Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Új lutheránus templom a Deák-téren (Hurtay György)

100 rend, élettörvény. Hirdettük mi azt s hirdetni nem szününk a religióról, a hitvallásról kósza fogalomzavarral szemben." Gondolom nyájas olvasó! észrevetted, hogy ez a kifejezés „nem katholikus elme" téged illet, hogy a „tévely" ragálya rólad már a „katholikus elmé"-re is átszármazott, másodszor, hogy „kósza fogalomzavarban" szenvedsz, mert nem vetted észre, hogy laikus atyánkfiainak van „evangyeliomi életrendük", mert hiszen ők, mikor az evangyeliomot olvassák, felállanak, katona párádén „egyház óltalom és papsággal való közreműködés jeléül" kardjukat kirántják. Tehát jegyezd meg, hogy neked nincs evangyeliomi életrended, mert „állás és rántás" nem eledeled. De ni-ni, — hogy kerül ide a „Luther éneke" a főmagasságú pásztor ajkára : „Az Ur Krisztus a mi fejünk, a Szent Lélek a mi erőnk"; mi vele és sugalmai mellett működve, a világot megújítottuk, ifjú erejének visszaadtuk, mi elvi küzdelmeinkben, mi családi és társadalmi működésünkben a győztesek nemes osztálya maradtunk." — Hát megvallom, ezt gyarló protestáns eszemmel meg nem tudnám magamnak fejteni, ha hogy — a takaró alatt ismét fel nem tetszenék az az átkos lóláb. Legyen : Ur Krisztus a mi vezérünk, a SzentLélek a mi erőnk. Elfogadom, vallom. Hanem lásd meg most nyájas olvasó, — ezt a tojás tánczot. „A szent hit isteni mű, de (sic!) emberekből alkotva, maradván az isteni vezénylet és segédlet; kinél? — az Ur Krisztusnál és a Szent-Léleknél? Dehogy! tudnak is ezek vezényelni, segédkezni. — Vezényel — még pedig „Üdvözítőnk, terve szerint" (ugyan herczeg-primás úr, hol készítette Urunk ezt a tervét, nem lenne szíves azt is megmondani) a hét szentség ketteje, melyek (óh esztergomi stylus!) nemcsak uj lelki, hanem külső viszonyt szülémé nyeznek, t. i. az egyházi rend és a házasság. Két alap, melyen a ker. világ nyugszik. Mindkettő szentségesített jellegű" s mindkettőnek buzgalma alapította a ker. életrendet. Már most tessék itt eligazodni. Eddig az Ur Krisztus és a Szt.-Lélek völt az alap, most már az egyházirend és a házasság. Ugyan lesz-e még valami más, ami ezt a kettőt is kiszorítja. Lesz bizony, csak várjuk sorát. A lóláb még nem tetszett fel. Az „egyházi rend" az egyenes vonal hozzá, mert vak a ki nem látja, hogy a „házasság" csak lógósnak van a szekér mellé fogva. S hozzá mily vakmerő meghazudtolásával a történelemnek. Ki akarja mutatni, hogy a hivek, mint külön segédlet a házasság, illetőleg a család néven kezdettől külön közreműködtek az egyházi rend mellett a ker. társadalom életrendjének kifejlesztésében. Hát az a házasság mióta képez szentséget s mióta — külön laikus szentséget. Nem voltak-e az apostolok, az ős ker. egyház presbyterei, püspökei nősök, a ker. család tagjai? Hát Péternek nem volt neje? Pál nem ad-e utasítást a püspököknek a házas életre vonatkozólag mondván, hogy „a püspököknek egy feleségű férfiúnak s olyannak kell lennie, kí saját házat jól igazgatja, gyermekeit teljes tisztesség mellett engedelmességben tartja (ha pedig valaki nem tudja saját házát igazgatni, hogyan fog az Isten egyházára gondot viselni)? — 1. Tim. 3, 2, 4 —. Ugyan ugy-e ? talán nem is tetszik tudni főmagasságának, hogy ki tette dogmává a papnőtlenséget ? De hát kellett valami alapot találni, kimutatandó, hogy az egyházi rend mellett jut az egyház körül a laikusoknak is „közreműködésre" tér, — hogy az egyház ügye nem kizarólag csak a papság dolga. Igen, elismerjük mi is, — van közreműködésre tér : szolgáltatnak nyers anyagot idomitásra, — vakengedelmességre, lelki rabszolgaságra. Juhokat, fejésre nyírásra. S milyen kedves a prímás ur, mikor anekdotázik. (Ugy hallom szereti az efféle mulatságot ugy — ebéd után). „A híveknek az egyház körül emberileg (észre sem veszi az ember oly ügyesen csúsznak be az ilyen szavacskák) még több az érdemük, mint a papságnak, mert mig ez sokszor katakombákba kényszerült rejtőzni (bebújtak volna azok bőrüket féltve még az egérlyukba is) nehogy fellépésével általános mészárlásra okot szolgáltasson, a hívek életüket is koczkára tették". Igazán nevetésre ingerli az embert eminencziája még ebéd előtt is. Tehát ti papok halljátok meg : ha a farkasok eljönek s nyájatokat ragadozzák, — bújjatok a ... ej, ej — hiszen én ugy tudom, hogy a farkasok a tüzet respectálják s kell-e vakítóbb a biborpalást fényénél. De „a mi fejünk az Ur Jézus Krisztus, vezérünk a Szent-Lélek" ; már pedig az Ur Jézus Krisztus, az a jó pásztor elfutott a farkasok elől s minden pásztornak azt az utasítást adta : a jó pásztor életet neill adja a juhokért, a béres pedig, és a ki nem pásztor, kinek nem tulajdonai* a juhok, látván eljönni a farkast, nein hagyja el a juhokat és nem fut el. Ján. ev. X. 11, 12. Nos! úgy-e, most is azért kell a juhokat nógatni, hogy a püspöki paloták öblös termeibe bújni szerető főpásztoroknak ne fájjon a fejük a „vész" hirére, hogy teljenek, kik a „nem katholikus elmében szülemlett mételytől" megtisztulva, az épen megalakított „írói osztály "munkáját helyettük végezzék s az egyház ügye körül, mely nem kizárólag apapság dolga, közreműködj enek. S a főpásztor hiszi, hogy ez meglészen, ám, hogy a kegyesen kijelölt autonom közreműködés valahogy a helyes mederből ki ne csapjon, legott szükségesnek látja újra felemelni kampós botját s ismét jót húzva a „felszabadított" „író-birkákra" értésükre adja, meddig a legelő határa, melyen túl lépniök nem szabad. S mit eddig eltakart a biborpalást, — puszta valóságában feltetszik — a lóláb. Hát majd legközelebb azt is csak megtapogatjuk. Dr. Masznyik Endre. a Deák-téren, Ilyen czím alatt hozott, e napokban a ^P. H." egy rövidke, de meleg hangon irt közleményt. — A budapesti evang. egyház új, a mai kor igényei»