Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Nekrologok - Nagytiszteletű Ritter István úr emlékezete (Bauer Adolf)

gett az aesthetikai, az akarat irányítása végett pedig az ethikai — erkölcsi — nevelésre nagyobb gondot fordítsunk. Az utóbbi érdekében már igen tekintélyes hangok emelkedtek s nemcsak az iskolában, de azonkívül is elkövetnek mindent, csakhogy erkölcseink javuljanak. Országszerte alakulnak erkölcsnemesítő egyesületek. Nem volna rájuk szükségünk, ha a katexochen erkölcsnemesítő társulatok az egyházak s azok vezető közegei mindenütt szent feladatuk magaslatán állanának. De — fájdalom az aesth. képzés ügye még egészen mellékes — felesleges dolognak tekintetik. Pedig azt hiszem, ha valami, úgy a művészet az, mely az erkölcs nemesítésére a legalkalmasabb. (Vége köv.) Dr. Masznyik Endre. ' iliiilii, Nagytiszteletii Ritter István úr emlékezete. — Mint villámcsapás a derült égből, rigy ért bennünket nagyt. Pitter István úrnak, a gyönki ág. hitv. evang. gyülekezet érdemdús lelkészének, a nagy kiterjedésű tolna-baranyasomogyi evang. egyházmegye esperesének s a dunántúli evang. egyházkerület egyházi főjegyzőjének váratlan halála. Folyó hó 1-én esti 6—7 óra között, annélkül hogy előzetesen legcsekélyebb baját érezte volna, hirtelen agyszélhüdés érte Őt, melynek következtében három napig tartó haláltusa után f. hó 4-én éjféltájban csendesen kimúlt. Elhunytával evang. egyházunknak, különösen pedig a tolnabaranya-somogyi evang. egyházmegyének erős oszlopa dőlt ki, s mi, kik szerencsések valánk őt közelebbről ismerhetni, s ezen ismeretség folytán megtanultuk őt tisztelni, szeretni, elmondhatjuk a szó teljes értelmében : „Elesett a mi fejünk koronája!" De a mulandóság örök törvényét mi meg nem változtathatjuk, sem hangos jajszavunk, sem csendes fohászunkkal; mindamellett is érthető, hogy ámbár a halál az enyészet martalékát vissza nem adja, mégis igyekszünk, megsiratott drága nagy hálottunk földi megjelenésében, a maradandót a mulandóban visszatartani. Es ezt czélozza ezen igénytelen megemlékezés. Néhai nagyt. Ritter István úr született az 1823-ik év november 8-án Györkönyben, Tolna megyében, Ritter János Keresztély ottani evang. lelkész és Borbél}

7 Anna szülőktől. Gyermekéveit a szülői háznál tölté, hol már zsenge korában az isteni félelemre, az Úr szeretetére taníttatván, igazi vallásos nevelésben részesült. És az ezen irányban nyert benyomások meglátszottak egész életén. Tudományos kiképeztetését az akkor S. Szt. Lőrinczen fennállott esperességi altanodában kezdte, a dunántúli evang. egyházkerület soproni főtanodájában folytatta, s a jénai és hallei egyetemen végezte. A legnagyobb sikerrel befejezvén tanulmányait, s szép tudományos ismeretekkel gazdagon térve haza, az 1846. évben a lelkészi hivatalra felavattatott, s ugyanakkor a gyönki evang. gyülekezet Öreg lelkésze, Knar János mellé hivatott meg segédlelkészül. Kilencz évig működött ezen elaggott lelkész mellett, odaadó hűséggel ; úgyszólván egészen önállóan, miután főnökének aggkora folytán a hivatal egész terhe ő reá nehezedett. Ezen idő alatt annyira megnyerte a gyönki gyülekezet szeretetét, bizalmát és nagyrabecsülését, hogy az, Knar János úrnak 1855-ben bekövetkezett halála után egyhangúlag őt választá meg rendes lelkészéül. Szerencsés választás volt! Kevés emberben egyesül annyi, kivált a lelkészben kivánatos, kiváló szép tehetség és tulajdonság, mint ő benne. Kiváló tudományosság, magas miveltség, hivatali buzgóság és hűség, jellemszilárdság és szelídség, fenkölt szellem s leereszkedő nyájasság, alázatosság és szeretet jellemzik őt, kinek szíve melegen dobogott és érzett, mindenért a mi jó és szép, a mi nagy és nemes, a mi emberhez méltó és Isten előtt kedves. Mint egyházi szónok a legelsők között foglal helyet. Mélység és magasság a gondolatokban, a hit meggyőződése és melegsége a szellemben, nemes egyszerűség a kifejezésben teszik az ő beszédeit épületesekké és értékesekké. Hivő lelkész volt ő, ki semmi egyebet, hanem a Krisztust prédikálta, meggyőző, felemelő, magával ragadó ékesszólással. Tudományos képzettségének világát sem rejté véka alá. Bokros elfoglaltsága mellett is számos theologiai és philosophiai dolgozata jelent meg a szaklapokban , melyek egyrészt erős vallásos meggyőződésről, rendíthetetlen hitről, hivő lélekről, másrészt mélyen járó bölcsészeti elméről tanúskodnak. Nagy kár, hogy ezen munkák összegyűjtve, kiadva nincsenek. De a boldogult nemcsak a szó és a toll, hanem a tett embere is volt. Tanúságát adta ennek mindjárt hivatalba lépése alkalmával. A gyönki gyülekezet anyagi viszonyai akkor, midőn Ritter István vette át mint rendes lelkész az egyház kormányzatát, igen zilált, hogy ne mondjam válságos állapotban voltak. Az ő bölcs körültekintése, fáradhatatlan buzgósága és ügyszeretete, erélye és kitartása csakhamar jobb állapotokat teremtett e tekintetben is, nemcsak, hanem gyülekezetét minden tekintetben szép virágzásra emelte. Ily kiváló tehetség és áldásos működés nem maradhatott elismerés nélkül, szélesebb körben sem. A tolna-baranya-somogyi evang. egyházmegye előbb egyházi al- utóbb főjegyzőjévé választá, mig nem néhai nagynevű Schleining Károly úr nyugalomba vonulása után, 1880-ban egyhangú bizalmával őt emelte a díszes esperesi székbe. A dunántúli evang. egyházkerület is méltányolván kiváló érdemeit két ízben is megtisztelé őt az egyházi főjegyzői hivatallal, melyet szakértelemmel és pontossággal haláláig viselt. Mint esperes bölcsességgel és szeretettel, erélylyel párosult szelídséggel és lelkiismeretességgel kormányozta ezen nagykiterjedésű egyházmegyét. Akár kiváló közigazgatási tehetségét, akár a tanácskozások vezetése körüli páratlan tapintatát, akár minden alkalommal és minden kérdésben irányt adó szellemét tekintsük, — mindenütt előttünk áll az ő kimagasló alakja és egyénisége. És, ha a tanácskozások hevében a magasabb tehetségű, az alkotó szellemek természete szerint nézetét és akaratát egyszer-másszor élesebben is kiemelé és hangsúlyozá, úgy hogy az őt kevésbbé ismerők, vagy a túlérzékenyek tán bántva érezék magukat; azért a külső lehangoltság a mi Ritterünknél a szív, a jóindulat gyökeréig soha sem fért, s mindazok, kik az emberiség legszentebb érdekei körül —melyekért ő hevült — buzgólkodtak, az ő hűséges ragaszkodására, mint kősziklára építhettek. — Hű gondjainak tárgya volt az egyházmegye tanügye, s különösen espe-