Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Allítsunk fel prot. tanárképző intézetet (Schneller István)

385 tása ez a véges szellemnek a végtelen szellemhez, valamint a végtelen igazság kijelentése az azt sajá­tosan befogadó emberi szellemben. Ezért is teljes szellemének tudatában feltétlen függés, teljes alázat szemben a végetlen igaz­ság szellemével; de viszont feltétlen szellemi szabadság s önérzetesség minden emberi te­kintély és hatalommal szemben azon tudatban, hogy emez igazság szellemének ő is ép sajátosságában fel­tétlen értékű szerve ; ezért is sajátos isteni czélgondo­latja alapján szigorú önkritika, folytonos törekvés és haladás az igazság kutatása vég­telen utján; de viszont mások sajátos munkásságának és kutatásának gyengéd elismerése, mélta­tása .— azon tudatban, hogy az igazság országa egy szerves egész, melynek életéhez ép az egy igaz­ságnak, ezen életelvnek minél több és változatosabb szervekben való sajátos megalakulása, eharismatikus szolgálata tartozik; s végre örömteljes leeresz­kedés mindazokhoz, azok egyéniségéhez, szellemi arravalóságukhoz, kik mint ő, az igazság kutatá­sának szolgálatába lépni kivánnak, azon tudatban, hogy a feltétlen Uroknak, a tudományban érvénye­sülő igazság szellemének akkor tesznek kiváló szol­gálatot, ha számára ép oly feltétlen hiveket, sajátos szerveket nevelnek : — ezek azon tulajdonságok, melyek ezen vallási meghatározottság alapján az igaz tudóst jellemzik. Az igaz tudós eme kettős meghatározása : az egyéniség elvének tiszta érvényesülése és ezen egyéni­ség vallási meghatározottsága — nem egyéb, mint a prot. általános alapelvnek a tudósra való alkalmazása. A protestantismus, midőn szemben a cselekedetekkel, a tényekkel a hitet, az érzületet, az egyéniséget hangsúlyozza, elvárja tudó­sától — hogy a tudományos ténykedés egész sze­mélyiségének érvényesülése, hogy tudománya személyi, jellemszerű birtokká váljék; s midőn a protestantis­mus az egyént hitével önmagára állítja, minden emberi tekintély alól felszabadítja, — tudósától meg­követeli a kutatás teljes szabadságát; s midőn végre a protestantismus az egyes ember életét az isteni szellem meghatároztatásának szempontja alá helyezi, ügy hogy az egyesnek élete nem egyéb, mint ezen isteni elvnek érvényesülése a személyiségben és ez által a vele szervesen egybefüggő egészben : tudósá­tól is megkivánja azt, hogy isteni czélgondolatja — sajátos hivatása tudatában ezt érvényesítse szakadat­lan törekvő munkában — folytonos kölcsönhatásban az egy igazságot kutató egyénekkel, hogy igy minél szélesebben és intensivebben életet, valóságot nyerjen az egy igazságnak végtelen számú sajátos szervekben ténykedő országa. Midőn tehát ép a protestantismus alapelvei­ben felismerjük egész közvetlenségében és általános­ságában azon ható szellemet, mely a tudóst igaz tudóssá teszi : a tudomány szempontjából, — annak érdekéből is kívánjuk, hogy leendő tudósaink, tanáraink ne az állam, hanem a prot. egyház fő­iskoláiban nyerjék képeztetésüket s képesítésüket. Őseink iránti kegyelet, kik az iskolát az egyház veteményes kertjének tekintették ; őseinknek ez elvért való küzdelme és ezen elvnek békekötésekben és tör­vényekben érvényesülő győzelme; ezen győzelem által reánk hagyott autonómiánk kincse; — de másrészt azon tudat, hogy az 1883-ki XXX. t.-cz. által közép­iskoláink prot. jellege ellen irányult szellemet csakis prot. szellemű és jellemű tanárok által ellensúlyoz­hatjuk, hogy ily tanárokat a jelenlegi állami egye­temektől nem várhatunk, s hogy ép a valódi cultur­állain, a nemzeti nevelés, valamint az igaz tudomány érdekeit egyformán szolgálhatjuk : egyaránt a magyar­honi ág. hitv. evang. egyháznak elodázhatlan kötelességévé teszi prot. tanárképző és képesítő intézet felállítását. Ez eszme nem új. Még mielőtt a törvény hoza­tott volna, már is élénken foglalkoztatta ezen eszme egyházunk vezér fér fiait. Hivatalos kifejezést nyert pedig theol. akadémiánk felállítása alkalmával, a szer­vezet és ügyrend 14. §-ban, melyben ugyanis az akadémia feladata következőleg határoztatik meg : A theol. akadémia, hazai egyházunk igényeinek meg­felelő lelkészeknek s esetleg tanárok képzésében nyilatkozó feladatát, a bölcseimi- és vallástudományok előadására és seminariumok vezetésére választott ren­des, rendkívüli és magántanárok közreműködésével kö­vetkezőleg oldja meg stb. — A tanárképzés tehát czélba vétetett, megvalósítása a jövőtől váratott el.— Alig folyt le néhány év : a közbe jött törvény, az a közben tett tapasztalatok e czél megvalósítását sürgősen követelik. Tudom nagyon jól, hogy vannak nehézségek, melyek e czél elé kérlelhetlen vétójukkal tolakodnak. Nem értem az alatt a középiskolai törvényt; ez nem akadályoz meg minket e czél megvalósításában, ellenkezőleg a törvény 61. §. 2-dik pontja más fel­sőbb iskolai tanfolyamon saját szaktárgyaival 4 éven át foglalkozó egyénnek ép ügy megengedi a tanár­vizsgának letehetését, mint egyetemen vagy műegye­temen ugyanezt végzetteknek ; s a miniszter — tehát a törvényjavaslat legilletékesebb interpretalója — javaslatának beterjesztése alkalmával egész világosan kijelenti beszédében, hogy „az állam a tanári képzést mindenkire bizza s tanárképző-intézetet mindenkinek megenged" (Ballagi lapja 298.) ; s ugyanazon beszéd­ben arról is biztosít : hogy „ha az egyházak s fele­kezetek oly felsőbb iskolákat állítanak fel, melyek tanárokat képeznek rendszeresen : a törvényhozás ott tanár k é p esi tő bizottságok felállítását nem fogja akadályozni (u. o. 299.). E tekintetben tehát meg lehetünk nyugtatva. A nehézségek alatt értem az anyagi természe­tüeket : a pénzhiányt. — Kész pénztárra ily intézet emelésénél nem utalhatok, de igen is egy élő tőkére, mely semmiféle áráramlatoknak nincs alávetve s ez a prot. öntudat, a prot. szellem gazdagsága, mely mindannyiszor, a hányszor égető, a protestantismust veszélyeztető csapások elhárításáról szó volt : áldozni akart és tudott is. E sziklára fektetjük reményünket. Schneller István.

Next

/
Thumbnails
Contents