Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Őszinte szó (Farkas Gejza)

•392 Mihály 1776-ban s ismét némi igazításokkal Pethe Ferencz 1794-ben Ultrajectumban (Utrecht).*) Ezek szerint hát a mai közönséy az eredeti Károlit bizony nem is ismeri s így azt átdolgozási alapul felvenni nem volna célszerű. Az átdolgozás mikéntjére vonatkozólag bátran szolgálhatnak útbaigazításúl azok a fentebb közlött elvek, a melyek szerint az angol „Revised" készült. Tekintettel azonban arra, hogy míg a „ Révisée! "-nek egy classikus szépségű fordítás szolgált alapul, — mert hiszen ismeretes, hogy Shakspere és Bunyan János művei mellett a King's Bible az angol irodalomnak első classikus munkája nyelvezetére nézve: — addig a mi Károlink, — bár minden tisztelettel adózunk a nagy férfiúnak — mégis be kell vallanunk, hogy több helyütt nyelvezetében s a héber szöveghez való hűségében is bizonyos gyarlóságokat tüntet fel és így, ha az angolokéhoz hasonló jeles átdolgozást óhajtunk adni, egy s más helyen némileg merészebbeknek kell lennünk, mint voltak ők a King's Bible-lel szemben. A merészséget azonban mégis korlátolniok kell a már jelzett elveknek, melyekhez még hozzátehetjük, hogy a tulajdonneveket (t. i. helyés személyneveket) illetőleg tartassanak meg a Károli bibliájának nevei, mint a melyek közönségünknél már népszerűekké lettek; továbbá, hogy mi — eltérőleg a Revisedtől — megkívánjuk tartani a részeknek és verseknek mostani beosztását s illetve e tekintetben szorosan kivánunk ragaszkodni a massoreticus szöveg beosztásához. Elég lesz változtatásnak, ha ennek beosztását követendjük, mert így is — főleg a prófétai iratokban — jelentékeny eltérések vannak a magyar biblia és a héber szöveg között. Végül mi nem kivánunk a magyar átdolgozásban marginális jegyzeteket tenni, mert míg ezek egyfelől tetemesen költségesebbé tennék a nyomtatást, addig másfelől könnyen kételyeket támaszthatnak a bibliában kevésbbé jártas olvasóban. Az esetleges változtatásoknál azonban, kívánatos, hogy az átdolgozók tegyenek saját munkáikban széljegyzeteket, hogy ezekkel indokolják a tett változtatásokat s hogy így a két revisió munkáját ezzel könnyebbé tegyék. A revisiót illetőleg természetesen nem járhatunk el akkora apparatussal, mint az angolok, már csak a munkatársak nagy szétszórtsága sem engedi ezt meg. Az idevonatkozó módozatokat már a fentemlített dunamelléki püspök levele jelezte s viszonyaink között azok mások nem is lehetnek. Az ott elmondottakhoz csak még annyit tehetünk, hogy az átdolgozott s az első revisión átment részek kefelenyomatú példányokban majd közöltetni fognak esetleges tanácsolás végett felekezeti tekintet nélkül egyes szakférfiakkal, hogy így mintegy az egész nemzet nagy közönsége is bele vonattassék s belevonatván érdeklődjék a nagy mű iránt. A munka közben előjöhető esetleges controvers kérdéseknél forduljanak a munkatársak a központi bizottsághoz, melynek még csak az az egy kérése van, hogy a papir csak * Lásd: Dr. Ballagi „A magyar bibliafordítások" c. akad. ért. egyik oldalára s annak is csak felére írassék a szöveg, hogy a revisorok a másik félen megtehessék megj egy zéseiket. Most már szivünkből óhajtjuk, hogy az Istennek Szent Lelke adjon erőt a kezdethez s gyámolítást a kivitelhez. 0 ihlesse meg a munkásokat, kik a szent és örök igéket tolmácsolni akarják, hogy csepegjen, mint az eső, az ő tudományuk, folyjon, mint a harmat, az ő beszédjök, mint az esőnek csepjei a pázsiton és mint a zápor a füvön (V. Móz : 32 : 2), hogy hadd legyen a mű derék fundamentum köve a mi Sionunknak ! Ugy legyen ! Budapest, 1886. november 6-án. A központi bizottság nevében : Szász Károly. Öszinte szó, A mit Luther a reformátió kezdete óta az isteni tisztelet egyik lényeges részének felismert, s mint ilyet minél nagyobb arányokban való terjesztésre ajánlott s maga is isteni ihlettel oly hatalmasan mivelt; a mi a reformátiónak oly gyorsan tárt ajtókat nyitott s annak elterjedését megbecsülhetetlen mértékben elősegítette, az az evangyéliomszerű együttes éneklés volt. Luther az ő varázserejű énekével uj lelket öntött az isteni tisztelet menetébe, megigézte s elbájolta az elzárkozott szíveket, a hidegekben uj lángot élesztett, az idegenkedőket meghódította. Mikor a reformált gyülekezetekben nagynak és kicsinynek ajkán, anyanyelven felhangzottak az első evang. énekek, Luthernek egyszerű, de erőteljes, áhitatkeltő s minden szivet megragadó, mert szívből, hitből eredt énekei, — mikor a sok százados nyomasztó bilincsekből kivetkezve szabadon emelkedhetett fel istenéhez, s ott fent kereshette az áhítatos szív a gyülekezettel egyesülve akadálytalanul vigaszát, örömét, boldogságát : az volt a reformátió aranykor a ! És az óta „száll az ének szájról szájra." Sok viharban vészben hánykódott az evangyéliom hű serege, és bár sokat, nagyon sokat vesztett, egy ereklyét mindenkor féltékenyen megőrzött a régi szép időkből, egy kincset az aranykorból, s azt kebelén melengette, s minden balszerencse közt is inkább gyarapította mintsem apasztotta. Ez ereklye a reformátió énekei, e kincs az együttes közös ének nyilvános úgy mint házi isteni tiszteletünk alkalmával. Vegyétek el énekes könyveinket, s a reformátió maholnap négyszázados alkotmányát alapjában fogjátok megingatni. És soha nagyobb gondja nem szokott lenni az isten igéjét igazán szerető gyülekezetnek, mintha arról van szó, hogy énekes könyvét megváltoztassa. Tiszteljük is ezt a felületesen gondolkozók által talán makacsságnak bélyegzett ragaszkodást, a mig a gyülekezet énekes könyvén csügg, addig szereti az éneket, a templomot, az Isten igéjét, az evangyéliomot! Annál sajnosabb, sot fájdalmas jelenség hogy