mi lutheránus tótok hódoltunk e részben is a nemzeti szellem követelményének : Budapesten gyülekezünk régtől fogva, mert azt hiszszük, hogy ha p. o. Pozsonyba vagy Csabára mennénk, abból is nemzetiségi érvet kovácsolnának ellenünk; pedig bizony-bizony épen egyetemes egj'házélet-közösségünk érzetének élesztése, a közegyház és az egyes gyülekezetek szerves öszszefüggése tudatának folytonos ébrentartása s a kölcsönös és közvetlen érintkezés üdvös hatásának ter-1 jesztése végett nem ártana, lia p. o. az egyetemes/ gyűlések ép úgy mint a gyámintézetiek helyről helyre vándorolnának. f Am Debreczen a maga öröklött jussát nem hagyja. Állandó hegemóniára törekszik. Azt mondja: utánam vagy nélkülem! S nagy test levén, elég hatalmas volt arra, hogy mindég győzedelmeskedjék. így történt p. o. legutóbb is, hogy a zsinatot nem Budapesten, hanem Debreczenben tartották meg, a mi különben sok részben érthető dolog volt. Most egy uj, az eddigieknél sokkal nagyobb szabású mozgalom indul meg: az összes pro-( testánsok közös actióba lépnek: közös oltárt^ emelnek a protestáns theologiai tudomány^ közös eszméjének közös kultusa végett. Nagyon szép! — csak egy a baj, — Budapes

t és nem Debreczen kezdte s még mielőtt Debreczent megkérdézféTr~vöíná, kimondatott : hogy az oltár székhelye is Budapest. Mi lutheránusok ezt igen terníeszetesnek találtuk. Eltekintve ugyanis attól, hogy különösen ujabb időben a hazai protestáns s épen a helvét és ágostai hitvallású ev. egyházak egyetemes konventjeiket rendszerint Budapesten tartják s hog^y ez okon ugyanott kínálkozik a legkedvezőbb alkalom a vezérférfiak, irók és tudósok találkozására, tény az is, hogy a tudós társaságok, miként maga a tudomány, mindenkor a szellemi központokban virágzanak. Az egyetemes kulturális élet vérkeringésétől félreeső pon-