Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A mi egyházi zenénk (Tolnay József)

13 eljárásának helytelenségére, akkor a kerületi gyűlések nem lesznek kénytelenek az ilyen visszaélések ostorozásával foglalkozni. Hurtay György, ev. íeikész. „A mi egyházi zenénk." i. Hogy az ének, illetve éneklés a nyilvános istenitisztelet alkalmával mekkora szolgálatot tehet és tesz : azt mindenki tudja; hogy azonban a mi énekeink, illetve éneklésünk a kivánt czélt, melynek szolgálatában állanak, nem érik el : azt meg sokan hangoztatják. És épen, mivel ezt hangoztatják, ezzel kapcsolatban sürgetik énekügyünk reformálását is. Hogy ez a reformálás hogyan, milyen irányba történjék, arra nézve én, ha tudnék ís, nem akarok véleményt mondani ; ha a reformálás szükséges, a mint •— a hallatott hangok után Ítélve — az is, majd elvégzik azok, a kiknek tiszte és kötelessége leend : én általában „a mi egyházi zenénk "-re vonatkozólag szeretnék egyet-mást elmondani ! . . . . S hogy ezt tehessem, mindenek előtt arra a két kérdésre kell röviden megfelelnem : Mi a nyilvános istenitisztelet? és mi neki a czélja? A nyilvános istenitisztelet nem más, mint a jelenlévők vallásos hangulatának, benső vallásos életének külső kifejezése, nyilvánulása; czélja pedig azoknak közös, együttes épülése, s ügy egymással, mint Istennel való egyesülése. — S ez mind a kettő, úgy a jelenlévők vallásos hangulatának, benső vallásos életének külső kifejezése, nyilvánulása, mint azoknak közös, együttes épülése, egymással és Istennel való egyesülése leginkább elérhető, eszközölhető az ének és éneklés által. Mert mig a többi nyilvános istenitisztelet alkotó elemekben a gyülekezet tagjai inkább csak szenvedőleges részt vesznek, addig ebben, t. i. az éneklésben, cselekvőleg is közreműködnek; tehát a mi azt nyilvánossá, közössé teszi, az főképen az együttes, a közös éneklés. Azért azon ellenvetés, a melyet némelyek nyilvános istenitiszteletünk ellen tesznek, hogy t. i. kevesebb, néhány vers eléneklésével is megtörténhetnék, önmagától elesik ; mert ha az ő kívánságukat teljesitenők, a nyilvános istenítisztelet köréből épen azt az alkotó elemet, még pedig lényeges alkotó elemet szorítanók ki, illetve meg, a mely leginkább közreműködik a gyülekezet hangulatának, vallásos érzelmének kifejezésénél s a közös, az együttes, az egymással és egymást való épülés és építés czéljának megvalósításánál. Az ének, illetve éneklés tehát arra való, hogy a nyilvános istenitisztelet alkalmával a gyülekezet tagjai vallásos hangulatuknak, érzelmeiknek vele, általa kifejezést adjanak s igy egymással közösen épüljenek, egymást közösen építsék. — S arra nézve, hogy a gyülekezet énekében, énekével milyen hangulatnak, érzelmeknek adhat kifejezést, némelyek hivatkozván Jakab apostol levelének eme versére (5. 13.) : „Szenved-e valaki ti közületek? imádkozzék; öröme vagyon-e valakinek? énekléssel dicsérje az Istent!" — azt állítják, hogy abban és azzal csakis örömét, dicséretét, háláját fejezheti ki. — A dolog azonban nem így áll ; mert hiszen, ha így állana, akkor nem csak a mi bűnbánó és gyászoló énekeinket kellene helytelenítenünk, hanem Dávid legszebb kérő és panaszkodó zsoltárainak sem volna értelme ! — A gyülekezet nem csak örömében, hanem fájdalmában ís Istenéhez fordulhat; nemcsak a múltban nyert jótéteményekért adhat hálát; nemcsak ezek fölött való örömét fejezheti ki énekében : hanem a jelent és jövőt illetőleg is hittel és bizalommal fordulhat hozzá, kitárván előtte kebelét énekében, kérve tőle örök kiapadhatatlan kegyelmének segedelmét, vigasztalását ! Az egyházi éneknek tartalom tekintetében, ha örömöt, ha fájdalmat, ha kérést, ha magasztalást foglal is magában, olyannak kell lennie, a mi az egész gyülekezet, mondhatnók egész egyház kebelében, szivében él, a mi az egész község bensőjét, kedélyét hullámzásba hozza, mozgásban tartja : lehetőleg objektívnek, nem pedig szubjektívnek. —• De hiszen az egyházi énekeket rendesen egyes egyének költik : hogyan fejezhetnek ki azok olyant, a mi sok, számtalan embernek, a gyülekezet, az egyház minden tagjának egyéni érzelme, hangulata is? Az énekköltőnél ez könnyen megtörténhetik; mert a mint ő érzi és tapasztalja Isten végtelen nagyságának, örök és kifogyhatatlan kegyelmének áldásait, épen úgy érzi és tapasztalja azt minden vallásos keblű ember; a mint ő bűnös voltának tudatában bűnbocsánatért, gyöngeségének érzetében támogatásért, bánatának súlya alatt vigasztalásért sat. fordul menyei atyjához, épen ügy teszik azt ezeren és ezeren : tehát a mi ő benne, — mint külön egyénben, meg van, él, épen az meg van, él, másokban is, a gyülekezetnek minden tagjában, az egyháznak minden hívében. — így aztán, a mit ő kifejez, ámbár egyéni érzés, — de mivel a külön egyének e tekintetben hasonlóan éreznek, általánossá, közössé leszen. így tehát tartalom tekintetében az egyházi éneknek valóságos népdal természetűnek kell lennie; mert a mint az utóbbi, a népdal jóllehet benne egyesek szivének húrjai zendűlnek meg, általánosat, nem annyira külön egyénekhez, mint inkább bizonyos korhoz és körülményekhez szólót fejez ki, mely aztán a hasonlóan hangolt keblekben mindenben visszahangozik : úgy az egyházi éneknek is, ámbár egyes lelkében fogamzik meg, olyant kell kifejeznie, a mi nemcsak a költőre, hanem egyházának sok, minden egyesére, tagjára nézve, közelebb, belső érdekkel bír. És ez az egyházi éneknél könnyebben lehetséges, mint a népdalnál; mert azon — korhoz, időhez, sokszor is nemhez kötött — körülmények, nála sokkal kevésbé fordulnak elő. Az igazi egyházi ének tehát tartalmának közös, objektiv mivoltát tekintve, valóságos népdal ; sőt, mivel az emiitettem körülmények még kevésbé vannak meg, mint ezen utóbbinál, annál is népiesebb, — legalább annak kellene lennie !