Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egy magyar envagelikus egyházi dallamról (Jeszenszky Károly)

142 S minthogy épen a naptár egyike a legnépszerűbb könyveknek, nagy kár, hogy még e téren nem történt részünkről semmi, nagy kár, hogy még eddig nem adtunk egy naptárt népünk kezébe. A mit azonban nem tettünk eddig — mert talán nem tehettük — tegyük meg most. Az idő int! Azt mondhatná valaki, hogy hisz' van népszerű naptárunk, ott van az „árvaházi naptár." Igaz, hogy annak idején nagy reményeket kötöttünk hozzá, — csalódtunk, nem vált be. Tót szövege teljesen be lett szüntetve. A magyar és német sem a nép számára való — inkább városi, polgári elemnek, s itt áldásos hatása lehet. De már az az egy 'körülmény nehezíti a nép között való elterjedését, hogy jótékony czéllal van összekötve. Népünk önzetlensége minden ] api rábeszélés daczára se ér fel odáig. Gyanakodó természete azt hiszi, hogy a pap magának hajhászsza a nyereséget. — S mihelyt csak szagolja, hogy abból tiszta nyereség is van, ott hagyja a vállalatot a faképnél — ha még olyan jó volna is, neki olyan kell, mint a miről a sátoros zsidó becsületére mondja, — hogy kárával adja. Először tehát nyereségre nem szabad tekintenünk, elég nyereség lesz, ha a vállalat kifizeti magát, s nagyobb lesz az a nyereség, hogy a nép venni fogja. E czélból még a kiállításnál is nem nagyon sokat kell nézni a manapság oly nagyon hangoztatott „csinos", „Ízléses" stb, — legtöbbnyire azonban filigrántos kiállításra, — a nép a finomabb dolgok után félve nyúl, — hanem inkább arra, hogy a könyv elég erős és tartós legyen, hogy azt egy év előtt a gyermekek össze ne téphessék, ennélfogva még a betűknek s képeknek is részben hasonlítaniok kellene a szerte divó egyéb nép-naptárakéihoz. A mi a naptár tartalmát illeti, annak a nép eszmekörében és életmódjában kellene forgolódnia : gazdaság, házi ipar, néhány gyógyszer ismertetésének nem kellene belőle hiányozni, mindenek felett megkívánja a nép, hogy a kalendáriom házi tanácsadója legyen. — Egy-két elbeszélés — történet, s néhány világi s vallásos vers tehetnék többi részét — nem hiányozván végül egy pár adoma sem. Egyszóval naptárunknak egyelőre nem kellene semmi új irányt felvennie — csak a már jól megtaposott nyomra lépni, mindenekben egyedül a jobb erkölcsi felfogást tartván szem előtt. Az egész ügyet pedig vegye a Luther-Társaság kezébe. E czélból tegye magát érintkezésbe oly egyénekkel, kiket a szerkesztésre alkalmasaknak itél, s addig is bocsásson ki felhivást munkálatok szerzésére. Szerkeszszük a naptárt magyar és tót nyelven, azok, a kik a szerkesztéssel meg lesznek biz va, fogják tudni még különösen is munkatársaikat felkeresni. Legyen a naptár tartalma magyar és tót nyelven ugyanaz, ez felette megkönnyíti a kiadást, kivált az esetleg beszövendő képek dolgában. De megkönynyíti azt az irói díj dolgában is, a mennyiben én a munkálatokat díjazandóknak tartom, s ekkép egy irói díjjal két szövegünk lenne — a fordítás költségei aránylag kevésbe kerülvén. A mi pedig a dolog anyagi részét illeti, hogy a Társaság koczkázatba ne menjen : bocsásson ki egy felhivást minden lelkészi hivatalhoz, hogy ezek legjobb tudomások szerint tájékoztató adatokat szolgáltassanak arra nézve, hány példány kelne el egyházukban, egyúttal figyelmeztetendők lennének a lelkészek, hogy az adatokkal lehetőleg óvatosak legyenek s csak azt vallják be, mire aztán építeni is lehet. — Azt hiszem 5—5 ezer példányt bízvást lehetne, nyomatni, a mennyiben hajlandó vagyok hinni, hogy egy jó népnaptár terjesztésére minden lelkész szívesen fogna kezet nyújtani. Ha az előmunkálatokra egy hónapot szánunk, a munkálatok beküldésének határnapjául junius közepe tűzetnék ki, egy hónapot a szerkesztésre, egyet a nyomásra számítva, augusztus közepén, de legkésőbb augusztus végén, a melyen túl már a nép kezdi venni naptárját — naptárunk a nyomdából kikerülhetne. Lássunk hát mielébb hozzá — nehogy a jó alkalom s vele ismét egy év elrepüljön fejünk felett! . . . Még csak a naptár árát illetőleg koczkáztatunk egy óhajt, s ez az, hogy kívánatos lenne, hogy a naptár ne legyen drágább 20 krnál : nagyon természetes, hogy a kiállitásnak is ez árhoz kellene alkalmazkodnia ! Farkas Gejza. Egy magyar evangelikus egyházi Justh Samu István strázsai lelkész s XHI szepesi városi alesperes úr e b. lap utóbbi két számában erős támadást intéz ellenem, azon nézeteim megczáfolása végett, melyeket a Chován-féle chorálkönyv megjelenése alkalmából a „Prot. Egyh. és Isk." lap hasábjain nyilvánítottam. Azok után, a mik e tárgyban előbb Frühwirth akad. énektanító, most a nt. alesperes úr által írattak, bajos volna meghatározni, hogy tulajdonképen mi körül forog a vita? mi képezi annak tárgyát és czélját ? minő érvek állanak egymással szemben ? — A támadás tárgyát képező czikkeim ugyanis egy más lapban jelenvén meg, tiszt, ellenfeleim jónak látták ezen helyzetet a saját álláspontjuk szilárdítására akként felhasználni, hogy czikkeimből csak azt idézték, a mi czéljuknak megfelelt, — ellenben a mi az idézett mondatok teljes megértését lehetővé tette volna, azt mellőzték. Csak ily „modor" követése mellett volt lehetséges Justh alesperes úrnak czikkeimből azon absurdumot kihoznia, mintha én elébb Gr e r h a r d o t, azután Thurzóékat, végül Bernát clairveauxi apátot deklaráltam volna a Chován chorálkönyvében a 348. szám alatt foglalt dallam „szerzőinek és feltalálóinak". Nem azt kutattam, hogy kinek fejében született az illető dallam? hanem: hogy ki szerzett arra először egyházi éneket? — Én, tá-