Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Válasz Micsinay Pál úrnak

lag, akár szavazatilag, akarja-é nt. Szilárd János felsőszelii lelkész urat — a ki már akkor az egyháznak bemutatta volt magát — leendő papjául a helyi En d reff y János úrnak elbocsátásával, — szintén a mostani papi fizetés illetménnyel — megválasztani vagy sem? A jelenlevő gyűlés sajnálattal veszi tudomásúl a felolvasott jegyzőkönyv kivonatát és fájdalmas érzéssel említi meg, hogy a jelenlegi lelki pásztorát csak érzékeny fájdalom kifejezése mellett hajlandó elbocsátani, minthogy látja, hogy a szeretett lelkésze ezen változással anyagi helyzetén nem kis mértékben javít s továbbá, minthogy e kérdéses ügyet folyásában megakadályozni már nem is tanácsos, ennélfogva kimondja: hogy a nt. Szilárd János lelkész urat egyhangúlag fogja lelkészének megválasztani. Ennek utána 1888. január 15-én esperességi kiküldött, nt. Moravcsik Mihály aszódi lelkész úr és nagyságos Fogler János felügyelő jelenlétében a fent kilátásba helyezett nt. Szilárd János lelkész úr egyhangú megválasztása megerősíttetett. E gyűlésen bemutattattak az 1887. évi egyházi számadások is, a melyek e következő főbb tételeket tüntették elő : összes bevétel összege 574 frt 58 kr. „ kiadás „ 541 „ 56 „ pénztári maradvány 33 frt 02 kr. A számadások pontról pontra helyeseknek találtatván, a hivataloskodó egyházi gondnok fölmentetett a felelősség alól. Most pedig az egyházi jegyzőkönyvileg, hivatalos formában kifejezett fájdalmon kivül, szabad legyen minden egyes hívének keserű fájdalmát — az eltávozott lelkész nt. Endreffy János úr után itt is jelezni. Kilencz áldott évig volt ő domonyi egyháznak, Krisztus szellemével és evangyéliom szelídségével bővelkedő lelkipásztora. Mindég hálásan emlékezik meg róla. Isten áldása legyen mind a mi egyházunkból való kilépésén, mind pedig az uj egyházába való belépésén. Kisérje jó híveinek és barátjainak emlékezete s sikerítse működését ama áldások Ura, a kinek szolgálatában eddig is rendületlenül állt és állni fog a mindnyájunkkal számot vető háláiig. Domony, 1888. február 12-én. Micsinay Pál. Válasz Micsinay Pál úrnak, a domonyi ev. egyház tanítójának. Az „Evang. Egyház és Iskola" 5-ik számában megjelent panaszos, részben vádaskodó levelére lehetőleg röviden felelünk. Sorainak utóbbi része tulajdonképen nem is minket, hanem — az ön felfogása szerint — a bányakerületi ág. ev. egyházkerületet illethetné, a miért a Linder és Németh-féle olvasókönyvre vonatkozó szerződést nem úgy kötötte meg velünk, hogy abból kifolyólag bárkinek is hitelezni kötelesek legyünk. Mert az ön levelének értelme szerint : a tanítónak nincs, a szegény iskolás gyermeknek még kevésbé van pénze, a mivel a könyv csekély árát megfizethetné, tehát a kiadó föltétlen kötelessége az egyházkerületnek bért fizetni s a könyv tetemes nyomdai költségét is viselni, végtelen hitelt nyújtani mindazoknak, a kik puszta levelező lapon hozzá fordultak s várni sokszor évekig — vár és nem egy esetben hiába ! Tisztelt uram, hol rejlik itt az igazság ? Ha bepillanthatna könyveinkbe, meggyőződhetnék ' hogy a hitelnek felhántorgatott megtagadása általunk ! nagyon is ellenkező módon gyakoroltatik, s ha újabban I nagyobb óvatosságot gyakorlunk, azoknak róvja fel, a kik jó hírnevűségiinkkel vissza éltek, hitegetve bennünket aratással, szürettel, míg végre évek múlva, mikor már az a könyvhasználó szegény kis tanuló legénysorba lépett, jutunk a követelésnek postai megbízás vagy ügyvédi megintés, ha nem per útján a birtokába. S mindennek daczára mégis hitelezünk, mert nemcsak az ön által említett üzleti, hanem sokak által ismert és bensőbb protestáns szellem is vezérel bennünket. Akárhány protestáns lelkész és tanító használja ez üzleti előzékenységünket ; de hogy puszta levelező lapra, melyet bárki is hozzánk intézhet s vele bizalmunkat kizsákmányolhatná, nem állunk szóba, hanem egyszerűen a kivánt áru értékének előre való beküldését kérjük, a legnaivebb ember is természetesnek találhatja. Micsinay úr tehát helyesebben cselekszik, ha hírlapi felszólalás helyett a levelében említett „nyilatkazatot," küldi be hozzánk, esetleg — föltéve, ha nem ismerjük — lelkésze által láttamozva. Mert ez privát dolog s nem a közönség elé való miután a kereskedői hitel, vagy annak megtagadása hírlapi reklamáczió tárgyát nem képezheti. Budapesten, 1888. február 10. Hornyánszky Viktor, akadémiai könyvárus. Tekintetes Szerkesztő Úr! Becses lapja folyó évi 2. számában „Tanítói közgyűlés" czím alatt egy tudósítás jelent meg Fejér Gyula ev. lelkész aláírásával. Azon reményben vagyok, hogy a tekintetes szerkesztő vir, miután az idézett tudósításnak helyet adott, ezen rövid válasznak is helyet adni szíves lesz. Fejér Gyula úr tudósításához, kénytelen vagyok hozzá szóllani, először is hogy tudtul adjam tudósító úrnak, hogy a „háromfalusi tanítókor" soha sem bízta meg azzal s nem is kérte fel arra, hogy köri gyűléseiről tudósításokat irjon s pláne nem nézzük annyira felettünk állónak, hogy mint vendégtől eltűrjük, hogy saját egyéni nézete szerint, a körtagjait bírálja s nyilvánosan gyalázza. A körigyüléseken tartatni szokott mintatanitást és az arra vonatkozó bíralatokat s észrevételeket úgy kellene tekinteni nézetem szerint minden embernek, a ki a miveltségnek csak közép fokán áll is, mint a családi szentélyt. — Jellemtelenségnek tartom, ha valaki jó barát képében a családi szentély titkait ki lesi és azt a család tagjai gyalázására fordítja. A tanítói körigyülések a tanítók önképzése végett, törvényileg rendeltettek, annak megtartására kötelezve vagyunk s ha nem volnánk is kötelezve, ugy is megtartanók, mert csaK ez a családias összejövetelünk, hol egymást hibáira figyelmeztetve, kölcsönösen tanulhatunk, de pálczát senki felett nem törünk s elkövetett hibáinkat egy más gyalázására nem fordítjuk. Akár hányszor megtörténik, hogy a mintatanitás nem sikerűi, nem az oklevél hiánya annak az oka, sok minden befoly arra s legtöbbször az igen túlzó ál tanügybarát jelenléte is. — Tudósító urat nem a tanügy előmozdításának érdeke vezette, midőn tudósítását megirta, hanem azon tapasztalt rosz indulat, mellyel községe két tanítója iránt viseltetik, tudósításából eléggé kitűnik. Körigyüléseinken jó szívvel látunk és láttunk mindenkit, — tanácsait meg hallgattuk és köszönettel vettük, de azért, hogy mint vendéget jó szívvel láttuk, nem adtunk