Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az aesthetikai képzésről (Masznyik Endre)

A művész a képzeletében megfogant eszmének összhangos alakot ád. — Teremt szép művet, mert teremtenie kell. „Mint a szerelmes boldog álminál Tündér alakká lesz bálványa képe : Úgy lebben olykor a művész elébe Teljes tökélyben a szűz ideál. (Arany.) Isteni indítás hajtja munkára : a vésőhöz, ecsethez, az íróasztalhoz. Nem kérdi : lesz-e haszna, vevője, hallgatója ? Nem a díjt méri, mit népe ád, Oltára nem önző lángokra gyúl. (Arany.) Kettőt óhajt, kettőt keres : bálványt magának, hogy imádja, — embert művének, ki megértse. — Grimm egyik meséjében olvassuk, hogy a zenész gyönyörű játékával állatokat csalt magához. — De még mindég elégedetlen volt. Mikor aztán odajött hozzá egy szegény favágó, felvidult s örömteli arczczal mondá: „endlich kommt der rechte Geselle, denn einen Menschen suchte ich und keine wilden Thiere." Igen a művész embert keres, mert csak az emberben van érzék a mű szépségi tartalmának észrevevésére, felfogására s élvezetére. A szép ez érzékét ízlésnek vagy Gregussal aesthetikai lelkiismeretnek is — nevezzük. Mi az izlés? I

L

, kérdésre ismét igen nehéz feleletet adni. A példaszó azt mondja : de gustibus non est disputandum. (Az ízlése felett nem kell vitatkozni.) Van valami a dologban. Az izlés a legegyénibb természetű : kinek-kinek meg van a maga izlése. Van, akinek a töltött káposzta jobban ízlik, mint a fáczánpecsenye. S hányan rajonganak a békahúsért ! Az öltözködés ízléséről nem is akarok szólani, e részben szívesen elismerem, hogy a hölgyek — diploma nélkül is — született szakértők. De — uram bocsásd meg nekiek — még a tudósok is szoktak izetlenkedni. A természettudóst a hideg rázza, ha philosophussal találkozik, — hát még, ha véletlenül theologusba botlik. S mégis ki kell jelentenünk, hogy mint mindenütt, — ügy különösen a művészetek körében is csak •egy izlés lesz jogosult. — Ami a tudomány terén a vélemény, az a művészet terén az izlés. — A vélemények különbözők, de való igaz csak egy vélemény lehet. „Mit gondolna — mondja Oproomer — az a tudós felőled, ha az ő szakjába be nem avatva, egyszer valami ártatlan véleményt mernél nyilvánítani s általa felvilágosíttatva mégis így szólnál : a vélemények különbözők ! Igen, — a tudatlané egész más, mint a tudósé, de csak emezé helyes." Ép így vagyunk az aesthetikai Ízléssel is. Bizonyára csak az az izlés helyes, mely a szépet találja szépnek s a rútat rútnak, nem megfordítva. De néni mindig van így. Ki fogja p. o. a természet rondaságait gyönyörrel szemlélni? S mégis az ú. n. durva természeties irány kéjjel szedegeti szemétdombról tárgyait. Vagy ki fogja a művészet templomába betolakodott kontárok piszkos aljas termékeit vásárolni? Ki-é? Sokan •s talán ép azok legjobban, kik az ű. n. míveljt körökben „a jóizlés" prédikátoraiként szerepelgetnek : Hát nem tény-e, hogy a jóízlés megrontásán ma már szervezett bandák működnek s ú. n. pikáns holmijöket iskolás gyermekeink tarsolyába is becsempészik? — Bizony-bizony izlés dolgában csehül állunk. Hiszen voltak ízléstelen írók a régi korban is, — egy német tragédia hősnője hatással szavalta egykor a színpadokról : „Most mindjárt leharapom a pofádról orrodat, Még élő testedről lerántom a bőrt, Nyársra búzlak és Istenről megfeledkezett anyádnak Ez ördögi nőnek, megsütött sonkáidat feltálalom Es véredet borral vegyítve innia adom." Ma — hála Istennek — ily vérlázító szavallatokat nem hallunk, de igen is, annál többet hallunk és látunk másból : a megfinomított, megczukrozott aljasságokból. Mert a szép érzék eltompult, — ínyünket csakis a pikáns eledel képes már felcsiklándani. ^ * * Hát ebből egy komoly tanulság következik : a romlott ízlést meg kell javítani, — bogy nem a rútat, hanem a szépet találja szépnek, hogy üdülést, gyönyörűséget ne a szemétdombi hősök ronda termékeiben, hanem a világ nagy mestereinek isteni élvezetet nyújtó, — örök alkotásaiban keressen ; kit a valódi szép egyszer megbűvölt —• az nem fog többé a vásári ponyvára letelepedni, müveket szemlélni, mik előtt — Murillo szerint — az embernek orrát kell bedugnia, — hanem helyet keres magának a művészet templomában s oda ül Homér, Shakespeare, Petőfi, Arany, Rafael, Leonardo da Vinci, Munkácsy, Liszt, Mozart stb. lábaihoz. De az isteni szép felismerése nem könnyű dolog. Annak elensredhetlen feltétele : az aesthetikai képzettség, a fejlett, kiművelt szépérzék. Az aesthetikai képzés tekintetében mi eddigelé vajmi keveset tettünk. A mi nevelésünk nagyon is egyoldalú. Pedig ha áll az* hogy a nevelés feladata az ember összes erőinek harmonikus kifejlesztése, akkor minthogy az ember a test-lélek egysége, fejlesztenünk kell a test s lélek erőit egyaránt. Testi nevelésünkről nem is szólok : nézzék meg Önök iskolás fiainkat s leányainkat, s aztán szánakozzanak a csenevész, agyounyomorított nemzedéken. — A lélek erőinek képzésénél pedig úgyszólván csak is az igaz érzékének, — az értelemnek fejlesztésére szorítkozunk. Tanítunk, de nem nevelünk. — A növendékek fejét megtöltjük rengeteg ismerettel, s midőn tudományunktól, melyet —• hiszen azért vagyunk szaktanárok ! — ma már leányaink elé is fenekestől igyekszünk kitálalni, — megcsömörlöttek,, akkor kilökjük őket a nágy világba — üres szívvel, bénult akaraterővel. Az érzelmek nemesítése, a jellem edzése, — marad az életnek. Hát igaz, hogy az élet iskolája a legjobb iskola, — de kit annak harczához fegyvertelenül bocsátottunk ki, — elhull az az első összecsapásnál. Ez a baj, m ezért látom én szükségesnek, hogy nevelésügyünk reformjánál az érzelem irányítása vé-