Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Őszinte szó (Dr. Masznyik Endre)

65 nagy bizottságnak, hanem ép e közegek utján egyetemes egyházunknak közóhaja s követelménye. Nem intézetünk, hanem intézetünk utján közegyházunk belügyéről van itt szó s annak előmozdítása kötelessége alól az, ki e mi egyházunknak igaz s buzgó tagja, nem vonhatja ki magát. Ha tehát irodalmi viszonyaink sajátossága, a kezdet nehézségei oda utalnak, hogy az ilyen kézikönyvek kiadhatása érdekében minden követ megmozdítsunk, a költségeket szűkebb körök, hogy úgy mondjam egyesek nagylelkű fáradozásai elégtelennek bizonyulván, a közös erő forrásából merítsük : akkor én nem tudom, mi bölcseség kell annak belátásához, hogy az előfizetés-hirdetés e czélra a legközvetlenebbül kínálkozó czélra vezető út. S szeretném én látni azt az embert, aki nekem be tudná bizonyítani : 1) hogy az akad. kézikönyv in se nem szoros értelemben vett tudományos mű; 2) hogy az a könyv, melyre előfizetés hirdettetik, szükségkép nem kézikönyv, hanem szoros értelemben vett tudományos mű. Pedig Ön t. tanár úr se többet, se kevesebbet, hanem ép ezt állítja. Hát lássa, én úgy tudom, hogy az akad. kézikönyvek épen a legszorosabb értelemben vett tudományos művek, mert azok a tudományos kutatásnak legfőbb és legtisztább eredményeit hivatvák velős rövidséggel, szabatos meghatározásokba, kerekded rendszerbe foglalni. A német dogmatikai irodalom legkiválóbb alkotásai, az eminens értelemben vett tudományos dogmatikai müvek jórésze kézikönyv, tankönyv alakjában jelent meg. Azt az állítást pedig, hogy valamely mű jellemét a kiadás módja is képes alterálni, engedjen meg, de sokkal naivabbnak tekintem, semhogy czáfolatába bocsátkozni akarjak. Hanem — úgy látom én — hogy a tanár urat valami egészen más dolog bántja. Nem érti, hogy merek én „Felhivásom

a-mal az egész prot. közönséghez, az egész lelkészi karhoz fordulni. Még világosabban : hogy merek én előfizetőt keresni az O n kerületében, abban a kerületben, a hol Müllner tanár úr asztalfiókjában egy 20-éves s az Ön asztalfiókjában egy 10-éves dogmatika lappang. Hát én igen örülök, hogy e titkot kicsaltam a tanár úrból s higyje el, ha én nem is merek többé (egyszer tettem, akkor is megjártam) Önhöz fordulni műveim pártolása végett, Ön meg lehet arról győződve, hogy ha Dogmatikáját ki szándékozik adni, én leszek első előfizetője s közös ügyünk élénk tudatában terjeszteni s ha a czélnak megfelel, saját tanítványaimnak is igaz lélekkel ajánlani fogom azt. Csak elő vele ! Itt nem az a kérdés: Sopronban, Eperjesen vagy Pozsonyban dolgoznak-e, — a fődolog, hogy dolgozzunk. Én a munkát senkitől sem irigylem s ha a munka dicsőséggel jár, annak lelkemből örülök. Hanc veniam damus petimusque vicissim. Azt pedig kereken kijelentem, hogy egyházamnak akarok oly hű fia s munkása lenni, mint bárki más. Hozzá nőtt a lelkem, — érte ver a szivem. Nekem nincs kerületem, nekem evangyéliomi egyházam van s ez egy! házat enyémnek tudva, enyémnek, hitsorsosomnak, munkatársamnak tudom mindazokat, kik ez egyházban J vannak. Az Ön kerülete ép úgy az enyém, mint az Öné, — intézetem ép úgy az Ön kerületéé, mint ahogyan az, az On intézete. Mi mindnyájan egyek vagyunk — egy zászló alatt, egy ügyért küzdünk. Jó lesz, ezt oda át megfontolni s a közügyből személyes ügyet nem csinálni. Arról van szó : teremtsünk egyházunk ölén irodalmi életet. Minden jel, minden mozgalom, minden tény, mely e czélra szolgál, bárhol tűnjék fel, örvendetes jelenség : közös pártolásra méltó. Ne Ítéljen balul felőlünk. Ha belátna Ön szivembe, meglátná, hogy az édes öröm, miként egyesül bennem a nemes büszkeséggel, midőn látom, hogy miként növekszik napról-napra szellemi munkásaink kicsiny serege. Most Ráczkozáron, majd Eperjesen, majd Sár-Szent-Lőrinczen, majd Pápán hozzák elő s teszik asztalra a véka alá rejtett világosságot. Álljanak a sorba Önök is ! Hisz én ösmerem az : erőt, melyet Sopron rejt magában. A theologia mézét j legelsőbbet magam is ott Ízleltem meg : Müllnert hallgatva, bámulva. Adják ki kész dolgozataikat : pártolni, terjeszteni fogjuk, de egyre viszont én is kérem Önöket : gondolják meg, mi munka, mi fáradság, mi áldozat nálunk egy theol. művet kiadni (Dogmatikámnak eddig 25 előfizetője van!) s ezt meggondolva, ne akadjanak fel holmi külsőségeken. Tudom én azt, hogy tán nem kellene nékem a nagy dobot ugy verni, a hogyan verem, de Önök viszont vegyék fontolóra, hogy nálunk mélyen alusznak s még a végítélet trombitazaja sem volna felesleges az ébresztésre ! Hát mikor ezt a lapot megindítottuk, jelezve volt, hogy ez a mi bizalmas otthonunk leend, melyben kibeszélhetjük magunkat, előhozakodván bajainkkal : elmondtam őszintén, a mi szivemen feküdt. Nem a saját, — egyházunk dicsőségére czélozva tettem. Isten velünk! dr. Masznyik Endre. iiuili. Lelkészváltozás a domonyi egyházban. Ma, azaz február 12-én tartotta meg búcsúbeszédét a domonyi evang. egyház volt szeretett papja nt. Endreffy János úr, elmenendő a csere utján őt megválasztott Pozsonymegye felsőszelii egyházába. Nem lesz talán egészen érdek nélküli sem indiskrét dolog, ha ezen szokatlan változást az érdeklődő egyházi nagy közönségnek leképbetüztetik úgy, a mint az — különösen domonyi egyházat illetőleg — történt. Az 1887. év deczember 18-án tartott domonyi evang. egyház közgyűlésén bemutatva lett a pozsonymegyei felsőszelii egyház közgyűlésének jegyzőkönyvi kivonata, a mely fölolvastatván tudomásul hozza, miszerint nt. Endreffy János domonyi evang. lelkész úr jelentékeny többség szavazattal csere utján való felső-szelii egyház leendő lelkipásztorává választatott. A felolvasott jegyzőkönyvből kifolyó és mindkét érintett egyházat kölcsönösen érdeklő e következő kérdés szintén fölvettetett és pedig: Nyilatkozzék a t. egyházi közgyűlés akár egyhangú-