Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A zsinat (Szabó Béla)

106 4 zsinat. Minden embernek van — kath. felfogás szerint — egy szentje, a kihez imádkozik, a kitől minden sebére gyógyírt, minden bajában segítséget vár. Ha discreditálja magát vagy elkopik, nem baj; eldobják, lesz más. — Úgy látszik, az evang. egyház sem idegenkedik e felfogástól; jelenleg legalább határozottan van az egész egyháznak egy ilyen szentje és ez a — zsinat. Most ettől vár kiki javulást, jobbulást, haladást, rendet, életet, igazságot, mindent, de mindent. A ki még egy kissé skeptikus akar lenni, az is legfeljebb e szentnek jó indulatában, vagy önzetlenségében kételkedik, de hatalmában egyáltalán nem, senki. Pedig jó volna azon hatalomnak, melytől üdvünket várjuk, természetével, képességi körével is megismerkedni. Mert azon körülmény, hogy számtalan bajnak orvoslását ép a zsinattól várjuk, csak azt bizonyítja, hogy van ilyen bajunk, és hogy azok orvosolhatása iránt nagy a kétségünk, de egyáltalán nem azt, hogy a zsinat azokat megorvosolni igazán képes is legyen. Mi az a zsinat, vagy beszéljünk általánosabban, mi az a törvényhozás? Az általánosan elterjedt, de hamis felfogás szerint azon hatalom, a mely új törvényeket és ezzel új irányt, új életet hoz létre egyik vagy másik téren. Ez önámitás különösen nálunk nagyon érthető : tanúi lévén mindnyájan, mint hoz országgyűlésünk derűre borúra szebbnél-szebb törvényeket a — papírkosár számára. Sokkal inkább megfelel a valónak azon felfogás, a mely bármely törvényhozás feladatául azt tűzi ki, hogy az az élet által már fölállított törvényeket sanctionálja, vagy pedig elitélje. Vagyis, egy hasonlattal élve, a törvényhozás csakis egy törvényszék, a mely két vagy esetleg több, általános elismerés után törekvő irány között — dönteni és az egyiket változatlanul, vagy némi módosítással, a maga tekintélye latbavetésével érvényre juttatni van hivatva. Ez azon felfogás, a melyet a történet, különösen a törvényhozások története fényesen igazol s egyedül helyesnek tüntet föl. Ha ugyanis a törvényhozások történetét, a római 12 törvénytáblától a franczia nagy forradalomig, — vagy a magyar 48-iki törvényhozásig tekintjük, avagy a zsinatokét a legelső, apostoli zsinattól a 70-es évi vatikáni zsinatig tanulmányozzuk, okvetlen észre kell vennünk, hogy egyik se hozott létre semmi egészen újat. A mint azok a hires decemviri csakis azt emelték állami törvényerőre, a mi a néptudatban úgyis már régóta mint törvény fennállott; úgy a nagy franczia forradalom és a magyar 48-as törvényhozás héroszai csakis azt sanctionálták, a mit egyes nagy szellemek évtizedekkel az ő fellépésök előtt már formuláztak és a mit épen ezen indítás következtében a korszellem már hangosan követelt és jogosnak rég elismert. És a mint az első ker. zsinaton nem arról volt szó, hogy valami egészen új parancsolatot adjanak, hanem csakis arról, hogy a két ellenkező parancsolat között közvetítsenek, esetleg közülök a megfelelőbbet ki válaszszák és tekintélyűkkel ellássák : úgy a vatikáni zsinaton is csak az sanctionáltatott és dogmatizáltatott, a mi a kath. egyház hittudatában már évszázadok óta mint hittétel szerepelt. így minden törvényhozás nem annyira törvényhozó, mint inkább csak törvényesítő hatalom. A mely törvényhozás ezt szem előtt tartja, az diadalmaskodik és keresztülhat törvényeivel, a mely nem tartja, az egyszerűen kudarczot vall, mint a hogy azt keserűen tapasztalhatta Augusztus császár ama hires „lex PapiaPoppaea"jával, a melylyel a római megromlott erkölcsöket akarta megjavítani és szerzett magának végtelen sok gúnyt és bajt. Ha már most a magyar evang. egyház jelenlegi viszonyait vizsgáljuk és kérdezzük, váljon vannak-e abban ilyen irányok, határozottan körvonalozott és erőteljes pártok által képviselt törekvések és követelések, melyek az eddigi törvények keretén kivül vagy azok ellenében keletkeztek és törvényesítést vagy elitéltetést várnak, úgy, bocsánat, talán nem ismerem eléggé egyházi életünket — de én határozottan állítom, hogy nincsenek. — Vannak hiányok, van egy csomó ferdeség, sőt néhány pium desiderium is, de hát mindaz, egyáltalán nem zsinat elé, legfeljebb arra való, hogy hazafias bánattal rajta kissé elkeseregni lehessen. Nézzük a dogmák mezejét. Igaz, hogy soknak állása megingott, az egykor fényes festék is lekopott. De hát van-e még csak árnyéka is bármely újabb iskolának, mely a régi helyett valami újat akarna nyújtani? Még a külföldi, német sat. ebbeli törekvéseket se igen ismerjük. Ugyanígy áll a dolog a szertartásokat illetőleg is. Nemkülönben az iskolaügyeket illetőleg, a hol épen most teremtett egy idegen hatalom nagyon kedves állapotokat, úgy hogy még tisztába se igen jöttünk, mint is állunk tulajdonkép. Legfeljebb az administratio terén volnának egyes kérdések, de se nem elviek, se nem fontosak. így tehát csakugyan ügy áll a dolog, hogy nincs semmi ügy, a mely a zsinatot kívánná; a ki azt kívánja, az csupán az ember, egyes személyek, a kik az eddigi állapotokkal elégedetlenek (s ki ne volna az !), de jobbat nem tudnak, azt épen másoktól várják és azt hiszik, hogy a zsinat e „másokat" ex offo elő fogja teremteni, mint holmi „deus ex machina"-kat. Hogy ez önámitás, ezt gondolom, nem kell erősíteni. De ha volna is e bűvliatalma a zsinatnak, ha előállnának is azok a most ismeretlen egyházboldogítók a magok terveivel, javaslataival, vájjon szabad volna-e a zsinatnak egyszerűen belemenni az ő elaborátióikba, legyenek azok bár a legszebbek, legjobbak; szabad volna-e azokat törvény, még pedig nagyon erős s nagyon hosszú törvény erejére emelni, mielőtt azok még ez életben beváltak, lecsiszolódtak, vagy legalább is hosszabb ideig a hozzáértők napi kérdését, megbeszélés tárgyát képezték volna ? Lehetne ugyan meghagyni, hogy, miután már lesz zsinat, lássanak hozzá, keressenek tárgyakat és tárgyalják, beszéljék meg azokat (erre már voltak felhívások is olvashatók). Az ilyen eljárásnak, mely