Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Nyílt levél ifj. Jeszenszky Károly paptársamhoz (Draskóczy Lajos)

3 kodik papjához, és esetleg az egyházi főhatóság által szabályszerűen elmozdított papja helyett más papot választani nem akar, quid tunc? íme a nehézségek és bajok egész lánczolata ! Pedig az anyakönyvek nyelvének kérdése közel sem olyan kényes tárgy, mint az istenitisztelet nyelvének megváltoztatása. Senki sem vonhatja kétségbe ifj. J. K. úr jó akaratát, hazafiságát és eszméinek tiszteletreméltó voltát. De minden szavából kitetszik, hogy ő eszméit még nem próbálta életbe léptetni. Ez az, ami őt oly idegessé és más tapasztaltabb társainak eltérő nézetei iránt kissé türelmetlenné teszi. Politikai és egyházi lapokban már sokszor és érzékenyen elpanaszolgatta, hogy a magyar gyermekistenitiszteletre vonatkozó indítványát az a rosz békési esperesség el nem fogadta. De a maga egyházában legalább tudtommal még eddig nem kisérlette meg a gyakorlati nehézségek legyőzését; pedig az esperesség, ha súlyos okoknál fogva nem fogadta is el indítványát, de nem tiltotta el annak alkalmazásától. Kétségen kivül szivesen venné az esperesség és talán az egész ország, ha a lelkes ifjú lelkész egyszer azt jelentené, hogy behozta egyházában a rendes magyar isteni tiszteletet; és annak folytán megtanítaná tiszttársait is arra a mesterségre, miként kell az általa felfedezett antagonizmust tényleg megszüntetni. Ezt, úgy hiszem, mindenki többre becsülné, mint azokat a megható tanácsokat, melyeket másoknak osztogat. A nemzeti kultúra fejlesztése érdekében tett nyilatkozatait teljes mérvben méltánylom ; magát az eszmét szerény tehetségem szerint, magam is igyekszem tényleg megvalósítani ; de nem értem az összefüggést, mely Bismarck szavaira való utalás, a magyar kormány kárhoztatása — és a hazai tót közmivelődési egyesület előrántása között létezik. Erre nézve szabadjon röviden csak azt megjegyezni, hogy amit Bismark minden veszedelem nélkül megkoczkáztathat Németországban, azt nem teheti meg Tisza és semmiféle más kormány Magyarországon. Reméllem, ezt nem kell bizonyítani. Vagy igen? A magyar állámférfiak között még nem akadt olyan bátor férfiú, aki a magyarosítást czélul tűzte volna ki magának.

1) Még Kossuth Lajos sem tette, aki pedig — gondolom, nem sértés ha kimondom — beválik olyan okos embernek és magyar hazafinak, mint az általam igen tisztelt ifjú J. K. Szabadjon még azon malitiosus czélzásokkal szemben, melyekkel ő avatatlanúl

2) a magyarországi tót közmivelődési egylet felé vág, a legnagyobb élő magyarnak és hitrokonunknak szavaival élnem. 1) Erre vonatkozó szavait Kossuthnak, Deáknak, Tiszának és Grünwaldnak csak azért nem idézem, mert e becses lap hasábjai másra is valók. 2) Szándékosan használom ezt a szelíd kifejezést, azon qualifikálhatlan eljárás jellemzésére, mellyel nevemet az egyleti naptárban megjelent Tatra-féle költeménnyel kapcsolatba hozni jónak látta; anélkül hogy tudná, ki csinálta a kalendáriumot és ki és miként hozta bele a dalt. Ez a gyanúsításnak az a módja, melyet még arra sem tartok méltónak, hogy érdeme szerint visszautasítsam. Zs. M. 1 A mult hónap elején „Társadalmi tevékenység a magyar közmivelődés mezején" czím alatt a „Pesti napló "-ban Kossuth többek között ezeket mondja : „A magyar nem ellensége a nemzetiségek kultúrájának, csak hazafias irányú legyen; ne tévessze szem elől a külömbséget a nemzetiség és nemzet között, s ne felejtse a kötelességet, mellyel a nemzetiség a nemzetnek tartozik. Hogyan is lehetne ellensége? Hiszen minden kultúra a hazában járulék a „Haza" kultúrájának összegéhez. És ezért teljesen méltánylom a Császka György szepesi püspök elnöklete alatt működő tót közmivelődési egyesület szándokait, és méltánylom azért is, mert a liazafiatlan tevékenység mérge ellen a legjobb antidotum a hazafias irányú társadalmi tevékenység; a nevek, pedig, melyeket ez egyesület alapitóinak lajstromában láttam, a gyakorlat terén is meggyőző tanuságul szolgálnak arra nézve, hogy a magyar nem ellensége a nemzetiségek kultúrájának, de sőt azt hazafias irányban előmozdítani is iparkodik." íme így beszél egy az élet nehéz iskoláját végig járt nagy férfiú arról a társulatról, melyet egy tapasztalatokban vajmi szegény és a kérdésben úgy látszik teljesen járatlan ifjú lelkész bizonyos áhitatos arrogantiával kárhoztatni kész, mivel nem illik be az Ő theoriája keretébe. Ne menjünk arra a térre t. tisztelendő úr; vagy ha hajlamai oda vonzzák, igyekezzék előbb biztos tájékozást szerezni magának az ügy valódi állásáról — akkor aztán rendelkezésére állok. Addig is nyújtson kezet a hazafias irányú társadalmi tevékenységnek, és sopánkodás helyett, igyekezzék hazafias és erkölcs nemesítő olvasmányt nyújtani azon rosz szellemű lap helyett, mely fájdalom az ön őrizetére bizott nyájban is elterjedt. A magam részéről kijelentem, hogy mivel a vita akaratom ellenére más térre vitetik át, azt többé nem folytatom. Zsilinszky Mihály. Ifjú Jeszenszky Károly paptársamhoz. Kedves barátom! Azon nyilt levelem, a melyet Veres József barátomhoz intéztem, nincs most kezeim között^ nem olvashatom át, azért csak emlékezetből irok. Úgy emlékszem, hogy abban közvetve Téged is felkértelek, hogy a kérdéses tárgyban ne írj, hanem vonjatok kérdőre minden betűmért, s ha nem lesztek feleleteimmel megelégedve, akkor Ítéljetek el, s ezt ha akarjátok, hozzátok nyilvánosságra. Te megint nem töltötted be kérésemet, meghallgathatásom nélkül írtál. Utadon egy második lépést is tettél, mielőtt meghallgattad volna okaimat, a melyek erejénél fogva én a te útadat annyira helytelennek tartom, hogy soha arra nem lépek, s Rád nézve is azon romlásnál egyebet nem látok; sőt egyházi közéletünk terén, e kérdésben, Ellened fogok harczolni. Hogy útadra vonatkozó minden okaimat le nem 1 írom, az onnan van, mert azokat elbeszélni könnyű,