Evangélikus Egyház és Iskola 1888.
Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Luther élete (Hutter Zsigmond)
158 nők." (tWn bizony azért, mert a mi egyházunk közönségéhez fordulunk támogatásért, s egyházunk bármely 5 köréből jövő érdemes theol. szakmunkák kiadását kívánjuk lehetővé tenni? Avagy tehetünk-e máskép, s nem volna-e nevetséges, ha az említett czélok bármelyikének okából máshova fordulnánk, mint egyházunk közönségéhez? Avagy talán, miután ez nem lehetséges, várjunk addig, míg „az akad. tankönyvirodalomnak tágabb olvasó közönsége megteremtetik, a melyet csakis az egyetemes egyház lelkészi kara és theol. ifjúság, képes nyújtani ;" (kérem, máshová fordultunk-e mi?); vagy mig érvényesül e kérdésben is „a protestáns felekezetek irodalmi egysége és kölcsönös támogatása?" az az, halaszszuk a dolgot ad Graecas Kalendas? Nem, kérem ; inegteszszük, a mi keveset tehetünk és pedig mielőbb; az áldást és a sikert Istentől várjuk, a ki bizonyára helyes útra vezérlendi törekvésünket, ha az a kellő talajt megtalálja s életre valónak bizonyul. Vágvidéki lelkész űr sokszor, talán a kelleténél jobban is hangsúlyozza, hogy a „Felhivás" következtében az irodalompártoló evang. közönség szűk körének vállaira csak újabb teher hárul. Azonban kár volt az érem másik oldalát is be nem mutatnia. A theol. Akad. tanári karának Nestora, s egyik ifjabb tagja, az első Egyházjogtanát, a másik evang. dogmatikáját, előre lemondva minden munkadíjról, saját költségükön, saját koczkázatukra sajtó alá bocsátják, s kar társaikkal együtt előfizetési felhívást bocsátanak szét, kijelentvén, hogy ha a két munka a közönség támogatása folytán megjelenhetik, a befolyó hasznot oly alap létesítésére fordítják, a melynek segélyével más, hasonló, hiánytpótló művek, jöjjenek bár egyházunk köréből bárhonnan — megjelenhessenek. Ugyanezen „Felhivás" kibocsátói felkérik azokat, kik a megjelenendő műveket bírni nem kívánják, de az ügy iránt érdeklődnek s annak sikerét óhajtják : járuljanak (bármily csekély) összeggel az alaphoz. Azt várnók, s nem méltánytalanul, hogy e „Felhívásra" a válasz csak egy lehet; hogy äiZ 8) válasz nem lesz lamentatio separatistikus törekvések felett; s hogy nem kell azt „a vallásos irodalmat pártoló tudományszomjas szegényebb sorsú közönségnek a gombokon kiolvasnia. Mi e választ nyugodtan várjuk a szíves olvasótól. Nem csüggesztve a begombolkozó bölcseség főtcsóváló baljóslatai s olcsó, koraszülött kritikája által, áthatva feladatunk komoly voltától, megújítjuk a „Felhivás"-ban kifejezett kérelmünket, s bizalommal fordulunk azokhoz, kik a theol. tudományos szakoktatásnak s theol. irodalmunknak ügyét szívükön viselik, támogassanak bennünket önzetlen törekvésünkben akár előfizetéseikkel, akár az alapot gyarapító adományaikkal. Ha az eddigi előfizetők és adakozók — még rövid — névsorát tekintjük, némi biztatást és megnyugovást látunk benne eddig is az iránt, hogy a helyes útra léptünk. Az áldozat és a segély, a melyet kérünk — ismételve mondjuk : nem a" magunk számára — számokban kifejezve nem oly igen nagy, hogy czélunk megvalósítását lehetetlennek kelljen tartanom. A méltányos és szigorú kritikát pedig, az egészséges fejlődés ezen nélkülözhetlen feltételét, kérjük akkora fenntartani, a mikor annak tárgya is lesz. A mi pedig azt a sokat hánytorgatott s egyenesen nekünk imputált separatismust, központtól való divergálást, az elkülönítő ellentétek keresését stb. illeti : világos, hogy ha egy mustármagnyival sikerül a theol. Akadémiának előmozdítani a „Felhivás"ban körvonalozott czélok megvalósítását, sokkal üdvösebb és maradandóbb hatású „czentralizáló" és „egyesítő" munkát végez, mint akár húsz újságczikk, a mely a tények jés szavak félre — v agy m eg nem értésével ama „Felhívást", a benne levő világos tiltakozás daczára, elég ízléstelenül a Prot, irodalmi társaság programmja mellé, sőt azzal szembe helyezi ! Vajha eljönne az idő, és mielőbb, a midőn más hatalmasabb factorok a „Felhívásban" körvonalozott kezdeményezésünket szükségtelenné teszik. Addig azonban ne csak „hangoztassuk és fennen lobogtassuk amaz egyes prot. körökben máig sem teljesen érvényesített valódi prot. elvet : in necessariis unitas, in dubiis libertás, in omnibus charitas", hanem a szerint tegyünk is valamit. Pukánszky Béla, theol. akad. tanár. (A mívelt közönség s különösen az ifjúság számára. Irta dr. Masznyik Endre, theol. tanár. Pozsony. A szerző sajátja.) Harmadik czikk Említettem, hogy dr. Masznyik már a bevezetésben is Luthert és megjelenését az isteni gondviselés teljes mellőzésével és korának hézagos festésével, mint csudával határost tünteti fel. Ha ezt ott nem helyeselhettem, annál inkább sajnálom, hogy művén mindvégig ugyanezen felfogás vonul keresztül, amenynyiben Luthert minden áron óriássá tenni akarva, oldala mellett mindent szükségszerűen kicsinyíteni igyekezik. S ezen törekvés a milyen megmagyarázható, épen olyan naiv, mert ha kicsinyíti a környezetet, az apró emberek között Luther is a valónál kisebb marad, csak olyan, mint a fecske a szúnyogok között. Nincs szándékomban V. Károlyt dicsőíteni, nem is tulajdonítok neki tetteket, érdemeket, melyek alakját századokra keresztül messze kimagaslóvá tennék, de a mikor nem ismerem el ragyogó csillagnak, minden jelentőségnélkülinek sem mondhatom s épen nem fogadható el dr. Masznyik Ítélete, hogy ő, — úgylátszik azon egyszerű okból, mert a Luther-féle mozgalomhoz nem csatlakozott, sőt annak ellenébe helyezkedett : „nem állott a helyzet magaslatán. Nagy idők kis embere volt." — 132 1. Mind igaz, hogy spanyol földön nevelkedett, barát nevelésben részesült, de épen akkor tisztelet neki, ha papi környezete akaratával szemben érvényesíteni tudta saját szabad akaratát. Mikor Lutherhez udvarias meghivó levelét megírja, mikor Páviánál büszke sassai elől az ellen menekül, mikor diadalmas i sereg élén Rómának rettegett kapuit döngeti, vagy
