Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az ó szövetségi próféták és a pentateuchi törvényhozás (Bancsó Antal)

24 ejtette, belátta azt is — sőt ezt tapasztalhatta is — hogy a puszta tagadással, bármily nyomós e'rvekkel támogattatik is az, a régi nézet uralmát meg nem döntheti, hanem a régi nézetnek positiv Ítéletével más positiv Ítéletet szükséges szembeállítania. — A dolog természetéből folyólag belátta továbbá a kritika azt is, hogy a Pent. eredetének kérdése történeti úton nem oldható meg, hanem csak kritikai úton, hypotliesisek felállítása által tehetők annak megoldására kísérletek. — Végűi a mai kornak tudományos törekvése elég komoly arra is, hogy belássa, miszerint hypothesiseket a levegőbe építeni nem lehet és nem szabad, hanem azok számára szilárd alapot kell keresni. — S ezen szilárd alap viszont a Pent. eredetének kérdésében hol volna természetesebben kereshető, mint magukban a Pent. egyes könyveiben, a hol azokat a mai tudományos kritika, mely a Pent. eredetének kérdésében még mindig a liypothesisek felállításával s azoknak tudományos elméletekké való kifejtésével van elfoglalva, valóban keresi is. — Hogy miként? — arra nézve jelen czikkem érdekében elégségesnek tartom, hogy pár rövid szóval az utolsó félszázadnak Pentateuch-kritikájáról megemlékezzem. Közös jellemvonása ezen félszázad Pentateuchkritikájának először is az, hogy felismervén, miszerint : a Pent. nem egységes szerkezetű mű, abban több különféle jellemű forrásokat, illetőleg alkotó részeket különböztet meg, melyek között a legfőbbek : az Elohista okirat, a Jehovista okirat és a Deuteronomium. — A második közös jellemvonás pedig azon ítélet, hogy a Deuteronomium nem a törvénynek ismétlése, a minek az a görög fordítóktól nyert nevében feltűnik, s a mely név oly hosszú időn át a tudománynak csak félrevezetésére szolgált ; hanem a Deuter, az ő főrészében, mint tisztán törvénykönyv (5 — 26-ik fejezet), a történeti keretűi szolgáló s későbbi eredetű bevezető és befejező részek nélkül egészen önálló mű s azonos a Jósiás király idejében (623-ban) feltalált törvénykönyvvel (II. Kir. 22. és 23-ik fejezet). Lényeges eltérés mutatkozik azonban ezen alkotó részek chronologiai rendjének megállapításában s e tekintetben az utolsó félszázad Pentateuchkritikájában két főstádiumot lehet megkülönböztetni. Az első stádiumban, mely a harminczas évek közepétől a hatvanas évek közepéig terjed, az uralkodó vélemény az, hogy a Pent.-nek legrégibb s eredeti alkotó része az Elohista okirat, mely ugyanazért alapokiratnak neveztetik, mely főrészében törvénykönyv ! volt, magában foglalván a 2., 3. és 4-ik könyvnek majd összes törvényeit, nevezetesen pedig a vallásra, a czerimoniális kultusra vonatkozó összes u. n. levitikus törvényeket. — Az Elohista okirat mellett, mint törvénykönyv mellett a Pentateuchnek legifjabb alkotó része a Deuteronomium. A második stádiumban, mely a hatvanas évek közepétől — Julius Graf munkájának („Die gesch. Bücher des A. T." 186%) megjelenésétől — számítható, ez a viszony a Pent.-nek, mint törvénykönynek említett két főalkotó részére nézve teljesen megfordíttatik, a mennyiben a Deuter, a Pent.-nek legalább mint törvénykönyvnek legrégibb alkotó részeként tekintetik. Ellenben az előbb alapokiratként tekintett Elohista okirat „Papi Codex" név alatt jóval a fogság utáni időbe, Esdrás idejébe tétetik. — A viszony a kritikának e két stádiuma között úgy is kifejezhető, hogy míg az első stádiumban a Deuter, a terminus ad quem, — addig a másodikban a terminus a quo ; vagyis a Deut. itt úgy szerepel, mint a zsidóknak legelső irott törvénykönyve. A mennyiben engem jelen czikkemben a Pent. csak mint törvénykönyv érdekel, annyiban nem tartom szükségesnek megemlíteni a kritikának a Jehovista okiratra vonatkozó eltérő Ítéletét, mert ezen okirat majd egész terjedelmében csak történeti tartalmú. Épen úgy mellőzhetem annak megemlítését is, hogy a legújabb kritikai felfogás ismer a Deuter, előtt is egy rövidke kis törvénykönyvet, az ú. n. „Szövetség könyvét (Exod. 21. 1—23. 15, vagy legföljebb Exod. 20. 22 — 23. 33). — Mellőzhetem ennek a megemlítését főleg azért, mert a Szövetség könyvében, különösen annak rövidebb alakjában (Exod. 21. 1 — 23. 15.) a vallásra vonatkozó törvények úgyszólván teljesen hiányoznak ; az abban foglalt törvények a polgári életre vonatkoznak. — Egyébként pedig a Szövetség könyve úgyszólván egészen fel van véve a Deuteronomiumba, a mint erről kiki egyszerű összehasonlítás útján meggyőződhetik. Ezen krit. nézetek indokolásának ismertetését — ámbár az igen érdekes és tanúságos — jelen czikkem érdeke nem kivánja tőlem s az nagyon messze is vezetne. — Ellenben összefügg jelen czikkemnek érdekével annak megemlítése, hogy ámbár a kritika — mint fentebb már kiemeltem — az általa felállított hypothesiseknek szilárd alapját magukban a Pent. könyveiben keresi s e tekintetben kiváló szerep jut az újkori Pentateuch-kritikában a Deuteronomiumnak, mindamellett szívesen fogad máshonnan, a Pent. könyvein kivűl eső körből eredő bizonyítékokat is, melyek különösen ténylegességük által, mint történeti bizonyítékok alkalmasak a tisztán kritikai bizonyítékoknak megerősítésére. Az ily történeti bizonyítékokat természetesen a kritika maga is felkeresi. Kiválóan erős ilyen történeti bizonyítékok meríthetők nevezetesen az ó-szövetségi próféták könyveiből, a mennyiben t. i. azoknak hitelessége általában el van ismerve s a mennyiben másrészt a próféták működése oly szoros szerves összeköttetésben van Izraelnek egész, de különösen vallási életével. A ki most már a Pentateuch-kritikában azt a kritikai álláspontot foglalja el, melyet fentebb az utolsó félszázad kritikai fejlődésének 2-dik, tehát legújabb stádiumaként pár vonással jellemeztem, arra nézve — egyelőre természetesen csak mint kritikai álláspontjának logikai következménye — a priori áll azon ítélet, hogy az ó-szövetségi próféták irott törvényt, mely a vallásnak positiv alapját képezte volna, nem ismertek. Nem ismertek névszerint egészen Jeremiásig, a kinek korába esik Izrael legelső irott törvénykönyvének, t. i. a Deuteronomiumnak