Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Allítsunk fel prot. tanárképző intézetet (Schneller István)

38á S nemde természetes, hogy ily egyén, ha kedvezőbb helyzetbe kerül, ha állami középiskolában nevezi ki a miniszter, e schablonszerű oktatási módszerben semmi sem akadályoztatva, sőt a tanulási pensumok és a folytonos igazgatás által ép ebben folytonosan megerősödve : ép e módszert annyira mindennek találja, hogy a tárgyérti lelküsűlés, ha meg is volt, elillan, hogy a gyermekek csak addig léteznek számára, míg e módszer substractumát képezik, hogy a tanítótól búcsút vesz a nevelő, a tanár helyett megmarad az órákra fogadott hivatalnok. A gyakrabbi áthelyezések ez irányú fejlődésnek csak is kedveznek. S ha netán nem ugyan a paedagogizálás, hanem a politizálás hevében önálló férfiasságának tudatában eme hivatalnoki voltáról megfeledkezik : az áthelyezés, nyugdíjazás emlékezteti arra, hogy állami tanár. Igy képzett, ily eszmekörben élő, ily érdekű tanárokat önmagunk feladása nélkül nem választhatunk, az ily névleg protestáns, de tényleg minden prot. egyház ügye iránt legalább is elhidegült egyénekbe jövőnkbe fektetett bizalmunk egyetlen zálogát sem láthatjuk. De mondhatná valaki, hogy a kép túlzott, hogy különben is van más egyetemünk : ott van Kolozsvár, mely a tanári képzés és képesítés eszközei és jogaival rendelkezik. Elismerem, hogy a helylyel járó több bajoknak Kolozsvárott eleje van véve; de mi a prot. egyházi szellem s annak intézetei és intézvényeivel szemben nyilatkozó kicsinylő : vagy legalább is közönyös lelkületet illeti : úgy annak az e helyen képzett tanárokban is kell, hogy általában meglegyen és pedig azért, mivel azon téves eszme, mely nagy Eötvösünktől eltérőleg vezeti tanügyi politikánkat itt is ott is egy és ugyanaz. Méltányoltuk alkotmányos kormányunk érdemeit, a midőn ez a culturállam eszméjét megragadva tanügyünkön nagyot lendített. — De nézetem szerint abban áll az ujabb tanügyi politikának alaphibája, hogy e téren is ép az eredmények által biztatva, az állam mindenhatóságát is érvényesíteni kivánja a nevelési ügy monopoliuma által, hogy bizonyos ellentétben a felekezeti iskolaügygyel, önmagát mint csalliatlant, utólérhetlent, mint csak utánzandót állítja oda s így következetesen minden felekezeti iskolának közvetlen állami felügyelet alá való helyezésében nyereséget lát a kulturára, a hazára nézve. — Csak ez utóbbiakat segélyezi. — A valódi alkotmányos állam, mely a valódi culturállam eszméje által vezéreltetik, soha sem feledkezik meg nagy Eötvösünk ama fentidézett szavairól, hogy az állam e téren monopoliumot nem akar, hogy alkotmányos országban a tanszabadság absolut következése az állani alapelvének, nem feledkezik meg arról, hogy a culturállamnak az eszméje, valamint minden egészséges és magasabb szervezetnek létele csak ott kezdődik, a hol az uniform, a gépezetszerű élet megszűnik, a hol az állam nem nyeli el az állampolgár czíme alatt a társadalmat, a társulatokat, hanem ellenkezőleg ezek egyéni alakulását támogatja, segélyezi és pedig azon arányban, mint minőben szolgálják az igaz culturát. Bírjuk-e ezen, a culturállam eszméjének szolgálatában álló alkotmányos kormányt?! Bár mily fájós szívvel, de határozottan be kell vallanunk, hogy nem. Azon állam, mely a felekezetek fölé kiván helyezkedni, de tényleg még a 48-dik 20. t. cz. követelményét a felekezetek jogegyenlősége és viszonyosságára nézve nem teljesítette, azon állam, mely a cultura eszméje által vezéreltetve nem támogatja a századokon át a culturáért, a haza alkotmányáért, a nemzeti szellemért különös érdemeket szerzett felekezet tanintézeteit, hanem azokat legfeljebb csak megvásárolja, azon állam, mely ép a nevelés terén uniformizál, centralizál és monopolizál : ezen állani még nem emelkedett fel a protestantismus elvei által is követelt valódi culturállam eszméjére, s ezen állam tanárképző-intézeteiből kikerült egyének prot. tanügyi érdekeinket nem szolgálhatják. De van végre még egy érv, mely tanáraink képzését nem bizatja az államra s ez minden államot lényegileg meghatározó jogtermészetéből és a tudós természetéből vett. A jog tényekkel és nem az érzülettel számol; s a jogállam polgárainak nem érzületét, hanem tetteit itéli meg. A tudományok, mint exact tudományok, a természettudománytól kezdve a vallástudományáig szinte tények rendszeresítésével foglalkozik ; de a tudós csak akkor érdemli a valódi tudósnak nevét, ha tudománya személyivé lett, lia tudományos működése annyira összeforrott egész egyéniségével, ha tevékenysége annyira az egész személyiségnek munkája, oly benső sajátos birtok, oly érzületi valami, hogy e nélkül megszűnnék lenni sajátos egyéniségében. Ezért is a valódi tudós tudománya mind az anyag elrendezésében, mind a vezérlő gondolatok alatti csoportosításában, mind pedig végre annak közlésében egészen sajátos, minden másétól elütő. S még egy jellemző vonással találkozunk minden igaz tudósnál : és ez a vallásosság. Igenis a vallásosság. Az áltudós mástól nagy nehezen és mégis már készen átvett ismerettőkéjében oly rémitő sokat lát, s a felkutatott törvényekben az ismeret és élet minden terén oly annyira megoldva látja az ismeret és élet problémáit, hogy kiemelkedve a közönséges emberek sorából egész önteltséggel, brüsk modorral közli az el tulaj doni tottat, vagy hajlong a még többet tudók és hatalmasak előtt, és igen természetesen — néki nem lévén szüksége mélyebb alapokra — tagadja a végtelen szellemet, az Istent. Az igaz tudós, ellenben minél inkább mélyed el az igazság fénye mellett az igazság országába, minél osztatlanabb odaadással önmagáról, minden különleges vágyai, kivánatairól lemondva, keresi objective csak az igazságot : annyival inkább győződik meg arról, hogy szemben a mult kutatók nagy munkájával, és szemben a kutatandó végtelenségével, mily parányi erő, mily semmis; s hálával borul le az igazság szelleme előtt, mely megengedi néki azt, hogy ő is a szellemi lovagok rendjében személyisége teljes odaadásával sajátosan szolgálhassa a végtelen igazságot. Tanulmányozása egy folytonos isten tisztelet, mert folytonos viszonyi-