Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Desideria (Vidor)

10 eddig is már több oldalról indítványoztatok — egy szerény szakközlöny. E közlönyt természetesen csak közös erővel, t. i. mindkét pr. felekezet (vagy három ? !) egyesült erejével lehetne fenntartani, mert ha más műveltebb működési kört illető közlönyeink alig tengetik existentiájukat közös pártolás daczára is, menynyivel prekáriusabb jövőt jósolhatunk olyan közlönynek, melyet úttörőnek lehet csak tekintenünk. A felekezeti kiilömbség úgyhiszem nem zsenirozhat bennünket, mert e kiilömbség nem elvi, mint a római katholicismusnál, hanem csak felekezeti : a mennyiben a helvét reformatio a r. katholicismus elleni protestálásában legközelebb a kereszténységnek formális elvéből vagyis a szentírásból indult ki, a lutheri reformatió ellenben a kereszténységnek anyagi elvéből vagyis a keresztény öntudatból (Martensen dogmatica). Nem csak nem ellenkezik tehát e két prot. felekezet elvileg egymással, de sőt e két elvnek t. i. a formalisnak s materiálisnak vagyis a szentirásnak s a keresztény tudatnak ki kell egészíteni egymást. Azért azt hiszem inkább, hogy azon „nemes harczban", melyben kiki az ő „hitvallását megtartja", egyik sem leend legyőzött fél, hanem a győzelem „koronája" mindkettőt meg fogja illetni, mert e nemes harcznak az leend eredménye, hogy mindketten csak megerősödve felekezeti meggyőződésükben, öntudatukban, hitükben fogják elhagyni a küzdtért. Mint ennek legközelebb tanúi lehettünk Erdős és Gyurátz testvéreknek „a szállá alá poklokra" kérdésében vivott eszmeharczában. Továbbá nem csak a tervezett közlönynek közös volta, de azon körülmény is, hogy theologiai irodalmunk még nincs, megkívánja, miszerint, mint König megjegyzi, minden theol. irány iránt tekintettel legyünk. Kövessük e tekintetben is a legnagyobb theologusnak, Pálnak tanácsát : mindent megpróbáljunk, hogy a mi legjobb azt megtarthassuk, vagy is legyen jelszavunk : „győzzön a mi jobb." Ha nem engednők, hogy egynémelyik netán hibás theol. nézeteit közölhesse, akkor elvonnók az alkalmat a jótól is, hogy győzedelmeskedhessék, hogy a rosszat kijavítsa, hanem engednők, hogy az illető ezen hibás s káros vallási eszméit magában ápolja s azokban megrögzzék. Sőt ha valaki sátáni, hamis vagy romboló irányzattal is fellépne, még ezt is közölni kellene és megczáfolásra érdemesíteni, mint maga Mesterünk tette, hogy győzelmünk teljes legyen. Általában minden theol. nézet igényt tarthat a szakközlönybe való felvétetésre, mely magát tudományos, alapos érvekkel tudja igazolni, mert a theologiai tudomány az öntudatos hitnek, hogy úgy mondjam a hit meggyőződésnek fejlesztésére törekszik; olyan hit fejlesztésére, mely önmagáról mások előtt is számot tud adni „tudomány által" (1. Kor. 14.), mely hasznos másokra nézve annyiban is, hogy világít, mert fölvilágosít (Máté 5, 15). Csupán ezen számotadás, felvilágosítás, közlés által leend az egyesekben levő öntudatos hit köztudatos hitté, közös hitvallássá, mely nem veszít ezért sajátosságából azaz minden egyes emberre, hivőre nézve üdvözítő voltából, sőt az által, hogy gyülekezetivé, egyházivá válik, lehet csak keresztényi, Krisztusi (Mát. 18, 20), lehet csak minden tekintetben megnyugtató, lehet csak biztos és szilárd (Róm. 1, 12). A theol. tudomány által fejlesztett ezen öntudatos hit fog tehát pr. egyházunkban erős, buzgó közszellemet is létesíteni; s ki fogja pótolni azon szilárdnak vélt, bámult külsőegységet, melyre a r. katholicismus oly nagy súlyt fektet, s fektetnie is kell, mert nincs meg, nem lehet meg benne azon közszellem, azon lélek egység (Ef. 4, 3), mely az igének isteni hatalmán alapszik, s mely amazt adandó alkalommal, mint Luther énekli, egy szócskával is megdöntheti. Tudom, hogy többeknek, különösen a világiaknak nem igen leend Ínyükre hazánkban a theol. kérdések feletti vitatkozás ; a hírhedt theologorum rabiesnek felelevenítésétől s igy még nagyobb széthúzástól tartván, a helyett hogy épen a theol. tudomány által czélzott öntudatos evangyéliomi közszellem fejlesztését remélnék. Igaz ugyan, hogy a theologiai vallási viták a protestantismusra nézve hazánkban a 17-ik század elején majdnem végzetessé váltak, de ma már consolidáltak a vallási viszonyok ; s ha azon időben, midőn a pr. Sionnak minden oldalról való védelmére mint egy embernek kellett volna fellépni, a protestantismusnak, a vallási nézet külömbségek miatt meghasonlani vészthozó lehetett, ma már midőn a pr. Siont csupán épiteni kell, ilyen nézetkülömbség az egy öntudatnak csak több irányú kifejtésére, müvelésére ad ösztönt, s a valódi szerves, lelki egységre, mely úgy is különféleségben nyilatkozik, (1. Kor. 12) káros hatással nem lehet. Ha a liarcztól félünk, nem fogjuk élvezhetni a békét, mely az ily theol. vitákból az eszmék tisztázására s igy a lélek megnyugtatására nézve ered. Valljon lehetett volna-e Luther reformátor, ha mint maga mondja, az ellene vitázok őt a szentírás behatóbb tanulmányozására nem serkentik, a midőn sok visszaélésről, a mit eleinte nem tartott annak, meggyőződött. Luther példája is ösztönözzön tehát egy theol. közlöny létesítésére, mint a melynek hivatása leend az evangyeliomi igazságoknak „Isten titkainak" a műveltebbek, „a bölcsek" előtt ezen mélyebben rejlő üdv-kincseknek tudományos kutatása által egyesekben öntudatos hitéletet, az egvházban evangyéliomi közszellemet ébreszteni és fejleszteni, hogy igy egyesek és egyház, mint tagok és test egymás javára, üdvére működhessenek. Jeszenszky, becskereki lelkész. Desideria.*) Az örök isteni bölcseség törvénye, hogy minden vallási tétel, mint az örök igazságnak felfogása, változhatlan nem maradhat. — Igy az Istenről, Krisztusról, ihlettségről stb. alkotott fogalmak a kor műveltségének befolyása alatt módosultak s azoknak *) Egy hang a gyülekezet kebeléből. — Egy hitbuzgó u. n. világi férfiúnak szavai. — Bár többen szólanának. Szerkesztő.