Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A próbaprédikácziók (Guggenberger)

90 gyűléseinken, az úgynevezett kiváltságos osztályt, kiváltságtalanná tenni s okos érvekkel meggyőzni, hogy az évi rendes adó terhének, méltányos és jogos kulcs szerinti viselését, anyaszentegyházunk, és saját jól fölfogott érdekükben, elvállalni méltóztatnának. Bizony, bizony mondom pedig, arra a mi anyaszentegyházunknak nagy szüksége van ! Fényes Lajos. A próbaprédikácziók.. Egy tekintélyes fővárosi napilap — ne félj olvasó barátom ! nem irok én polémiát — hát az a bizonyos tekintélyes fővárosi lap nem rég istenesen megmosdatott minket lutheránus papokat. — Nagy magosan lenézett mi reánk és igen udvarias és finom szavakban ugyan, de azért elég világosan értésünkre adta, hogy kezdünk mi olyan — csendes butaság félében szenvedni. — A tisztelt journalista, ki azt a vezérczikket szárnyra bocsátotta, honnan vette az ő adatait, melyek alapján hatszáz harmincz egynehány pap szellemi színvonaláról azt mondja, hogy hanyatlott? nem tudom. Nem is szándékozom vele polemizálni, mert bajos dolognak tartom olyan valakivel szemben, ki az én ostobaságomról, illetőleg szellemi értéktelenségemről meg van győződve, azt vitatni, hogy — de bizony, tévedt édes barátom! — Ha ő neki úgy tetszik : legyen az ő hite szerint. — Még meg sem haragszom érte. Ezért én — ámbár tollam hegye szokott viszketni — sehol, sem itt, sem más lapban egy szónyi ellenkritikára sem éreztem magamat indíttatva. De a mint azt a híres czikket akkor olvastam, azonnal feltettem magamban, hogy azt a pontot, melyből kedves iskolatársam lapjának ama vezérczikke kiindult, szőnyegre hozom itthon ami egyházi lapunkban. Fel is használom erre ezen szabad délutánoníat. „Sok keresés, utánjárás kellett hozzá, mig talált egy alkalmas férfiút a magyar luther. papok közt e lelkészi állásba." Sok keresés, utánjárás ! Hinc illae lacrimae ! — Hát bizony úgy történt, hogy az igen tisztelt pesti gyülekezet, mely tekintettel az ország fővárosára a legkitűnőbbek közt — s tegyük hozzá — j°gg

al akart válogatni, azon édes álomban ringatta magát, hogy csak rendelkezésre kell bocsátania templomát s vetekedni fognak legjobbjaink szónoki tehetségüket ott bemutatni : ő pedig ölbe tett kézzel kritikailag mérlegeli a nyújtandó élvezetet. — És ezen reménye füstbe ment. Egyetlenegy kedves barátunk találkozott, ki a pesti gyülekezettel ezt a szívességet megtette, a többi meghívottak pedig megköszönték a megtiszteltetést. — Persze, hogy a gyülekezet, mely válogatni kivánt, már most nem tehetett egyebet, mint azt, a mit megtett : keresett és utánjárt. — És ezt zokon vette, hogy ő neki papot kell keresni. — Pedig így volt helyesen és bár soha többé másként ne történnék! Nem akarok én jelen soraimmal senkit sem megbántani, de olyan elvet szeretnék én itt szőnyegre hozni, melyet velem bizonyosan sokan osztanak, s melyről szeretném, hogy köztünk papok közt általános érvényre jutna. En a próbaprédikácziókról azt tartom, hogy „delendam esse". — Először azért, mert nem vezetnek biztosan a kivánt czélhoz, másodszor azért, mert nem tartom összeegyeztethetőnek a lelkészi állás méltóságával s végre azért, mert velők a próbát hallgató gyülekezet semmit, de a próbatevő lelkész igen sokat koczkáztat. Ugyan kérem, mit tud meg az a gyülekezet egy próbaszónoklatból? Mit keres az a gyülekezet? Szónokot meg lelkészt. A szónokot teszi a jó, magvas munka, a kitűnő előadás, no meg egy kicsit a férfias alak is, különösen a templomi szószéken. Már most megengedem, hogy az a próbatevő hoz magával egy kitűnő, saját tárházából merített munkát, azt azon nyugodt és mégis velőkig ható modor ban, melyet az egyházi szónoktól megkivánunk, elő is adja, szónoklata hatását fokozza még méltóságteljes és szép alakjával; mondom megengedem ezt mind, de következés-e mind ebből az is, hogy az a szónok egyszersmind lelkész is, azaz olyan pásztor, ki rendíthetlen hitéletével, személy válogatást nem ismerő szeretetével, fáradhatatlan tevékenységével és megingathatatlan lelkiismeretességével mint fénylő példa gyülekezete élén ragyogjon, olyan tettel prédikáló lelkész, ki szivébe véste Pál apostol magasztos szavát : „Megsanyargatom az én testemet és rabság alá adom, hogy valami módon, holott én prédikálok másoknak, gonosz életű ne legyek." (I. Kor. 9. 27.)? Kérdem, az a fényes próbaszónoklat biztosítja-e erről a lelkészt kereső gyülekezetet? Merem állítani, hogy nem találkozik egy sem, ki ezt nekem bebizonyítani fogja. A próbabeszédeket szülte első sorban a gyülekezeteknek commoditása, melyek sajnálják az utánjárást, de aztán meg is járhatják, mert lehet, hogy fogtak ugyan szónokot, de kaptak egyszersmind házsártos, békétlenkedő, tán még kártyás és iszákos papot is. Az a falusi gyülekezet, midőn papot kell választania, körülnéz, kiküldi az Ő elöljáróit, hogy azt a papot saját templomában meglepjék, hogy hívei körében meghallják, micsoda pásztor az, a kit kiszemeltek, és mely gyülekezetek nem így járnak el, azok igen sok esetben megjárják. — És ez a helyes út a városi gyülekezetekre nézve is. Ne sajnálják az utánjárást, lepjék meg a kiszemelteket saját fészkükben, ott sokkal könnyebben fogják megítélhetni, hogy ki clZy E kit meghallgatnak. Ennyit a gyülekezetek szempontjából. De még sokkal komolyabb színben látom én a kérdést, ha tekintem a próbaszónokot. Én a lelkészi állás méltóságával nem tudom összeegyeztetni, hogy a rendes pap elhagyja saját gyülekezetét, templomát azért, hogy más gyülekezetben próbát tegyen. Nem tehetek róla, de önkénytelen eszembe jut a színpad, melyen hősök, szerelmesek, tenoristák és primadonnák vendégszerepelnek a czélból, hogy azon színházhoz szerződtessenek. A színésznél ez igen is megjárja, de a papnál nem. Tudom én azt, hogy a mi protestáns egyhá-