Evangélikus Egyház és Iskola 1887.
Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Advent (Farkas Gejzatól)
izgatottságától megszűrt, megtisztított ünnep. Mint mikor a bárka sok viszontagság után kikötött és biztos helyen partot ért. Foly az idők árja — s rajta evez evangyéliomi egyházunk hajója, s mialatt három hosszú század viszontagságai minden oldalról környékezik, a mai nappal ismét egy forduló ponthoz ér. Váljon ez az Advent hoz-e nekünk is a jobb jövőre való kilátásokat, megtölti-e szíveinket ama biztos reménységgel, mely egyedül képes az ínakat megfeszíteni s az itt-ott már lankadni kezdő erőt megeleveníteni? Látjuk-e, látja-e minden protestáns kebel a láthatár szélén feltünedező égnek meredt árboczfát, a közelgő s megváltó Krisztust?! Vagy a kétkedőnek szívet rendítő egykedvűségével s világfájdalmat színlelő lethargiájával vesztegeljünk, összetett kézzel nézve, mint tornyosúlnak a fellegek fölöttünk, mint kezdenek mozogni a habok alattunk, amazok megsemmisítéssel — ezek elnyeléssel fenyegetve ? ! A fatalismussal párosült Optimismus azt fogja mondani : Nem vesztünk el negyedfél száz év óta, nincsen okunk most sem kétségbe esni, nem fogunk most sem elveszni. Sőt vannak, a kik az időket kedvezőknek tartják s ebből egyházunk virágzására következtetnek. Hazánk politikai alakulása, vagy jobban politikai helyzete csakugyan alkalmas, hogy lehessen vele port hinteni a könnyen hívők szemébe. Kormányunk a személyek felekezeti jellegét tekintve erős protestáns színezettel bír; 12 éve, hogy egy protestáns államférfiú áll a kormányrúdon, azóta váltakozva több protestáns férfiú működött mint minister s a közelebb múltban is ev. egyházunkat nagy kitüntetés érte, egyik kerületi felügyelőnk igazságügyministerré való kineveztetése által. Azonban e feletti túlságos örömünkben el ne ringassuk magunkat. A kormány politizál, csinálja az ország dolgát — az nem igen ér rá egyes felekezet ügyeivel törődni, ha ott mindjárt mind csupa evangelikus férfiak ülnének. Hogy mire számíthatunk a kormány részéről, azt elég világosan kiolvashatjuk az államsegély felemelését czélzó kérvény elintézéséből, azaz visszautasításából, és abból a jóakaratból folyó privátszinezetű figyelmeztetésből, hogy ne igen bolygassuk a vallásos természetű dolgokat, annálkevésbé szorgalmazzuk a vallásszabadságot biztosító törvény iránti intézkedést, mert, s ezt ismét őszinte jóakaratból súgják meg, „rosszabb lenne annak utolsó dolga mint az első." S míg ekkép a kormánytól semmi biztató kilátásaink sem lehetnek, a r. katholiczismus felől meg épen fenyegetők azok. Ki ne látná, hogy az a lázas izgatottság, a mit a pápa jubileumával kifejtenek, nem csak a pápának, de nekünk is szól? Ki ne érezné ki az egész mozgalomból, hogy ez nem annyira tüntetés a dicső pápa mellett, mint inkább tüntetés a protestantismus ellen. Az előnyomulás a r. katholikusok részéről ellenünk rendszeres, s az utóbbi időkben — vakok lennénk, ha tagadnók, hogy óriási előnyt nyert. A pápa jubileuma csak ürügy, hogy az ünnepségek lángjánál fegyvereiket ellenünk megedzék s magok között minél inkább tömörüljenek. Még ugyan nem ütött az óra, a döntő ütközet órája, de némelyek már is győzelemittasan csörtetik fringiájukat — a magyar r. kath. sajtó legalább e tekintetben nem hagy kivánni valót. És népünk, az az ős hitbuzgó, áldozni kész, állhatatos mind halálig, az a patriarchális evangyéliomi nép? Ez ma napság — nem akarok sokat állítani — de nem tagadható, hogy legalább is megfogyatkozott. Nem a nép zöme — nem az általános clZj R ki az egyház, az evangyéliom ügyét önzetlenül és buzgón szívén hordja, egyesek csak! A többség csak szemléli az egyesek buzgalmát s legfeljebb vállvonítva nem érti ezt a buzgóságot, vagy magáról szabva a mértéket az egyházukért buzgó hitfeleket, mint a kik minden látszó haszon nélkül fáradnak, gyanúsítja, s e gyanú által egy nagy részének kedvét veszi, a lanyhábbnak pedig kibúvó ajtót hágy, melylyel magát az egyházi életben való részvétel alól kibeszélhesse ! Maga a szorosabban vett nép, a melyhez a jobb osztályok azon tagjait is számítjuk, a kiket az elébb említett egyesek rovatába nem vezethetünk — a nép szive meg van mérgezve. A politikai élet megtanította a különben legigénytelenebb polgárt is, hogy ő „úr," és tényező a közéletben; kinek kegyeit méltóságok liajhászszák tekintélyek süvegelik s ha csak egy kissé rátartó, még jól meg is fizetik; az Ígéreteknek pedig egész özönével halmozzák el. Hogy ne fitymálódznék aztán a jámbor pappal, a kit, mert véletlenül más politikai meggyőződése van, még csak alihbz az asztalhoz sem hívtak, a hol ő vele a méltóságok oly kedélyesen koczintgattak ? ! Még az exekutor is ember legyen a talpán, a ki ki akar rajta fogni, van ő neki jó hátonállója — a képviselő úr, — nem hogy a papra, vagy egyházra fizessen! S az a munka, a mit a hivek ma végeznek, még a nevét is szégyenli, nem is mondja a paraszt, hogy a papnak megy dolgozni, hanem hogy bitangságra küldte cselédjét — értsd a papnak szántani. Az erkölcsi élet vezetése ki van ragadva, a pap kezéből, a fegyelemnek kire sincs, a legpiszkosabb szájú süheder kiköthet vele — s még csak elégtételt sem kereshet érte. Az ősök hite lankadóban .... Nem folytatjuk, — a képnek csak néhány vonását adtuk. De ez a kép nem örvendetes, még kevésbbé olyan, hogy mögötte rózsás berkeket képzelhessünk. Sok helyütt fáj, a láthatár borús, s olyankor még a velő is meg-megsajog. Várjunk-e jobbat, vagy még rosszabbat a közel jövőben? A jelen constellatio bizonyára vérmes reményekre jogosultságot nem ad, de csüggedni okunk nincsen, s ha volna is, — csüggedni nem szabad ! — A sikernek egyik feltétele a bizalom.