Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Még egyszer az interludiumokról (Frühwirth Sándor)

Ugy látszik, a kiküldött bizottság ezt a feladatot oly nehéznek találta, hogy egy egész éven át gondolkodott a felett: összejöjjön-e vagy sem? Tudtunkkal még csak össze sem hivatott !*) Végre is a zsinat nagy dolog ; — gondolkodni is nehéz felette — tehát : aludjunk tovább ! Volna még más, fölötte nagy fontosságú kérdése is az egyetemes gyűlésnek : az egyetemes alap megteremtése. Azonban ez is a zsinattartás eszméjének posványos útjára tereltetett. Előre lehet látni, hogy nem lesz belőle semmi ; mert rosszűl van megindítva. A kiküldött bizottság javaslata, mely szerint az ügy az egyházak kötelező megadóztatása alapján lenne megvalósítandó, leszállíttatott a kerületekhez, mielőtt érdemleges határozat hozatott volna ; és a tiszai püspök az önkénytes adakozás elvének hangoztatása mellett azonnal felajánl száz forintot, mint egyszeri adományt, s a jövőre évi járulékúl jövedelmének egy ezred részét kötelezé fizetni, mire nyomban az egyetemes felügyelő úr is felajánlott 30 forintot évi járulékúl. Az ember azt hitte volna, hogy ezt a lelkesítő példát a jelenlevők tömegesen fogják követni, s egyszerre egy tekintélyes összeg fog rendelkezésre állani ! Azonban mi történt ? A gyűlés tagjai zavarba hozattak a felajánlott nagylelkű összegek által, mivel a bizottság javaslata felett még nem volt kimondva a végzés, és így a nagyon komoly tárgy akaratlanúl is a komikum sziliében tűnt fel. Pedig ezt a szint soha sem kellene mutatnunk. Hogy állunk az irodalmi társasággal? Mult évben, éppen az egyetemes gyűlés idején, igen életrevaló mozgalom indült meg arra nézve, hogy a veszélyes egyházpolitikai áramlattal szemközt a többi protestáns testvérfelekezetekkel karöltve egy magyar protestáns tudományos irodalmi Egyesület alapíttassék : A testvér ev. ref. egyház jelesei a legnagyobb lelkesedéssel karolták fel ez eszmét, s idő folytán odáig érlelődött a dolog, hogy a püspöki és felügyelői díszes kar egy nagyfontosságú felhívást bocsátott ki az egyház intelligens közönségéhez. Most már a megalapítás és megalakulás ténye következnék. Vájjon ki törődik azzal, hogy ez oly időben történjék, amikor legalább a két evang. egyház egyetemes conventjei vannak együtt? Senki! Tehát ezen szép eszme megvalósítása is meghiusúl a kellő vezetés hiánya miatt. így mennek a mi főügyeink. Említsük-e a szegény Luthertársaságot, mely iránt nagy igények támasztása mellett oly csekély igazi érdeklődés mutatkozik? Említsük-e az államsegély ügyét, mely ismét csak a lutheránus szétfoszlás erényét ragyogtatja. Említsük-e egyházi statiskánknak azt a szomorú rovatát, mely azt mutatná — ha valaki törődnék vele — hány száz evangelikus gyermek kereszteltetik el évenkint jogtalanúl, és hány száz ev. gyermek téríttetik ki hitéből a kath. árvaházakban és tanintézetekben ! Ki veszi számba a Horvát-Szlavon országokban, vagy Bosniában elszórtan élő hitsorsosainkat? Kitől várjuk azoknak vallásos nevelését, *) Vagy igen; októb. 1-ére. Szerkesztő. mikor itthon sem vagyunk képesek ellátni a kath. felsőbb tanintézetekbe járó evang. ifjúságot? Bizony a bel- és külmissió ügyét csak az egyetemes egvház karolhatja fel kellő komolysággal a jó eredmény reménységével. De talán elég lesz a lamentatióból. Hiszen az eddig elmondottakkal sem volt egyéb czélunk, mint rá mutatni egyetemes egyházunk némely égető kérdésére, s azok iránt némi figyelmet ébreszteni — az egyetemes gyűlés előtt. Ha szükség lesz reá, akkor talán még visszatérünk némely kérdésre az egyetemes gyűlés után is. x. y. Mig egyszer az interludiumokról. (Vége). Megvallom, t. Nagy L. úr, a czopfszellem- és -ízlésre nem tanítom a theologiai ifjúságot, hanem arra, hogy tartsák mindig szem előtt azt : „hogy nem a kántor, hanem a lelkész az istentisztelet vezetője, s mint ilyen őrködjék a fölött, hogy az istentisztelet fölösleges toldalékkal elprofanálva ne legyen." Hogy nélkülözhetők az interludiumok, azt nem csak mi Pozsonyiak tudjuk már régóta, hanem az —

y úr előtt is ismeretes. Az öreg. köztiszteletben élő Altdörfer Sopronban már évek óta elhagyta az interludiumokat, habár choralkönyvébe még felvette. Vagy talán ezen derék férfiúról is merészkedik Nagy L. úr is azt állítani, hogy csak kényelmességből vagy képtelenségből tette ? Az Altdörferféle chorálkönyvben találjuk Volkmann Kobert, volt pesti zeneszerző bírálatát, ki az egyházi zene terén is avatott volt. Halljuk, hogy mit mond Volkmann ott (1873) az interludiumokról : „A közjátékokat szívesen nélkülözném Ön művében. Való igaz ugyan, hogy zenei képességű és készűltségű orgonisták sokat tehetnek nemes és jellemző közjátékok által gyülekezetük építésére; ilyen közjáték azonban kevés van. Az orgonisták vad fantaziája által a közjátékokban az áhítatosság jóval gyakrabban megzavartatik, miért is elhagyták őket itt-ott Némethonban." Sokan emlékeznek még a pozsonyi gyülekezet hires kántorára, Schurig Volkmárra, ki mint drezdai kántor pozsonybóli eltávozta óta Németországban több orgonahangversenyt rendezett — tehát kiváló szakember. Igen érdekes, mit ír ezen szakember lllOSt (1887) az interludiumokról : „Wir haben die Zwischenspiele zwischen den einzelnen Zeilen verworfen : 1. wird der Choral selbst dadurch verunstaltet, denn die Zwischenspiele a t h m e n immer einen andern Geist. Wollte man bei einem altern Choral, z. B. „O Haupt voll Blut und Wunden" — die Zwischenspiele in demselben altern Geiste wiedergeben, die Gemeinde würde sagen : „der Organist spielt schrecklich langweilig." Gibt man den Zwischenspielen ein bewegteres Tempo

, neuere Harmonien, dann ist der Choral wie eine Hanswurstjacke, allerlei Tuch znsammengeflickt.