Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Nyíregyháza

69 Iáinkból sem okunk, sem jogunk nincs. Azért követelni kell azok tanítását erőnek erejével is, hogv vérükké váljanak egyházunk tagjainak s így legyenek azok a biblia szellemének önfeláldozó győztes bajnokai. Azonban ,est modus in rebus.' Lehet hitelveinket tanítani, ügy, hogy egyházunkon kívül állók iránt ellenszenv, gyűlölet származzék s viszont reánk is azok idéztessenek fel. Mely megtévedés azonban nem az aug. konfesszióé, hanem csak ezt ügyetlenül kezelőké lehet. Lehet tanítani ügy, hogy a meggyőződés s igazság tudata mellett szeretettel, jóakarattal legyünk eltelve más hitnézetűek iránt, hogy az Üdvözítő szerint — bár velük ellenkező hitelveink vannak — de a szeretet és jóakarat folytán — előttük is megnyissuk az „örök életre forró víznek tejét." S ha az öntudatos meggyőződés saját hitelveit diadalra juttatni igyekszik s ép hitelveink követelményeként ügy fénylik a mi világosságunk az emberek előtt, hogy látva a mi jó cselekedeteinket, dicsőitik érte a menyei atyát, ez, a felebaráti szeretetnek mérge s a józan észnek szégyenfoltja lesz-e? S ha mi hitelveinket oly szent czélzattal csepegtetjük gyermekeink szívébe, a szeparatizmus magvát vetjük-e el? Megerősödni az igazságban s erről szeretetben példát adni, nem ingerültséget és bosszút idéz elő; de tiszteletet és a rokonszenv nemes érzelmeit kelti fel, hogy a képmutatás nélkül való hit, a lelkiismeret szabadsága s az emberszeretet szent nevében minden felekezeti különbség daczára együtt haladjanak az emberek a tökéletesedés égbevivő utján. S erre az aug. konf. alapján tanítani lehet, sőt csakis így kell és szabad. S váljon ez ellenkezik-e a bibliával, — inkább — Krisztus evangéliomával? — váljon nem az evangéliom elvei-e azok? S ha egyházunk ezeket tanítja, megutáltatja-e a Krisztust? — Közömbösékké teszi-e akkor tagjait önegyházuk érdekei iránt? Közömbössé csakis az oly oktatás teend, mely egyházunk hitelvei felől tájékozatlanságban liágy, — mely felvilágosítás helyett rejteget, s olyan sem hideg, sem meleg módon megértetni nem mer s nem akar, s így arra a nézetre juttatja az utóbb felserdült gondolkozót, hogy mivel egyháza tanai előtte homályban hagyattak, van ott rejtegetni, tán szégyenleni való, miért lelkesülni nem, csak tőlük elfordulni, — legjobb esetben hidegen maradva irántuk közömbössé válni lehet. S így észszerűbbnek látszik a materializmus: mert azt kézzel megfogni, — sa naturalizmus, mert azt testi szemmel szemlélni lehet. — S hogy az ily ember aztán a szemléletnél s az érzéki tapasztalatnál odább is gondoljon, hogy felemelkedjék az eszményhez, fel a minden lét végső okához. Istenhez, ezt kivánni tőle nagy merészség; mert képzeletének sem táp, sem irány nem adatott s ifjúi fellángolása az egykedvűség lapályába sülyesztetett alá. S hogy az ily ember egyháza ügyeit szívén hordozza, érte tegyen, áldozzon, s érdekeit szolgálni kész legyen, tőle kivánni sem lehet; mert érteni nem fogja, hogy mindezt miért tegye? Ne ássuk azért el a reánk bizott talentumot, — félve az élet hullámzásitól; sőt forgassuk azt az élet piaczán okos számítással a nyeremény reménysége alatt. Ne féljünk, hitelveinket gyermekeinkkel megismertetni, ne féljünk, lelkükbe önteni az aug. konf. szellemét. — Csak tegyük ezt a meggyőződés forróságával, az igazság birtokának tudatával s telve emberszeretettel. Tartozunk ezzel egyházunknak, tartozunk vele a bibliának s tartozunk az emberiségnek, hadd növekedjenek egyházunknak lelkes tagjai, hadd fejlődjék evangeliomi egyházunk nimbusa, hadd terjedjen az igaz világosság, melynek fénye mellett megtalálják lelkük jó pásztorát az emberek, s a felekezeti külön féleség daczára is egy legyen az emberiség, az egy Istennek léíekben és igazságban való imádásában. Iliász László. lll^ill. Lelkészi jubilaeum. — Ritka s a maga nemében páratlan ünnepet ült február 14-én a gömöri ág. hitv. evang. esperességbe kebelezett ochtinai ev. egyház. Nt. Bartholomaeidesz János nyíregyházai ev. lelkész s a hegyaljai esperességnek 25 év óta érdemes főesperese, ez egyházban — melyben 1836. február 14-én, mint akkor felszentelt s megválasztott fiatal lelkész először hirdette az Isten igéjét s az első lépést tette meg azon az úton, melyen nagy, kiváló tehetségeinek a közjó, különösen egyetemes egyháza javára egy, Isten kegyelméből hosszú életen át hű felhasználása, az érdem és hálás elismerés babérkoszorúját fonta, az önfeláldozó munkában megőszült hajfürtei köré — saját meghívására ünnepelte meg lelkészkedésének ötven éves fordulóját ; vonatkozással a csetneki ev. egyházra is, mely őt alig másfél évi ochtinai szolgálata után lelkészének meghívta s hol 23 évet töltött. Megbatóbb s megragadóbb ünnepet, mely a legelfásultabb szívben is nemes érzelmeket ébresztett s a legközönyösebb szemből is könnyeket fakasztott, alig lehet képzelni. Az ünnepély központja Ochtinának, helybeli és a vidék nagy számú ev. híveivel zsúfolásig megtelt temploma volt. Nt. Bartholomaeidesz Gyula a jubilálónak öcscse kálnói lelkész s érd. nógrádi alesperes a szokásos liturgiái énekkel kezdte meg az ünnepi istentiszteletet. Három alkalmi éneknek rendes liturgiával váltakozó elzengése után az agg jubiláló lépett a szószékre s III. Mózes XX. 10. „Hogy megszenteljétek az ötvenedik esztendőt" alapján, tót nyelven szokott ékes szólásával körülbelől a következő tartalmú beszédet mondá : .,Itt e templomban, e szent helyen, 50 évvel ezelőtt, e napon egy tapasztalatlan fiatal papot látott ez egyház először fellépni, először hallotta ajkáról Istennek szent igéjét elhangzani. Kevesen vannak, kik hívei közül erre emlékeznek. Ma ismét magatok előtt látjátok ez alakot; de már nem az ifjúság viruló mezében, hanem, mint az idő es tapasztalatok siílya alatt megőszült aggastyánt, ki egyik szemével már a rideg sir biztos éjjelébe tekint. Az érzelmek azonban, melyek keblemet feszítik, nem sokban különböznek egymástól ; mind két