Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egy magyar envagelikus egyházi dallamról (Jeszenszky Károly)

t 143 maszkodva Skultétynek múlt századbeli partitúrája előszavában foglalt azon nyilatkozatára, mely szerint dallamait a régibb partitúrákból, nevezetesen Tr anosciusnak 1636-ban megjelent kót ázott kanczionáljából mérité ; kiindulva azon feltevésből, hogy Lányi — mint minden hivatott énekszerző — ha maga nem szeyezte az „Ac jest mé srdce s m u t n é" (Bár szívem szomorkodik) czimű énekének dallamát, — mégis azt egy bizonyos, határozott dallamra kellett szereznie, mely — ha Skultéty igazat mond — más nem lehetett, mint a kérdéses dallam; támaszkodva a Dörffel-féle jeles, lipcsei legújabb chorálkönyvben foglalt azon jegyzetre?, melyszerint «a kérdéses dallam Németországban csak 1627-ben, tehát 10 évvel Lányi halála után alkalmaztatott legelőször egyházi dallamként; tekintetbe véve végül azt, hogy ezen dallam a magyar reformátusoknál is meg van, mindezekből — no meg magának a dallamnak jellegéből — azt következtettem, hogy az illető dallamnak bölcsőjét magyar földön kell keresnünk, és nem Németországban, vagy — a mint Frühwirth német források alapján állítá, — Velenczében. Hogy miféle „indokolatlan frázisok" és „hallatlan" merénylet foglaltatik mindezekben „a századokon átgyűjtött és fenntartotthitel es történeti adatok" ellen, azt én nem értem. Igaz, hogy azon confusió, mely az egyházi énekek szövege és dallama közti viszonyra nézve — többnyire hiúságból eredőleg — még egyes, zeneileg képzett egyének fejében is uralkodik s mely a gyakorlati élet mezején — az egyházi élet és művészi érdek kipótolhatlan kárára — a dallamok önkényes cserélgetésében nyilvánul, — e kérdésnél egy tekintetben félrevezetett engem is. Miután j ugyanis a „Befiehl du deine Wege" czímű éneket én soha más dallam szerint énekelni nem hallottam, mint a melyről szó van : azon feltevésből indultam ki, hogy maga Gerhard ezen dallamra szerezte azt. De miután — nem a Frühwirth úr által közölt adatokból, hanem az ő felszólalása által újabb kutatásra indíttatva, — több rendbeli chorálköny vek egybehasonlítása alapján — ezen éneket s nem a kérdéses dallamot illetőleg — ugyanazon eredményre jutottam, melyet Justh alesperes úr „12 fontos" ütegeiből kisütött: hogy t. i. a kérdéses dallam nem a „Befiehl du deine Wege" czímű éneknek saját dallama, — nem késtem második czikkemben kijelenteni, hogy „Gerhard ezen éneket nem is arra a dallamra szerezte." Ezt nevezi Justh alesperes úr „hallatlan" dolognak. Kell-e ennél — úgymond — nagyobb — — — tévedés? (az alesperes úr bizonyosan mást akart mondani!). S ezen felkiáltása után az „Eris almá"jaként odadobott dallamot legott követeli, — a németek, illetőleg a „velenczei" iskola számára! Pedig hát a fentebbi, helyesbített kritikám által mi van bebizonyítva? legfeljebb az, hogy a kérdéses dallam a németeknél nem bír azon stabilismussal mint nálunk, a hol mindég feltéve, hogy Skultéty Tranoscius könyvéből vette a kérdéses dallamot — a Lányi énekét kezdettől (tehát a 17-dik század utolsó tizedétől) fogva mindég ugyanazon dallam szerint énekelték. De semmi esetre sem az, hogy az illető dallamot a magyarok anémetektől vették volna át. Ezzel szemben Frühwirth és ismételten a t. alesperes úr a minden valamire való präparandiai tanuló által eléggé ismert adatokra hivatkozik, melyek szerint a kérdéses dallam Hassler Leótól ered, a ki azt „német népdalból egyházi és főleg temetkezési használatra" átalakította 1601-ben a Knoll által 1599-ben szerzett „Herzlich thut mich verlangen" czímű ének dallamaként. Nem veszi észre a t. alesperes úr, hogy saját szavai szerint Hassler Leo nem lehet a kérdéses dallam szerzője oly értelemben, mint a hogy tőlem ama dallam eredetének kimutatását követeli, — illetőleg azt nekem imputálja?! Csak két eset lehetséges. Vagy mint népdalt szerezte azt, a Frühwirth által közölt szerelmes világi tartalmú költeményre, — ez esetben nem alkalmazhatta azt a kegyes Knollnak lelkében a í pestis borzalmai között megszületett, a világról való lemondást és boldog kimúlás után való sóvárgást kifejező gyászénekére. At. alesperes úr szülővárosában valamely víg kompánia megtehette azt, hogy az Knoll gyászénekének melódiájára egt énekelte: „Hans Brandwein du musst sterben" ; de egy korának „legnagyobb orgonistáját" egy „világhírű művészt" saját alkotásának ekkora kicsúfolására képtelennek kell tartanom. Melyik művész vállalkoznék arra, hogy a saját maga által szerzett szerelmes világi dalt néhány év multával mint halotti éneket adja ki? A másik eset csak a lehet, hogy Hassler Leo ! csak kótába szedte, harmonizálta a készen talált dallamot, — még pedig a Knoll éneke szövegének kíséretében. Ez esetben csakúgy nem szerzője a dallamnak, — mint a hogy példáül Chován Zsigmond úr soha sem lesz szerzője a chorálkönyvében a 343. sz. alatt foglalt dallamnak (Chváltez Boha naseho — Lobet Gott unsern Herrn), annak daczára, hogy oda nyomatta ezen betűket Ch. j. Mert tudtommal ezen dallamhoz Haan Lajos által jutott, a ki azt Erdélyben egy unitárius magyar templomban hallotta s onnan hozta magával. Mind ez nem dönti meg azon feltevésemet, hogy Lányi (1570—1617) a maga énekét csakugyan a kérdéses dallamra szerezte, következőleg azt Thurzó György nádor udvarában, a kegyes Cobor Erzsébet h környezetében ismerték és énekelték. Úgy látszik, hogy a t. alesperes úr Lányiról, ki polemikus irataiban a magyar protestantismust Pázmán ellenében védelmezte, s azon összeköttetésről, melyben Thurzó ék a német protestantismus tudós köreivel állottak, — nem sokat tart. Ebbeli nézeteinek helyesbítéséül legyen szabad Schmal nak*) következő szavaira hivatkoznom : „ De *) „Brevis de ista superintendentum ev. in Hungaria Commentatio" Andreas Schmal 1751. Monumenta Fabó András I. kötet 14. lap.