Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Tanévmegnyitó beszéd (Schneller István)

332 hasson e döntő kérdésre : kedves kötelességem. E kötelességemnek pedig úgy vélek legjobban megfelelhetni, ha feltüntetem Önök előtt, kedves pályatársaim azt, hogy mit kiván intézetünk minden polgárától. ° Intézetünk czimében e kivánatok részletezvék. Feladatom — Isten segedelmében tehát nem kiván egyéb lenni, mint az intézetünk czimében rejlő mozzanatok és az ezekkel adott Önökhöz intézett kivánatok kifejtése. Intézetünk akadémia s így megkívánja ez minden polgárától azt, hogy akadémikusnak tudja magát. Az akadémia eredetileg egy kellemes, árnyékos helyet jelentett, ahol is visszavonulva az élet zajától, a napnak égető és emésztő támadásai- és gondjaitól megpihentek azon férfiak, kik a külső, érzéki, muló életben megnyugvást nem találva, lelki életük megnyugvását csak egy végtelen eszmében, az igazság eszméjének párbeszédes keresésében, látásában lelték meg. Az isteni Plató nagy nevével szorosan egybekötött az akadémia neve. Akadémikusok az ő tanítványai, az ő követői. Az új korban ismét egy egyetemes óriás, Leibnitz, volt az, ki az akadémia nevét fennen hangoztatá, a ki az új kor legnagyobb paedagogusának Comeniusnak eszmejét megvalósítá azon tudományos intézetek teremtésében, melyek nemzeti talajon fölépülve minden kultur államban keletkeztek azon egy czélból, hogy a tudósokat minden nemzeti különbségek nélkül egy eszme köré csoportosítsák — az igazság kutatásának eszméje köré. A mi intézetünk is akadémia, polgárai akadémikusok, és pedig méltán, mert azon eszme, mely az intézetet létesítette és így fenn is tartja, nem volt más, mint a theologiai intézetnek a tudomány színvonalára való felemelése; azaz oly intézet létesítése, mely az igazságnak önálló és feltétlen keresésében és kutatásában leli lényeges feladatát. Az út, a mód, a melyen és mely szerint a czél felé törekszik, különbözik ugyan az említett akadémiák útjától és módjától. Míg amaz ókor akadémiája Platóban találta fel mesterét : addig a mi akadémiánk Luthernek Erasmus ellen érvényesített jelszavát magáénak ismeri el : Ami eus Plató, amicus Socrates, sed praehonoranda veritas (de servo arb. 1525 B 3). Míg az újkor akadémiái meglett, hírneves tudósok egyesülésében kutatják a tudomány legkülönfélébb irányában az igazsagot : addig a mi akadémiánk iskola s így nevelői czélzatú, és ennek következtében tekintettel a főczélra oly intézet, a melyen tudósok és leendő tudósok kölcsönhatása alapján az érzék az igazság kutatása, egy bizonyos irányban, tehát egy bizonyos tudomány iránt felkeltetik, ápoltatik s "a melyen alkalom nyilik az önálló tudományos élet érvényesülésére. Az akadémia nem szervezete, nem tanrende, nem tanerői vagy plane tanfolyamok száma által lesz akadémiává, hanem csak is az által, hogy abban az önálló tudomány szelleme az éltető, a mozgató erő. E szellem hivatásszerű képviselői a tanárok. Valójában azzá válik itt a tanár, midőn hivatásában egyéniségével egybeforrott isteni czélgondolatot ismer fel; midőn érzi azt, hogy magában véve semmis, de feltétlen értékűvé válik az által, hogy hivatását sajátosan megoldva eme megoldásban istentiszteletet végez; ha alázattal meghajol az Igazság Istene előtt s mindazt, a mi — kegyelmi ajándéknak veszi a minden jó és igaz forrásától, Istentől. Ily tanár a mint feltétlenül meghódol a végtelen igazság előtt, ép oly feltétlenül és minden tekintet nélkül hirdeti szóval és tettel az isteni kegyelem alapján folytatott osztatlan munka eredményét. Szerényen bevallja kutatásának határait, ismeretének — a végtelen igazsággal szemben való gyarlóságát, a mélyebb kutatás gyümölcseként feltűnő mult tévedéseit; s midőn ezt teszi, midőn önmegtagadólag öntekintélyéről az igazsággal szemben lemond, midőn önmagát mintegy keresztre feszíti a végtelen igazság diadala érdekében : akkor bizonyul be igazi akad. tanárnak, akkor támad fel ő benne az igazi tudós. Érdeke nem lehet az, hogy tanítványokat szerezzen ön maga számára : egyedüli érdeke az, hogy mindnyájan, a kik vezetésére bizvák, ép úgy mint ő — feltétlenül hódoljanak az igazság égi szavának. Ezért is nem a mult, a mások által nyújtott kész anyagnak tárgyilagos előterjesztésén fekszik működésének súlypontja, tanári működésének ereje, éltető szelleme a professio. Az akadémiai tanár professor, azaz vallást tevő. Feltárja hallgatói előtt szellemi műhelyének szentélyét. Az előadásokban, seminariumi munkásság közben és a személyi érintkezés és társalgás alkalmával kutatása módjával megismerteti ifjú pályatársait, állást foglal a kutatás eddigi eredményeivel s személyiségével egybeforrott, valóban elsajátított anyagot, a mintegy személyivé vált tudományt minden tartózkodás, rejtegetés__nélkül tisztán és teljesen előterjeszti hallgatói előtt. Önmagát, mint az igazság egy orgánumát, tehát önmagát feltétlen értékében áldozza fel folytonosan az igazságra törő hallgatói előtt : a valódi professor. Szent hely ezért is az akadémia helye. Odi profanum vulgus áll itt is — s saruját, a földi szennytől, az érzéki élet és előítélet sarától bemocskolt saruját oldja le az, ki e szent helyre lépni kiván. Az Isten, az igazságnak földi gyarlóság fölött győzedelmeskedő éles világos szellemének országába lép a hallgató, a leendő tudós, — az akadémikus. Komoly egy lépés ez! Vége a közvetlen befogadásnak a kész anyag egyszerű eltulajdonításának. Ellentétes nézetekkel, tételekkel találkoznak s a gyermekkor kies kertjébe, az ifjúkor a képzelet melegével alkotott oly egységesnek feltűnő fellegvárába kételyek hatolnak be. A mi oly szép, a mi oly egységesnek tünt fel eddig, — megsértve, felbontva, tán rom alakjában fenyegeti saját kétségbeejtő létüket. Ereznek erőt önmagukban ily látvány elviseléséhez s mi több, éreznek erőt önmagukban, hogy e kételyek fölött győzedelmeskedve a régi és új elemekből egy egységes, szilárd alapú új épületet emeljenek ? ! Titani erő kell ehhez s a vakmerő is hajótörést szenved ily vállalatban. Nem — érezni kell azt, hogy ily feladattal szemben semmisek vagyunk, s hogy ily feladat •flH H