Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Nekrologok - Pittner Mihály

13 életrajzokat, hanem írnak önéletírásokat is. Pedig ha valami kényes dolog, úgy az önéletírás az. Igaz, a mi tudományunk azokéval nem áll a színvonalon; de igaz az is, hogy lelkészi pályánk sokszor gazdagabb tanulságos tapasztalatban, mint azon német tudósoké, a kik életük nagy részét íróasztalnál töltik el. Jelen sorokban veszik a t. olvasók egy oly testvér életrajzát, a ki felvette a keresztet és úgy követte Urát, tűrve, remélve, nélkülözve, zúgolódás nélkül, hiven, „lelkiismeretesen." — Pittner Mihály, azon boldogult testvérünk, kinek életpályáján kevés rózsát, annál több tövist látunk. Született 1820. Selmeczbányán és ugyanott végezte a gymnasiumot, Eperjesen pedig a theologiát és a jogi tanfolyamot, amazt Greifswaldban és Jénában folytatván. — A forradalom kitörésekor neveló' volt Draveczky Mihálynál Unghváron, azután Kubinyi Józsefnél Árvamegyében. Candidaticumot tett Selmeczen és Tipolczon. 1852. Chalupka János által felszenteltetvén, Ocsován Zólyommegyében segédlelkész lett. Egy év múlva Petrováczra Bácskába ment, hol négy évig segédlelkész volt. 1860-ig Selmeczen az algymnásiumban tanárkodott, mely évben a N.-honti esperességben exfiliálási és anyásitási nehézségekkel küszködő' prencsfalusi egyházban adminisztrátor és tanító lett, mig 1862. véglegesen sok küzdelem után beigtattatott rendes lelkésznek ; azonban a lelkésznek járó 50 mérő búzát az addigi anyaegyház lelkészének tartozott kiszolgáltatni, és pedig annak haláláig, 1869-ig ; maga csupán csekély tanítói fizetésén tengó'dött. — 1864. évben a tövises életútra társnőt választott magának, nó'ül vévén Raphanides Emilia hajadont, akkori cserii lelkész leányát. — A megpróbáltatáshoz csakhamar családi gondok is járultak. — Hat gyermeke közül négy korán, ezek közt kettó' rövid két nap alatt a halál angyala által kiragadtatott az éló'k sorából, kiknek betegágyánál bámulatra méltóan virrasztott, nem kiméivé sem orvosi költséget, sem fáradságos utazást éjjel-nappal, amint csak egy gondos atya teheti. Két derék fia közül a fiatalabbik mint algymn. tanuló nagy fájdalmára korán meghalt, életben maradván az idó'sebbik, a ki selmeczi gymnásiumi 8 évi tanulói pályáját jeles sikerrel végig futotta, jelenleg pedig a budapesti kir. magy. tudomány- j egyetem bölcsészeti karának (classica - philologia) másodéves hallgatója. Teljes öröme volt reményteljes egyetlen fiában, kivált midőn értesült Barthal tanárának nyilatkozatáról, mily „nagy örömére szolgál neki, hogy hallgatója Aurel, teljes odaadással és nagy érdeklődéssel szakmájának él.

