Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Költemények - Karácsonyünnepén (Sántha Károly)

.426 csonyi szent ünnep jelentősége iránt, hogy lehetne attól visszamaradni az egyházi élet terén, a hol a legkiváltabb feladat az, hogy a karácsonyi öröm hirdettessék, ápoltassék és megvalósíttassék ? Hiszen ha valakinek, ugy kétségkívül az egyháznak — a pásztoroknak és nyájaknak szól legelső sorban karácson szent ünnepén amaz intés, mely Jezaiás 60., 1. meg van írva: „Kelj fel! világoskodj ál, mert eljött a te világosságod és az Úrnak dicsősége rajtad feltámadott." Szól pedig ezen intés az egyetemes keresztyén egyháznak általában és a mi drága magyarhoni ág. hitv. ev. egyházunknak különösen; mert ha széttekintünk egyházunkban, a komoly gondolatoknak és áhitatteljes érzelmeknek egész tengere támad lelkünkben. Mindenek előtt visszasietünk a gondolat szárnyain a múltba és lelkünkben ott, a bethlehemi mezőn a mindenség végtelen templomának csillagos boltozata alatt leborulva, hálákat adunk Istennek, hogy szent fia születésében vigaszteljes előképet adott földi gyermekeinek arra nézve, miszerint lehet valaminek kezdete apró és láhatlan, a világtól kicsinylőleg és gúnyolódva fogadva, mégis, ha Istentől eredett, győzedelmeskedik a világ felett és megalapítja az emberiség boldogságát és üdvösségét. Avagy nem ezt hirdeti a bethlehemi jászol, nem e mellett tanúskodik Krisztus egyházának zsenge kezdete ? Igen, ha visszapillantunk azon szegény, alig észrevett körülményekre, melyek alapját képezik a keresztyénségnek és fontolóra vesszük, hogy a kereszténység minden üldöztetés daczára győztes lett és maradt, lehetetlen le nem borulnunk Isten kegyelme és mindenhatósága előtt. Cselekszük ezt pedig annál inkább, mert a mi magyarországi ág. hitv. ev. egyházunk kezdete és életpályája hasonló a keresztyénség kezdetéhez és pályafutásához. Bár mily borús és vészteljes volna is a mi létünk, valahányszor a karácsonyi szent ünnep közéig, a múltba való visszapillantás folytán mindig új életre kellene ébrednünk, mely Isten előtt kedves legyen. Karácsonyi szózatunknak mindig így kellene hangzania : »Kelj fel, világoskodj ál, mert eljött a te világosságod, és az Urnák dicsősége rajtad feltámadott!" Tudom, kedvesebb, a karácsonyi öröm hírnek megfelelőbb volna reánk nézve, ha feltétlenül és egészen átadhatnók magunkat ama karácsonyi boldogságnak, mely Lukács II., 10-ben emigy ecsetelve van: „Hirdetek néktek nagy örömöt, mely az egész nép öröme lészen". Azonban a mai közviszonyok nem olyanok, hogy a karácsonyi örömet háborítlanul élvezhetnők. Ha nagy veszély nem is fenyeget, viszonyaink mégis komolyak és gondteljesek. Rómában ellenfeleink látható feje zsámolyánál épen a karácsonyi ünnep küszöbén harczriadó harsant fel, mely nemcsak hazánk szabadirányu intézményei ellen, hanem hazai ág. hitv. ev. egyházunk ellen is szól. Ez évi deczember 1-én a magyar zarándoklat fogadtatásánál XIII. Leo megragadta az alkamat, kinyilatkoztatni, hogy az 1886. évi augusztusban a magyar püspökökhöz intézett „Quod multam" czimű encyklikája magyarország iránti apostoli kötelessége és szeretetének kifolyása volt. Hogy enélfogva reményli, miszerint az abban adott tanácsai magyarországtól követtetni fognak. Miért is kívánja, hogv a zarándokok az egyház iránti engedelmességtől áthatva térjenek vissza hazájukba, a mi a magvar nemzetre csak üdvös lesz. A napi lapok helyesen kiérezték ebből, hogv a magyararszági magas klérus valami ellenreformatiói actióra készül és intették az országot, hogy résen legyen s állámi jogai felett őrködjék. Nekünk annál inkább kell őrködnünk egyházi jogaink felett, mert a ki nyilt szemekkel rendelkezik, már e nélkül is észrevehette, hogy a katholicismus hadjárata, bár leplezve eddig, ellenünk egv idő óta megindult. Belenyúl egyházi jogainkba, elkeresztel, reversalisokat kicsikar, hívatlanul temet tőlünk, kényszeríti híveinket párbér fizetésre s ujabbban az a panasz is jár, hogv érdemdús embereinket magasabb állásokból kiszorítani igyekezik. Nekünk e felett csodálkoznunk nem szabad ; karácsonykor, a keresztény béke és örömünnepkor sem. Tudhatjuk, hogy a róm. kath. egyházat sok mindenféle sajnálkozás szálhatja meg, midőn reánk j tekint. Karácsonykor például sajnálhatja azt, hogy ; e szent ünnep nem általa, hanem a protestantismus által lett az egész keresztyénség legkedvesebb, legszeni tebb ünnepévé. De a karácsonyi ünnep nem ismer hierarchiát és csalhatatlan pápát, csak azt ismeri, j hogy : „Más alapot senki sem vethet azon kívül, a mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus." A karácsonyi ünnep nem hirdet pápai encyklikákat, hanem hirdeti : „M e r t ugy szereté Isten a világot, hogy az ő egyetlenegy szülött fiát adná, hogy minden, valaki hiszen ő benne, el ne vesz: szen, hanem örök életet vegyen." A római katholicismus világi hatalomért, a j protestantismus Isten országáért küzd. Ezen különj böző álláspont és törekvés szülte a reformatiót és I azóta minden a két egyház között felmerült küzdelI mek alapja és a meddig a római hierarchia fel nem I adja azon türekvését, hogy a protestáns híveket ismét hatalma alá visszahódítsa, addig oly béke, minőt a karácsonyi ünnep hirdet, meg nem valósúl, mert a protestantismus evangyeliomi állaspontjáról le nem mond soha! Ha a római hierarchia ellenünk fegyverhez nyul, ugy mi is tudjuk, hogy Krisztus Urunk nem enyhe békét, hanem fegyvert hozni jött e világra és bízvást, a nélkül, hogy fenhéjázásba esnénk, mondhatjuk hogv fegyverét, szent Evangéliumát nem gyarló földi ragyogásért, nem hiú fényért, nem titokzatos pompáért, hanem egyedül az emberiség boldogításáért forgattuk. Az evangyeliomi egyház műve, hogy a ( népek különféle szolgaság bilincseiből kiszabadultak s , a szellemi sötétség eloszlott.