Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Ubi causa? (Verus)

334 végűi egy czikket szintén Z. E. aláírásával, a melyben csekély személyemmel együtt gyanusíttatik a zólyomi papságnak azon része, a melyhez én tartozom (erre kérem szabadalmat vehet, ezt eddig nem tette még senki sem); ugyanezen czikk nyíltan kérdezi, hogy pap- és tanítójelöltjeink általában, ha tanárok közelségét nem érzik s valamely egyházi hivatalba bejutnak, megszűnnek hazafiak lenni. Azért j úgy kell bánni velők, mint a cholerás vidékről jövő utasokkal, a „sorompónál" vesztegzár alá helyezni és „hazafisági nyilatkozatokkal" dezinficziálni. Ne azt resteljük, ha idegen, ha ellenségünk pálczát tör felettünk, hanem azt, ha mi magunk terjesztjük a rosz hírt egyházunk felől. Mindezek daczára én készségesen elismerem, hogy Z. urat a legjobb szándék vezérelte eljárásában, én nem gyanúsítom a mint ő azt velem szemben tette. Őt a legtisztább szándék vezérelte, mint azt a fiút, a ki betegen fekvő anyjának a homlokáról balta fokával akarta elkergetni a legyeket. Oda sújtott a hol a légy ült, a légy elrepült, de az anyja halva maradt. Hagyja Ön kérem inkább alkalmatlankodni azokat a legyeket, találkozik még ember közöttünk, aki azokat más módon is el tudja távolítani egyházunk szent testéről. Én inkább hagynám, mint sem árulója, gyilkosa legyek anyaszentegyházunknak. Ideje volna, ha illetékes helyről is megtennék a lépéseket az ilyen visszaélések megszüntetésére. Hurtay György, ev. lelkész. iliflll, Ubi causa? (Szemelvények egv egyház életéből.) Máté 13, 25. „És mikor az emberek aludnának, eljőve az ő ellensége és vete konkolyt a gabona közé, és elméne." Ha a fa elvirágzott, gyümölcsöt hoz. Ez a természet rendje. Ha jó földbe esett a mag, gyümölcsöt terem „és pedig némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely harmincz annyit." Ezt hirdeti az úr szolgája a népnek; ez élete, ez reménye a munka emberének. S ha még is bekövetkezik a szükség, ha a szorgalom verejtéke keserű könyhullatást nyer jutalmúl : még ez is elviselhető volna, ha az akarat, a buzgóság az ok és okozat kényszerítő hatása alatt legalább keresett volna módot a szükség és nyomor a pusztulás és hanyatlás elhárítására ! . . . Hű képe ez egyház is, melyről megemlékezem, tiszt, olvasó, annak a törzsnek, mely a múltban átélt viharok között nemhogy enyészetnek indult volna, sőt új és erőteljesebb hajtások sarjadzottak rajta, de a melyekben most életerős korukban van megbénítva az élet, — hű képe ama jó földnek, melyben az elvetett mag, évről-évre fokozottabb mértékben láttatta a munka áldásos jutalmát : ámde a túlfeszített igények s a munkamezőn lappangó bizalmatlanság „felfelé" és „lefelé" egyszerre életerét metszették és a gyümölcsöző egyház immáron szükséget szenvedő egyház lett. A brassói evang. magyar egyházmegyébe kebelezett apáczai egyházról szólandók, melyről pedig nehezen esik nekem szólanom, nehezen különösen oly viszonyok között, melyek bizonyos tekintetben minta-egyháznak tüntetik fel a t. olvasó előtt. De mert e gyülekezetnek most már állásától elmozdított lelkészét annak áldástalan, számítva űzött tényei tették ismeretessé a hazai prot. közönség előtt, a kinek egy időre még az erdélyi közvéleményt is sikerült a maga részére megnyerni s a ki immáron visszadőlt a szászok türelmes karjaiba, álmodozik „17. évi leghazafiasabb irányban teljesített papi szolgálatainak" (saját szavai) édes emlékeiről ; — s mert ennek a papnak csak az esperességgel szemben viselt dolgai hozattak, annak idején az „Apáczai tévelygésben" köztudomásra, de nem annak hivatalos és magán ténykedései híveivel, egyházával szemben: felmutatok e 17. évi lelkészi alkotásból egy pár száraz adatot, melyek bizonyára az ő érdemeinek jutalmáúl tüntetik fel a segesvári szászoknak nagylelkűségét, midőn tanári állást adtak neki gymnasiumjokban. Olvastam az egyház vázlatos történelmét ez évi püspöki visitationális jkönyvben ; dicséretes fejlődés és életképesség jellemzik a 70-es évekig. Felső magyarország s általában egyetemünk bármely egyházmegyéjének elsőrendű egyházát képezhetné ez 1350 lelket számláló gyülekezet, melyben évente 190—200 iskolaköteles gyermek nevelését három tanitó vezeti a népnevelés igényeinek teljesen megfelelő díszes iskolahelyiségben s e mellett van — az állam gondoskodása folytán — nyári óvodája is. Csupán ott ragadom hát meg a fonalat, hol hanyatlásának káros jelei mutatkoznak s csupán azon szomorú adatok történeti felsorolására szorítkozom, melyek életképességét jelenben egészen tehetetlenné tették. 1870. óta, tehát az elmozdított lelkész hivatalba lépése óta, a virágzó gyülekezet — mely annyi üldözés és anyagi csapások alatt soha le nem roskadt reménytelenül — a hanyatlás szomorú korszakába lépett. Nem talált-e elég tápot a kegyes emlékű elődök példáján isteni félelemmel haladni? Nem jutott-e neki rész amaz isteni szikrából, mely az egyházias életben s a szeretetből folyó jó cselekedetekben gyümölcsözteti ez istentől nyert adományt? Oh igen, méltó örököse a most élő egyház a múltnak; őseik nyelveért, nemzetiségükért tudnak buzogni a jelenben ép úgy mint a múltban ; az a csekély földterület, mely nekik kenyeret ád, csak kitartó szorgalommal és terhes munkával teszi lehetővé számukra a megélhetést. Es ha mégis szükséget szenved a közös kincs, annak mélyebben rejlenek ható okai. melyeket a t. oivasó, a lelkésztársak az alább közlendőkből sorok között olvashatnak. Hogy miképen fogta fel a lelkész 17 év alatt a g}

7ülekezettel való viszonyát, élénk tanúságúi szolgál azon tény, miszerint alig van a gyülekezetben család, melyet folytonos félelemben ne tartottak volna perlekedési viszketege s a papi hivatással össze nem illő pénzügyi vállalatai; s e tyránnusi ténykedései közben kormányozta az egyházat úgy, hogy a vakító félelemben még felvilágosítást sem mertek tőle kérni az egyházi ügyek kezeléséről. Hogy miképen fogta fel a cura pastoralis fogalmát, ismét csak bizonyítják azon tények, hogy 17 év alatt a hívek lelki gondozását teljesen elhanyagolta, a hétköznapi isteni tiszteleteket önkényüleg eltörölte, temetéseket éveken