Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A lóláb (Dr. Masznyik Endre)

Ez eszme nem uj — mi csak felelevenitjük ezúttal s annak égető szükségét bizonyitjuk. Kivitelére nézve — nem szándékunk módozatokat előterjeszteni, csak egyre akarunk figyelmeztetni, s ez, bogy magyarhoni egyházunk többnyelvű lévén, e nyelvkülömbségekre tekintettel kell lenni, főkép pedig — minthogy egyházunk hiveinek számát legalább 3/

4 részben tót ajkúak teszik, — a vállalatnak eleinte legalább e két (magy. és tót) nyelven kellene megjelennie. S e czél elérésére most épen különösen kínálkozó és előnyös az alkalom. Bpesti ev. tót lelkésztársunk — feltéve hogy a munkát elvállalná — oly erő, a ki ez igényeknek fokozott mértékben lenne képes megfelelni . . . S a mit még ezenfelül kívánnánk, az még az az egy — hogy mind a két kiadás (m. és t.) ugyanazzal a tartalommal jelennék meg. — Nagy mesterség nem volna a tót munkát magyarra — ezt meg tótra fordítani. Igy tanulnók egymást ismerni, becsülni, szeretni, s igy lennénk a nyelvek kiilönfélesége mellett is egyek és erősek ! S a munka is nagyban meg lenne könnyitve. Isten áldása legyen a megkezdett működésen ! Farkas Gejza. A lóláb. Ujabb időben a római katholikus püspöki kar igen sokat beszéltet magáról. Biztosra vehetjük mindig, ha a Szt. László, Szt. István stb. társaság közgyűlése közeleg, hogy egyik vagy másik „főmagasságü ajk" — mint Lonkay Szent Antal szokta mondani — epochalis beszédet tart. Csak nem régiben a Szt. Lászlótársaság közgyűlésen Schlauch Lörincz akasztotta le a szegről a középkori „Eszmék" ütött-kopott tarisznyáját, hahogy találna még benne valami e világnak való morzsákat; a napokban pedig maga az u. n. országprimás Simor János emelte fel szavát a Szt. István társulat nagy gyűlésében, hirdetvén ő is ugyanazon eszmék dicsőségét s irigylésre méltó voltát — az elkorcsosult nemzedéknek. Hátha megkívánnák s ked^ök kereskednék újra futni a lidérczfények után Schlauch inkább theoretikus : a tudóst játssza Mesét mond a „katholikus tudomány" egyedül üdvözítő erejéről. S mesemondó szerepébe annyira beleéli magát, hogy szinte elhisszük, „egyéni s nem rendi" meggyőződésből beszél, hogy a maga s nem Róma kincséből hoz elő ót s ujat vegyest. Rajong a szabad tudományért s mégis kínálja fűnek fának — a középkori tudományt, Aquinói Tamás bölcseszeiét, mert hát csak neki voltak „eszméi", ami az övén kivül vagyon az a gonosztól vagyon. Szabad tudomány ! hiszen csak XIII. Leo ne parancsolta volna rájuk. Ha ez a „lóláb" mindenütt ki nem lógna, igazán megütődve kellene kérdenünk : mi vagyunk;-e a protestánsok vagy ők? De hát örökös szerencsétlenségük, átkuk, hogy a „lólábuk "-al nem tudják eltakarni. Kilátszik az még a biborpalást alól is. i Köszönjük szépen az olyan szabad tudományt, amelyet csak az ő boltjukban lehet kapni. Olyan portéka az, mint azok a híres „egyetemes orvosságok", mik minden bajból kigyógyítják az embert — holta után. Ok maguk pedig olyanok, — ezt a találó példát egyik bírálónak köszönhetjük — mint Molière orvosai, kik a beteget okvetlenül meggyógyítják, csak nem kell elfeledni, hogy : Clysterium primo Ervágium imo Purgare postremo. Simor, kinek beszédével lesz szerencsénk közelebbről is megismerkedni, inkább practicus : a pásztort játssza. Fölemelik ampós botját s nagyot ütve a szegény birkák fejére, szelid lelki atyai hangon szól : Edes juhaim ! látjátok mily szabadsággal, az autonom ténykedés mily tág körével, mezejével áldott meg titeket Isten, hát miért nem mozogtok ? Bitangba jártok, pedig van jó legelőtök. No induljatok, jertek utánam, hiszen nektek is szabad járni, kelni friss mezőkön, szép virányon. Óh én szeretett drága juhaim ! ! Ha nem hiszed nyájas olvasó! hogy ez a kép talál, — olvasd meg legutóbbi „epochalis" beszédét. Olyan szabadságról, autonómiáról zeng ott a kath. hiveknek az ének, hogy szinte megint megütődve kellene kérdeznünk : mi vagyunk-e hát a protestánsok avagy ők? De hát itt is kilóg a „lóláb", melyet nincs az a juhász bunda, amely eltakarhatna. Ám lássuk meg ugy egész közelből. A tárgy fontos. A katholikus hívek legnemesebb erényei, érdemei, a jelen igényei a jövő gyümölcsei rejlenek benne. Ugyan mi lehet az? „A szent hitünk szent egyházunk iránti meleg érdeklődés, segély, oltalom, közreműködés szemben a nem katholikus elmében sziilemlett, de mégis már több katholikus elmén elharapózott tévelylyel, mintha az egyház ügye csak a papság dolga volna." A mi atyánkfiaira nézve fontos, ránk nézve nemcsak érdekes, hanem tanulságos is. Eddig a harczot ellenünk csak a fekete had vezette, most ugy látszik a misera plebs, a laikus ellen is hadi lábra állíttatik. Valóságos népfelkelés. Valaminek kell lenni a levegőben, hogy a szentegyház békességét ily erős fegyverkezéssel igyekeznek oda át biztosítani. S nem is oly nehéz eltalálni, hol van a bibi. „Hiszen a közreműköde's érdekében épen most szervez társulatunk egy külön írói osztályt." — Elég! — tudjuk már honnét fuj a szél. Valarçi gonosz ujdoftdász elárulta titkunkat, hogy mi „tudományos irodalmi társaságon" törjük a fejünket. Hát ettől nem tudnak aludni az éber pásztorok. Fé tik a nyájat a ragadozó farkasoktól. Riadót fújnak. „Mozogjatok juhok, hiszen ti is szabadok vagytok akár csak amazok ott a másik karámban. Hát „nem állatok-e fel ti is, mikor az evangyeliomot olvassák" s mikor mint katonákat paradéra kirendelnek, akarom mondani a „segély oltalom" szent hevétől elragadtatva önkényt, szabad elhatározásból közreműködtök az urnapi, 4 húsvéti körmeneteknél: „nem huztok-e fegyvert?" I „Evangyeliumunk nem meddő elmélet, ha\iem élet-