u A családi nagy gondokhoz csakhamar csatlakozott a bajok legnagyobbika, „testébe hegyes ösztön ragadott" arczán karczolat folytán kezdetben lényegtelennek látszó horzsoláshoz hasonló kis sebet kapott, mely 14 éven át szakadatlanul gyötörte, kínozta, enyhülést csupán a tudományos búvárkodásban és végre halálban találván. Gyógykezeltetett Selmeczen, a hol az operátio alatt kiállott kínokról maga így nyilatkozott : ha a pokoli kínok olyanok, akkor mától fogva fogok imádkozni, hogy azokba ne jussak. — A baj nem szüntével háromszor Bécsbe utazott, a hol főt. Szeberényi János kegyes ajánlása folytán a német evang. papfi Billroth és Gerzuni híres orvosok felvették a nagy kórházba és sebét operálván, arczát felső állkapcsának elvesztése folytán eléktelenítették, úgy hogy érthetően beszélni is csak bizonyos szernek alkalmazása mellett birt, és épen e miatt f. é. november 30-án Budapestre ment Lumniczer orvoshoz, a Rókus-kórházba, a ki sebét gyógyíthatlannak tartván, csupán beszélhetés tekintetéből „plastikát" akart alkalmazni, ezzel talán lehetővé akarván tenni a kenyérfélével való táplálkozást is, mit évek óta nélkülözött. Hangja idegrendszere erőteljes volt, úgy hogy még f. é. november közepe táján hatásos halotti beszédet mondott. Csak f. é. deczember 12. betegedett meg súlyosan, vissza akart térni övéihez, de nem volt képes, mert rohamosan gyengült és az orvos is lebeszélte. Két napig imára kulcsolt kezekkel lelkét Istennek ajánlva küzdött a halállal, míg deczember 22. délután 1 órakor kiszenvedett. Földi maradványai Budapestről vasúti fennakadás folytán Ipolyságra deczember 25. délután 1 órakor, innen pedig az nap éjfélkor Prencsfalura hozattak, a hol deczember 26-án délután híveinek és ismerőseinek meleg részvéte mellett a sírba tétettek. Annyi szenvedés után, a béke angyala őrködjék felette ! Egész élete evang. paphoz méltó, példás volt. Mennyire nem kereste a magáét, még azt se, a mire joga volt, kitűnik abból, hogy a különféle bizonyítványok kiállításaaláírásáért csak kivételesen fogadott el néhány krajczárt, azokat mint egyéb mást rendesen ingyen a legkészségesebben szolgáltatta ki. — Hiveit lelkiismeretesen szolgálta nemcsak a templomban, hanem az életben is, és nem egyszer történt, hogy valamely beteg hivének Selmeczről gyalog, zsebében hozott orvosságot. — Majdnem asceta volt, a mit sokan félre is magyaráztak, hanem a tisztességet mindig szerette, kerülvén mindenben a fényűzést, csupán a szép könyvtárra költött temérdek pénzt, még halála után is érkeztek a külföldről könyvek. Különösen dogmatikai s homiletikai művekben búvárkodott éjjel-nappal. A merev betüimádást kárhoztatta, mindenben az észszerű szellemet, ideált keresvén, hanem a különféle irányú tudósokkal juxta se posita ismerkedett. Kivált pedig jeles német egyházi beszédek olvasásában, felettök való elmélkedésben találván örömöt, életének nagyobb részét ennek szentelte, nem kiméivé a pénzt, folytonos összeköttetésben állt a külföldi könyvkereskedőkkel. — Prédikáczióit a legnagyobb gonddal készítette, kőnyomatszerűen leírva azokat. — Előadása szónoki volt mindenkiben érdekeltséget akart ébreszteni, az agg tanító szerint, a szent leiket önteni a hivekbe. Mindig számított arra is, hogy az egyház vegyes vallású, és a választanokat népszerűen előadni, a híveket erkölcsileg emelni, idegeneket a templomba vonni, a hivek sziveibe bepillantani, a mint tudott, úgy teljes buzgósággal akart is. — Csekély fizetésből mikép birta el a nagy költségeket a könyvekre, folytonos gyógykezelésekre, szintén megfoghatlan, s daczára annak, hogy fia kitűnő tanuló, sohasem unszolta, mint szokta volt mondani, „koldulásra." — Sőt e tekintetben ambicziója oly túlérzékeny volt, hogy a kerületi özvegy-árvaintézetnél sem akart alkalmatlankodni, s csak utolsó időben volt ellenkező véleményen, „csakhogy már most nincsen annyi pénzem, mondá, fiamra kell minden krajczárt adnom." És váratlan halála érzékenyen sújtja özvegyét és két árváját, ha a kerül. özv. árvaintéz, könyörül rajtok és befogadja a segélyzendők sorába olyformán, hogy : „A szegényeket rendkívüli tagokul fizetés nélkül is föl lehetne az